Pákozdy professzorra emlékeztek

2010. november 15., hétfő

A professzor születésének századik évfordulóján Hódmezővásárhelyen emlékkonferenciát tartottak, majd Bölcskei Gusztáv püspök felavatta a tudós domborművét.

Pákozdy László Márton teológiai professzorra emlékeztek születésének századik évfordulóján Hódmezővásárhelyen. A legendás bibliatudós négy évtizeden át plántálta a Szentírás tudományát a debreceni majd a budapesti lelkészjelöltek sok-sok nemzedékébe. Vallotta, az ige üzenetét akkor értjük meg, ha komolyan vesszük az Ó- és Újszövetség történeti és nyelvi tényeit, s azok alapján jobban megismerhetjük Istent is. A városházán tartott emlékkonferencia után Dr. Bölcskei Gusztáv püspök avatta fel a tudós domborművét a helyi református gimnázium folyosóján.

A családtagok, egykori tanítványok és tisztelők körében magtartott emlékkonferencia áhítattal kezdődött, amelyen Nagy Péter budafoki lelkipásztor a Zsoltárok könyve 11. fejezetéből hirdette Isten igéjét. Kiemelte, Pákozdy professzor életútján többször föltehette magában a ma is aktuális kérdést: „ha az alapfalakat is lerombolják, mit tehet az igaz?”. A kérdésre a hitben való hűség ad megfelelő választ - fejtette ki a lelkipásztor a zsoltár üzenetét. Folytatás...

 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió