Országos rajzversenyt hirdettek a Szencziben

2016. február 18., csütörtök

Ünnepélyes díjátadóval és kiállításmegnyitóval zárult február 12-én a Szenczi Molnár Albert Református Iskola galériájában a „Jézus élete" című, református általános iskolák számára kiírt rajzverseny.

Jakab-Szászi Andrea, a Református Pedagógiai Intézet katechetikai igazgatóhelyettese a megnyitón kiemelte: a képeket megnézve nemcsak az látszik, hogy egy történetet akarnak visszaadni a gyerekek, hanem beledolgozták a maguk személységét, gondolatait, örömeit vagy éppen kérdéseit. „Ez mindig nagy örömöt és reménységet ad, mert valóban az látszik, hogy van értelme annak, amikor a gyerekeknek és fiataloknak visszük el Isten igéjét" – mondta a lelkipásztor, aki hangsúlyozta, abban is reménység van, hogy egy hagyományt teremtő alkalmon vannak együtt tanulók, szülők, pedagógusok.

Magyar József szervező elmondta, hogy egy hosszú alkotó folyamat végéhez érkeztek a kiállítás megnyitásával és a díjkiosztóval. Az alkotó munka igazából már szeptemberben indult, amikor a kiírást az iskolák megkapták, és a gyerekek kiválasztották a képzeletüket legjobban megmozgató, a lelküket legjobban megérintő témát. Majd eldöntötték, hogy milyen technikával dolgoznak, hogyan komponálnak, azaz elképzelték és képpé formálták gondolataikat.

A rajzversenyt a budapesti Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola, a Református Pedagógiai Intézet és Magyar József vizuális kultúra szaktanácsadó szervezte. A gyerekek választhattak, hogy Krisztus születésének, Jézus megkeresztelkedésének, a kánai menyegző, a tengeren járó és a süllyedő Pétert felemelő Jézus, a jeruzsálemi bevonulás vagy az utolsó vacsora történetét rajzolták meg.

A felhívásra válaszolva tizenkilenc iskola 211 művet küldött be, Kolozsvárról és Székelyudvarhelyről is érkeztek pályaművek. A most megnyitott tárlaton nyolcvan gyermekmunka került kiállításra a zsűri javaslata alapján. A pályázat sikerességét mutatja – a számszerűség mellett – a kiállított művek magas színvonala és technikai sokrétegűsége. Huszonnyolc pedagógus segítette a felkészülésben az ifjú alkotókat.

A Szenczi iskola tanulói műsorral kedveskedtek a megnyitó résztvevőinek. A szervezők és a támogatók készek a folytatásra, és jövőre is megrendezik a versenyt. A kiállítás a tanítási időszakban március 31-ig megtekinthető az Szenczi Iskola Galériában.

Első helyezettek: 1.-2. évfolyam - Boncza Kinga Brigitta (Biai Református Általános Iskola, Biatorbágy); 3-4. évfolyam - Lukács Dániel (Debrecen-Bánki Református Általános Iskola, Debrecen); 5-6. évfolyam/festészet kategória - Torma Petra (Jókai Mór Református Általános Iskola, Nyíregyháza); 5-6. évfolyam/grafika kategória - Gregus-Fóris Gergő (Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár); 7-8. évfolyam/festészet kategória - Puskely Viktória (Orosházi Református Két Tanítási nyelvű Általános Iskola, Orosháza); 7-8. évfolyam/grafika kategória - Mátyás Áron István (Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár)

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió