Az adventi időszakban olyan, az adventhez, karácsonyhoz kötődő igehirdetéseket, áhítatokat adunk közre, amelyek emlékezetes történelmi időkben születtek.
Az adventi időszakban olyan, az adventhez, karácsonyhoz kötődő igehirdetéseket, áhítatokat adunk közre, amelyek emlékezetes történelmi időkben születtek. A sorban az első Ravasz László áhítata 1956 karácsonyáról. A magyar református egyház 20. századi történelmének egyik legnagyobb hatású alakja, Ravasz László (1882–1975), dunamelléki püspök 1948-ban lemondott minden tisztségéről, visszavonult az egyházi közélettől. 1953-ig maradhatott Kálvin téri lelkész, majd Leányfalura költözött. 1956 októberének végén lelkészek egy csoportja visszahívta Budapestre. Ismét a Kálvin téren szolgált és megszervezte a Megújulási Mozgalmat. A mozgalom a megtorlás terhe alatt elhalt, Ravasz László pedig 1957 húsvétján végleg Leányfalura távozott.
Alapige:
Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” Lk 2,10–11
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Jn 3,16
Azon a szent éjszakán Isten az Ő angyalaival meghirdette a nagy örömhírt: az evangéliumot – mert hiszen: az evangélium azt jelenti, hogy örömhír –, a betlehemi pásztoroknak, az egész népnek, és az emberi világnak akkor és örökre. Mi ez az örömhír? Maga a Szentírás foglalja össze egy másik Igében: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Lássuk meg először azt, hogy ez az Ige az egész világnak szól. Isten azt üzeni a világnak, hogy szereti. A teremtett mindenséget éppúgy, mint annak koronáját: az embert. Nem egy népnek, nem egy fajnak, fehéreknek vagy színeseknek, nem egy kontinensnek, Keletnek vagy Nyugatnak, hívő vagy hitetlen embernek üzeni, hanem az egész világnak. Mindenkinek, mert a maga számára teremtette a világot és az embert. Mindenekfelett gyönyörködni akar benne.
Pedig ez a világ megromlott. Az ember elromlott. Istentől elfordult. Őt megtagadta és elfelejtette. Emiatt kibeszélhetetlenül nyomorult és boldogtalan lett. Isten ezt az elbukott, megromlott, boldogtalan embert szereti, ősi ellenségét: a gyermekét. Téged.
Ebben az üzenetben Isten szól. És nem mi magunk. Nem filozófia, nem életművészet, nem ideológia. Ezt nem lehet megmagyarázni, sőt megérteni sem lehet. Nem következik semmiféle előfeltételből, semmiféle szükségből; itt nincs szó közjóról, nevelésről, társadalmi fejlődésről. Itt arról van szó, hogy a szabad és szuverén Istennek tetszett felénk fordulni, s egyedül önmaga határozta szeretetből testbe öltözött a betlehemi gyermek képében. Azt akarta, hogy olyan legyen, mint mi. Hogy mi olyanok legyünk, mint Ő. Ez éppen olyan csoda, mint a világ teremtése, a Szentlélektől való fogantatás, a szűztől való születés, mint a feltámadás. Világot, történelmet, mindenséget áttörő szeretet ez. S éppen téged keres, reád özönlik, ellen tudsz-e állani ennek?
Ezt a szeretetet hit által lehet elfogadni. A hit az egyetlen út arra, hogy felfogjuk, feléljük, megmámorosodjunk tőle, és elteljünk vele. Az kell hozzá, hogy valóságképpen ragadjuk meg és rábízzuk magunkat teljesen, mint a világosságra, mint az útra, mint a kenyérre. Éljünk vele, mind életünkben, mind halálunkban. Ez a hit legyen legfőbb nyereségünk és egyetlenegy vigasztalásunk.
Imádkozzunk!
Atyánk, az Úr Jézus Krisztusban! Légy áldott, hogy szerettél. Százezerszer áldott, hogy egyszülött Fiadat adtad érettünk. A Szentet, az Ártatlant, mi érettünk nyomorult bűnösökért, hogy segíts Szentlelkeddel, hogy hitünkkel átkaroljuk Őt, Neki adjuk testünket, lelkünket s Tőle soha többé el ne szakadjunk, sem életben, sem halálban, sem a boldog örökkévalóságban. Ámen.
In: Ravasz László: Krisztussal a viharban – Igehirdetések. Kálvin Kiadó, Budapest, 1997, 64–65.