Ökumenikus istentisztelet vasárnap Budapesten

2011. június 09., csütörtök

Az Ökumenikus Tanács arra buzdítja tagegyházai gyülekezeteit, hogy a pünkösdi ünnepkörben találják meg az együtt imádkozás lehetőségeit, és a MEÖT ebben példát is szeretne mutatni.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) Teológiai és Keresztyén Egység Bizottsága napirendjén továbbra is fontos feladatként szerepel, hogy tagegyházai gyülekezeteit, híveit arra buzdítsa, hogy a pünkösdi ünnepkörben – tehát a mennybemenetel napjától egészen a Szentháromság vasárnapjáig terjedő időben – a helyi lehetőségeknek megfelelően találják meg az együtt imádkozás, együtt ünneplés, a Szentlélek jelenléte közös átélésének szép alkalmait. Erre már sok áldott példa is buzdíthat bennünket.

Az idén e példák sorát szeretné szaporítani a MEÖT azáltal, hogy említett bizottsága - az egyetemi gyülekezetekkel és a Magyar Evangéliumi Szövetséggel (Aliansz) közösen - maga is rendez pünkösd vasárnapján egy zenés, ökumenikus istentiszteletet és szeretetvendégséget Budapesten. Az alkalomra június 12-én, 17 órára várják a pünkösdöt ünneplő testvéreket az Ökumenikus Tanács kápolnájába (1117, Budapest, Magyar tudósok krt. 3.).

Az istentiszteleten református, evangélikus, baptista, metodista, ortodox, római katolikus és pünkösdi lelkipásztorok rövid igemagyarázatokkal szolgálnak. Az ünnepélyességet, a pünkösdi spirituális élményt gospel- és ortodox kórusok, továbbá más zenés bizonyságtételek is gazdagítják. A krisztusi közösség gyakorlását az istentisztelet után szeretetvendégség szolgálja.

Református.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió