Álszentség azt állítani, hogy több köt össze minket, mint ami elválaszt, de nem tagadhatjuk, sok közünk van egymáshoz. Kevés olyan nyilvános vitára volt példa az elmúlt évszázadokban, ahol egy ortodox zsidó rabbi és egy keresztyén teológus-professzor beszélgetnek egymással. Pedig mindkét vallás több ezeréves történeteket hasogat szombatról vasárnapra.
Kilenc kemény csapás, de a fáraó még mindig nem engedi el a rabszolga népet, hogy imádja Istenét. A tízedik csapásnál a halál angyala Egyiptomban elveszi az elsőszülöttek életét. A zsidó nép csak úgy menekülhet meg az ítélettől, hogy elsőszülöttük helyett egy bárányt áldoznak, melynek vérével megkenik ajtófélfát. Ez jelenti számukra a védelmet, mert a lesújtó kéz elkerüli házukat. Ezután szabadulhatnak Egyiptomból, és erre emlékeznek a zsidók pészah ünnepén, esznek kovásztalan kenyeret, isznak bort a széderestén. Ilyen szédervacsora volt Jézus utolsó vacsorája is, akit, miután egyik tanítványa elárulta őt, keresztre feszítettek és meghalt, de három nap után feltámadt. Erre emlékeznek a keresztyének az úrvacsoránál, és hiszik, hogy Jézusnak azért kellett meghalnia, hogy Isten előtt ne nekik kelljen bűnhődniük az elkövetett vétkekért.
Innen indult múlt csütörtökön a disputa, amely az úrvacsora és a szédereste hasonlóságain és különbségein túl sokkal kényesebb kérdésekig is eljutott. Miért kell a vér, az áldozat? Különbözik-e egymástól a Tóra, az Ószövetség lesújtó és az Újszövetség szerető Istene – ha épp nem maga ez különbségtétel a legnagyobb tévedés? Egyáltalán milyen az az Örökkévaló, aki áldozatot kíván? – többek között ezekről kérdezte Köves Slomó rabbit és Zsengellér József református teológia-professzort Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Protestáns Tavasz legutóbbi disputáján.
Születés
„A zsidóság számára a pészah mindennek a kezdete, magának a zsidóságnak is, mert az Egyiptomból való kivonulásnak olyan jelentősége van, mint egy születésnek. Amikor a gyermek megszületik, az csoda. Ugyanúgy születik meg Ábrahám leszármazottaiból, a héber törzsekből a zsidó nép, magával a kivonulással. Ez a szabadság ünnepe, ezt üljük meg a széderestén. A Tóra úgy beszél erről az estéről, mint a szabadság hagyományának továbbadásáról nemzedékről nemzedékre (Mózes második könyve, 13. fejezet, 14. verse), így számunkra ez az oktatás ünnepe is" – magyarázza Köves Slomó.
„Az úrvacsorát nem tudjuk megérteni, ha nem tudjuk, hogy mit jelent a zsidóság számára a pészah" – mondta Zsengellér József. A professzor szerint az úrvacsora a páskaünnep folytatása, teológiai továbbgondolása, amivel lehet, hogy a lelkipásztorok tisztában vannak, a hívek azonban kevésbé.
„Ahogyan az Újszövetségben a négy evangélium ábrázolja az utolsó vacsorának a történetét, emellett ott találjuk Pál apostol írásaiban az utolsó vacsora bemutatását. Nem véletlen, hogy a keresztyén úrvacsorában Pál apostol-féle megfogalmazást használjuk, mert ő megpróbálja teológiailag megfogni ezt a pillanatot, amikor azt mondja, hogy Jézus a mi páskabárányunk (Korintusiakhoz írt első levél 5. fejezete). A korai keresztyén magyarázók Egyiptomra mint a gonoszság és bűn fészkének tekintettek, csak úgy, mint az ószövetségi próféták, akik szintén ítéletes próféciákat mondanak Egyiptom felett. Ezért tekintik a keresztyének Krisztus áldozatát a bűntől való szabadulásnak, erre való emlékezést jelent az úrvacsora, ami így még szorosabban kötődik szimbólumrendszerében a páskavacsorához."
Élet, halál és egy kérdés
De nem csak a zsidónak és a keresztyéneknek vannak egymás felé súlyos kérdései. „Miért kell a vér és milyen isten az, akik örökkévaló létére áldozatot akar?" – kérdezhetik sokan, akik egyik valláshoz sem tartoznak.
A teljes tudósítást elolvashatják a Parókia portálon
Dobó Márti / Parokia.hu