Minden évszaknak megvan a maga jellegzetessége. És persze a kettőssége is. Ez a kettősség abból származik, hogy a városi és a falusi ember élete más. A falusi ember számára a nyár az egyik legmunkásabb időszak, és a szabadság leginkább majd csak télen jöhet számításba. A városi ember számára ez az időszak az egyik legfontosabb szabadságolási, pihenési időszak. Más. Azonban van valami, amiben mégis közösek lehetünk, hiába másként éljük meg a nyarunkat.
Minden évszaknak megvan a maga jellegzetessége. És persze a kettőssége is. Ez a kettősség abból származik, hogy a városi és a falusi ember élete más. A nyár mást jelent az egyik és a másik helyen. Mást jelent, hiszen más az életük. A falusi ember számára a nyár az egyik legmunkásabb időszak, és a szabadság leginkább majd csak télen jöhet számításba. A városi ember számára ez az időszak az egyik legfontosabb szabadságolási, pihenési időszak. Más. Azonban van valami, amiben mégis közösek lehetünk, hiába másként éljük meg a nyarunkat.
Az év minden időszakában jó szétnézni a világban. Ahogy József Attila is mondja: „…én nagyon messziről jöttem/Kiülök szíves küszöböm elé/És hallgatok.” Nézem mi van körülöttem. Nézem, hogy többet tudjak meg a világról. Nézem, hogy magamat és másokat is egy kicsit jobban megismerjem. A nyár valahogy az ízek, illatok, fények, színek olyan sokaságát adja, amelyben minden más. Az emberek is ehhez mérten mások. Nem változik az életük – az enyém sem, de mégis más. A körülmények elrejtenek és megmutatnak. Azt semmiképpen nem mondanám, hogy jobban belelátunk mások életébe vagy lelkébe. De talán a sajátunkra egy kicsit másképp tudunk tekinteni. És ez a fajta másként látás és új nézőpont segíthet az életünk során. És nyáron ezt különösen is jól gyakorolhatjuk.
A nyár nekem mindig egyfajta rendrakást jelentett. A szeptemberi újrakezdés, az elkezdődő iskolaév előtti rendbetételt. Azért fontos ez számomra a mai napig, mert ebben a folyamatban közelebb kerülök önmagamhoz, a rendhez. És persze nem utolsósorban Istenhez. „Azt hiszem, igen, dühös lehetnék amiatt, ami velem történt. De nehéz dühösnek lenni, amikor oly sok szép dolog van a világban. Néha úgy érzem, hogy egyszerre látom mindet, és túl sok: a szívem felduzzad, mint egy léggömb, és majd szétrobban. Aztán eszembe jut, hogy ellazuljak, és ne próbáljak meg belekapaszkodni. Aztán esőként rám hullik az egész, és nem érzek mást, csak hálát hülye kis életem minden egyes percéért.” (Amerikai szépség) Szétnézni, látni és észrevenni sok minden mást és másokat – enélkül elképzelhetetlen az élet. Ilyenkor nyáron lehetőségünk van arra, hogy a tovább tartó nappali fényben a munka utáni időszakban ne beszoruljunk a házba, hanem több időt töltsünk kinn – akár a csillagos ég alatt is aludjunk. Vagy közösen másokkal csináljunk valamit, vagy csak egyszerűen a családdal, de másként, mint a hideg időszakban.
Miért olyan fontos ez? Először is azért, hogy észrevegyük: Isten mindig készít valamit a számunkra, csak észre kell ezt vennünk. Persze – igaz – vannak menthetetlen helyzetek az életben, nem tagadom. De akkor is igaz, hogy a másként látással mégis találhatunk kiutat a jelen viszontagságaiból. Erről az árvízkárosultakat és azokat az embereket kellene megkérdeznünk, akiknek a házát megrongálta a jég. Sokszor újra kell építeni mindent – és lehet, hogy ez az egyetlen megoldás. Van, hogy újra képessé kell válni arra, hogy észrevegyük a színeket és illatokat az életünkben. A szépséget, ami nélkül elképzelhetetlenek a mindennapok.
Arra is van lehetőség, hogy ne csak felfedezzük mindezt, hanem merítsünk is belőle. Merítsünk erőt, energiát és reménységet. Vagy akár felismerjük, hogy újra tudunk hinni. Nem mintha a természet vagy a világ elegendő volna erre, de a segítségünkre lehet – vagy azzal, hogy valamit megmutat, vagy akár azzal is, hogy elvonja a figyelmünket a mindennapokról. A körülöttünk lévő példák, amelyeket láthatunk, inspirálhatnak és erőt adhatnak. Vagy akár egy-egy kalandtúra, sátorozás, túra, kirándulás, közös főzés is lehetőséget adhat arra, hogy kipróbáljuk magunkat. Akár megint. Akár először.
Ez a sok szépség, és mindaz a szörnyűség, ami mostanában történt, egyaránt Istenre mutat. Másként, de ugyanarra az Istenre. És hogy melyik hogyan, azt nem is mindig tudom. Azt azonban igen, hogy minden benne oldódik fel, nyer értelmet. Van, hogy a megújult életben, van, hogy a feltámadásban, de benne. A sokféle feszültség, a szépség és a szörnyűség egymásmelletisége, az élet és a halál egyaránt az ő kezében van. Örülök, hogy mindezt láthatom. Örülök, hogy az Isten ebben a sok gyönyörűségben részeltet. Ahogy annak is, hogy a szörnyűségek és félresiklások közepette megtart. Ezért adok hálát úgy, hogy „övé a dicsőség örökkön örökké”.
Turcsik Ferenc