Nikolaus Schneider a Károli díszdoktora lesz

2013. május 24., péntek

A Magyarországi Református Egyház vendégeként hazánkba látogat Nikolaus Schneider, az MRE aktív partneregyházának, a Rajnai Protestáns Egyház leköszönt lelkészi elnöke, és a Német Protestáns Egyház (EKD) tanácsának elnöke. A jeles egyházi vezető 2013. június 11-én kedden délelőtt 10 órától tartja nyilvános előadását a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, melynek keretén belül díszdoktorrá avatják.

Nikolaus Schneider 1947. szeptember 3-án született Duisburgban. Teológiai tanulmányait Wuppertal, Göttingen és Münster egyetemein végezte. 1977-ben a Duisburg-Rheinhausen-i gyülekezet lelkészévé választották, majd Moersbe került diakóniai és gyülekezeti lelkésznek.  Lelkipásztorként mindig is vallotta, hogy az emberek - mint Isten teremtményei - egyenlőségükből, istenképűségükből adódóan, elhivatottak a rászorulókkal és idegenekkel szembeni elkötelezettségre. Határozottan kiállt az állásuk megtartásáért küzdő munkások mellett, és a szociális kérdéseket azóta is szívén viseli – mint Isten emberszeretetének elidegeníthetetlen következményét.

1987-ben esperessé, majd tíz évvel később az egyház országos irodájának személyzeti vezetőjévé és egyben a Rajnai Egyház alelnökévé is választották.

Schneider a Protestáns Fejlesztési Szolgálat (EDD) felügyelőbizottságának, majd az EKD Diakóniai Bizottságának elnökévé választották. Ezekről a tisztségekről mondott le, amikor az EKD elnökévé választották. 2003 és 2012 között a 2,8 millió tagot számláló Rajnai Egyház egyház tizenhat tagú vezetésének élén állt.

2009-ben az EKD zsinata a német protestáns egyházak szövetségének legfelsőbb testületének, az EKD tanácsának alelnökévé választotta, következő évben egyháza ügyvezetője lett, majd megválasztott rendes elnöke. Ebben a tisztségében huszonnégy millió protestáns egyháztagot képvisel.

Schneidert tevékenységét számos elismeréssel jutalmazták, a Wuppertal/Bethel-i Egyházi Főiskola tiszteletbeli doktora,  a Buber-Rosenzweig érem, az Észak-Rajna-Vesztfáliai Tartományi érdemrend, valamint a Német Szakszervezeti Szövetség Hans-Böckler kitüntetésének birtokosa.

Nikolaus Schneider feleségével, Anne-val Düsseldorfban él, két felnőtt lányuk és két unokájuk van. Harmadik, legfiatalabb lányuk leukémiában hunyt el 2005-ben, 22 éves korában. „Amikor a szenvedés mutat utat" címmel a házaspár könyvet írt lányuk szenvedése és halála kapcsán.

Külügyi Iroda

Forrás: www.ekir.de

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió