Csáti Szabó Lajos püspök és Kel József főgondnok
Nyilván minden Zsinat fontos esemény, ön mégis azt mondta, hogy ez egy különösen fontos alkalom. Mi adja ennek a tanácskozásnak a rendkívüliségét?
Csáti Szabó L.: Például az, hogy ebből a faluból indította el Sztárai Mihály Baranya és Szlavónia reformációját, és hogy bő négyszáz év után újra püspöki székhely lesz Laskó.
Azt hittem, azért hangsúlyozta az esemény fontosságát, mert az a HRKKE életében, az egyházuk sajátos, nehézségektől sem mentes helyzetében bírna jelentőséggel.
Csáti Szabó L.: Amint az ülésen is mondtam, számítok minden lelkipásztor együttműködésére, a gyülekezetek támogatására, és különösen számítok a főgondnok úr segítségére. Nem úgy képzelem el az egyház vezetését, hogy annak csak két-három ember lenne a letéteményese.
Jól értjük? Abban rejlik ennek a zsinatnak a fontossága, hogy eddig így volt, és hogy ezentúl másképp lesz?
Kel J.: Az elmúlt hat évben egyszer sem ült össze a Zsinat, de még lelkészértekezletek sem voltak. Öröm számomra, hogy hat év után Sztárai Mihály templomában végre sikerült megszervezni ezt a tanácskozást, és külön öröm, hogy a harminchat zsinati tagból harmincnégy jelen volt, és hogy ők egyetértésben döntöttek egyházunk új tisztségviselőiről.
Milyen feladatok állnak az új vezetőség előtt?
Kel J.: Az első feladatunk, hogy mihamarabb összehívjuk az új Zsinati Tanácsot. Aztán vizitációs körutat fogunk szervezni, hogy lássuk, milyen állapotban van az egyházunk, melyek a legsürgetőbb feladatok, problémák. Fontos a kapcsolattartás folyamatosságának biztosítása a horvát állami szervekkel és az itteni egyházakkal, és természetesen fontos az utóbbi időben igencsak háttérbe szorult anyaországi kapcsolatok erősítése is.
Ha már az anyaországi kapcsolatokat említ: a horvátországi egyházszakadás miatt az itteni reformátusság 2009-ben nem tudott csatlakozni az egységes Magyar Református Egyházhoz. Hogy látják? Van arra lehetőség, hogy helyreálljon a horvátországi reformátusok egysége, és ezáltal a csatlakozás lehetősége?
Kel J.: Van remény az egységre, viszont ez csak egy hosszabb folyamat eredménye lehet. Nyitottak vagyunk, sőt történtek is már lépések, több lelkipásztorral is tárgyalásban állunk. Személyes ellentétek, egyéni érdekek és más problémák – mint például a több gyülekezetet érintő eladósodottság – miatt egyediként kell kezelnünk minden esetet.
Horvátországban népszámlálás zajlik, és idén a Kárpát-medence más országaiban is sor kerül a lakosok számba vételére. Mit tehet a református egyház annak érdekében, hogy minél többen magyarnak és reformátusnak vallják magukat a kisebbségben élők közül?
Csáti Szabó L.: Tavaly a karácsonyi körlevélben érintette az egyházunk ezt a kérdést, idén pedig minden református házba eljuttatunk egy-egy igéslapot, rajta a HRKKE magyar és horvát nevével. Utóbbi azt a célt szolgálta, ha a családot felkeresi a számlálóbiztos, a lapot elővéve tudják bediktálni egyházunk nevét a kérdőívre.
Kel J.: Ennek azért is van jelentősége, mert tavaly azt kértük a horvát államtól, hogy a történelmi egyházakat név szerint sorolják fel a kérdőíven, de ezt sajnos nem teljesítették. Csak a katolikus egyház szerepel név szerint a lapon, a többit kézzel kell beírni. Ezért a népszámlálást ellenőrző megyei bizottság tagjaként külön megkértem a számlálóbiztosokat, hogy a vallásra és a nemzetiségre vonatkozó kérdéseknél különös figyelemmel járjanak el a számlálás során.
A református egyház itt, a Kárpát-medencében a magyar nyelv bástyája is. Sok helyen csak az egyházban van lehetőség az anyanyelv közösségi gyakorlására. Lángh Endre leköszönő beszédét – hivatkozva arra, hogy a Zsinaton olyanok is vannak, akik nem tudnak magyarul – horvátul mondta el. Ugyanakkor tudjuk, vannak, akik ezt az egyházat azzal vádolják, hogy szemben a másik, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyházzal, nem magyar egyház. Hogy látják a nyelvhasználat kérdését egyházukban?
Csáti Szabó L.: A magam részéről kijelenthetem, hogy ezen a téren is változás lesz a püspöki gyakorlatban. Ugyanakkor tudomásul kell venni: a magyar közösségek mellett vannak kétnyelvű, vannak horvát, sőt még van egy cseh gyülekezetünk is. Evidens, hogy mindegyik gyülekezet azt a nyelvet használja, amelyiket érti. De aki ebből úgy következtet, hogy a HRKKE magyarságmegtartó erejét és tevékenységét vonja kétségbe, sőt egyenesen horvátosítással vádolja egyházunkat, ami sajnos szintén előfordult már, az egyszerűen valótlanságot állít.
Kiss Sándor