Sukoró–Pákozd és Isaszeg – az 1848/49-es szabadságharc két talán legfontosabb, nem mellesleg győzelmes csatája. Ráadásul mindegyik református vonatkozásokkal. Az előbbi napját, 1848. szeptember 29-ét a modern magyar honvédség születésnapjának tekintik, az utóbbi pedig a szabadságharc legjelentősebb hadműveletének, a dicsőséges tavaszi hadjáratnak az első ütközete volt 1849. április 6-án.
Nemzeti emlékhely
„Sukorói csataként kellene emlegetni” – mondja a köztudatban csak pákozdi csataként élő ütközetre utalva a helybéli lelkipásztor büszkeségével Kardos Ábel. Valamire való helyi csakis így mondja. És igaz, ami igaz, lehet ebben valami, mert bár az ütközet valóban a Pákozd és Sukoró közötti földeken zajlott, a magyar sereg Sukorón és környékén foglalta el állásait, és Batthyány Lajos miniszterelnöknek írt jelentésében maga Móga János altábornagy is sukorói csataként említi a történteket.
A sukorói református templom
A Velencei-hegység déli lábánál fekvő falu legrégibb református családjai az 1600-as évek elején a Balaton-felvidékről érkezhettek a tizenöt éves háborúban elnéptelenedett településre. Egy – a második világháború során sajnos elpusztult – réz pecsétnyomóból tudjuk, hogy 1623-ban már református eklézsiája, sőt temploma is volt a településnek. Ezt 1702-ben kőtemplomra cserélték, amit 1787-ben a türelmi rendeletnek köszönhetően átépítettek. Az istenháza tetőzete egy villám okozta tűzvészben leégett, így az épület az 1832-re befejeződött újjáépítés során nyerte el mai, klasszicista formáját, és ekkor kapta húszméteres tornyát is. A templom berendezése viszont megmaradt: a szószék, a padok, az énektábla és az úrasztala is az 1700-as években, illetve az 1800-as évek elején készült.
Kardos Ábel lelkipásztor
„A település bár mindvégig katolikus egyházi birtok volt, a környékbeli sváb katolikus betelepítések ellenére a mai napig megőrizte magyar református jellegét” – hangsúlyozza Kardos Ábel. Bár a hívek a templomot évente csak néhány alkalommal töltik meg teljesen, a faluközösség megbecsüli az ősök hagyatékát: a külső felújítást a kis gyülekezet pár évvel ezelőtt teljes egészében önerőből fedezte, pedig az épület nemcsak a helyieknek fontos, de az egész nemzetnek is.
Emlékezés és mítoszrombolás
Ebben a templomban került sor ugyanis arra a tiszti tanácskozásra 1848. szeptember 28-án, amely döntő fordulatot hozott a magyar honvédsereg magatartásában. Katonáink hetek óta folyamatosan hátráltak a túlerőben lévő horvát csapatok elől. Móga János altábornagy már a negyedik főparancsnoka volt a seregnek, és mikor a tiszti kar összegyűlt a templomban, eleinte ő is a visszavonulás folytatása mellett érvelt. Amikor a tisztek egy része hazaárulónak nevezte, kardját a ma is látható kő úrasztalára helyezte, és lemondott a hadsereg vezetéséről. A tanácskozáson jelen volt Batthyány Lajos miniszterelnök is, az ő beszéde győzte meg végül az altábornagyot, hogy maradjon a sereg élén, a tanácskozás pedig a harc felvétele mellett döntött oly módon, hogy nem kezdeményezik az összeütközést, de ha a horvátok támadnak, ellenállnak. A horvátok támadtak, és az ellenállás sikert hozott, a honvédek eltántorították Jellasicsot attól, hogy bevonuljon Budára, ellehetetlenítve ezzel a magyar kormány működését.
Emléktábla a református templom falán
A feljegyzések szerint a honvédsereget és vezérkarát lelkesen fogadta Obernyik László lelkipásztor és a falu népe. Sok sukorói maga is kaszát és kapát fogott, a sereg egy részének, a borsodi népfölkelőknek pedig kenyeret sütöttek, és egy kórházat is berendeztek a sebesültek fogadására. „A közhiedelemmel ellentétben a lelkész nem halt hősi halált a csatában” – vállalja magára a mítoszrombolás ódiumát a kései utód, Kardos Ábel.
A haditanács befogadása ugyan bátor cselekedet volt részéről – sokat kockáztatott vele Obernyik, hiszen a megtorlás idején kevesebbért is fölakasztottak másokat –, sőt még az elhalálozás évszáma is stimmel, de a halotti anyakönyv bejegyzésében öregséget jelöltek meg annak okaként.
Sukoró népe hűen őrzi a csata emlékét. A kapu fölött emléktábla hirdeti: „Ebben a templomban folyt le az a haditanács, mely Kossuth Lajos honvédseregének első győzelmes csatáját előkészítette.” A padsorokban pedig táblácskák jelzik, hol ültek a nevesebb résztvevők, mint a miniszterelnök, a fővezér, Kiss Ernő aradi vértanú, Vasvári Pál márciusi ifjú vagy éppen Xántus János, aki a sereg tüzértisztjeként még a toronyba is felmászott, hogy onnan kémlelje az ellenség állásait.
A falu ünnepét március 15-én a templomban megtartott ökumenikus imádság vezeti be, majd az épület előtti téren hangzik el a polgármesteri beszéd és az iskolások műsora. A csata napján ugyanitt a Honvédség és Társadalom Baráti Kör szervez évről évre megemlékezést.
Puskagolyókra épült templom
Bár Isaszeg református múltja közel sem olyan patinás, mint Sukoróé, és templomát is csak 1948–49-ben építették, mégis épp ezért foglalkozunk ezzel a közösséggel összeállításunkban. A Gödöllői-dombság lankái között fekvő városka reformátusainak hajlékát a település határában történtek századik évfordulójára emelték.
A Szabadságtörekvések Emléktemplomának ügyét Tildy Zoltán köztársasági elnök karolta fel, aki korábban maga is református lelkipásztorként szolgált. Közbenjárásának köszönhetően komoly állami támogatást kapott az építkezés, és országos gyűjtés is indult. „A győztes csata emléke méltó megörökítésének szándéka igazi nemzeti üggyé tette a gyülekezet lelkipásztorának, Nagy Zoltánnak és gondnokának, Szatmári Zoltánnak a kezdeményezését” – mesél az építkezés körülményeiről Bajusz Árpád lelkipásztor.
Bajusz Árpád lelipásztor
A templom falán emléktáblák sorát találjuk. Az isaszegi diadal mellett ezek Kossuth Lajos és Petőfi Sándor látogatásait, valamint a csatában jeleskedő lengyelek parancsnokának, Wysocki Józsefnek az emlékét is megörökítik. Az istenháza a magyar sereg egykori felvonulási területén épült, így az építkezés során a csata tárgyi emlékei is a felszínre kerültek. A golyóbisok, repeszek egy részét az előtérben állították ki. Itt kapott helyet egy 1834-ben kovácsolt szablya is, ami megjárta a csatát, és egy isaszegi család adta apáról fiúra addig, mígnem egyikük a gyülekezeti kiállításnak adományozta azt.
Bárány a tűzvonalban
„Isaszegen minden a csatáról szól” – mondja a lelkész mosolyogva, és sorolja: „Csata utca, Csata Vendéglő, Csata Táncegyüttes…” Március 15-én a városi ünnepségsorozat a református templom udvarán indul, ahol minden évben a lelkipásztor mond beszédet, majd az emlékműnél és a honvédsíroknál folytatódik. Az ütközet napja pedig helyi ünnep Isaszegen, amikor katonai hagyományőrző csoportok közreműködésével idézik fel az 1849. április 6-i eseményeket.
A honvédsírok között név szerint szerepel Harsányi Bálint huszár főhadnagyé, aki a csata egyik református hőse volt. Hajdúszoboszlón született, és a helyi református iskolába járt. A dokumentumok szerint tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban kívánta folytatni, de e helyett valamiért mégis katona lett. Az 1848-as események Galíciában érték, ahonnét Lenkey János századával szökött haza Magyarországra. A huszártiszt az isaszegi csata utáni napokban, huszonkilenc évesen a rákosmezei ütközetben kapott halálos sebet, katonái Isaszegen temették el.
Bajusz Árpád a szomorú történet mellett egy anekdotát is megoszt velünk, amiről a helyiek az események után még sokáig beszéltek, és Jókai Mór is megörökítette egyik művében. Eszerint nagypéntek abban az esztendőben a csata napjára esett. A két sereg már farkasszemet nézett egymással, amikor egy bárány tévedt a köztük elterülő mezőre. A katonák lélegzetüket visszafojtva figyelték az állatot, vajon melyik csapat irányába mozdul el. Végül a magyar honvédek felé indult, amit ők – mint később kiderült, nem is tévesen – úgy értelmeztek, hogy a mienk lesz a győzelem.
Kiss Sándor
Képek: Kalocsai Richárd
A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2011. március 13-i számában.
Sukoró–Pákozd és Isaszeg – az 1848/49-es szabadságharc két talán legfontosabb, nem mellesleg győzelmes csatája. Ráadásul mindegyik református vonatkozásokkal. Az előbbi napját, 1848. szeptember 29-ét a modern magyar honvédség születésnapjának tekintik, az utóbbi pedig a szabadságharc legjelentősebb hadműveletének, a dicsőséges tavaszi hadjáratnak az első ütközete volt 1849. április 6-án.
Nemzeti emlékhely
„Sukorói csataként kellene emlegetni” – mondja a köztudatban csak pákozdi csataként élő ütközetre utalva a helybéli lelkipásztor büszkeségével Kardos Ábel. Valamire való helyi csakis így mondja. És igaz, ami igaz, lehet ebben valami, mert bár az ütközet valóban a Pákozd és Sukoró közötti földeken zajlott, a magyar sereg Sukorón és környékén foglalta el állásait, és Batthyány Lajos miniszterelnöknek írt jelentésében maga Móga János altábornagy is sukorói csataként említi a történteket.
A Velencei-hegység déli lábánál fekvő falu legrégibb református családjai az 1600-as évek elején a Balaton-felvidékről érkezhettek a tizenöt éves háborúban elnéptelenedett településre. Egy – a második világháború során sajnos elpusztult – réz pecsétnyomóból tudjuk, hogy 1623-ban már református eklézsiája, sőt temploma is volt a településnek. Ezt 1702-ben kőtemplomra cserélték, amit 1787-ben a türelmi rendeletnek köszönhetően átépítettek. Az istenháza tetőzete egy villám okozta tűzvészben leégett, így az épület az 1832-re befejeződött újjáépítés során nyerte el mai, klasszicista formáját, és ekkor kapta húszméteres tornyát is. A templom berendezése viszont megmaradt: a szószék, a padok, az énektábla és az úrasztala is az 1700-as években, illetve az 1800-as évek elején készült.
„A település bár mindvégig katolikus egyházi birtok volt, a környékbeli sváb katolikus betelepítések ellenére a mai napig megőrizte magyar református jellegét” – hangsúlyozza Kardos Ábel. Bár a hívek a templomot évente csak néhány alkalommal töltik meg teljesen, a faluközösség megbecsüli az ősök hagyatékát: a külső felújítást a kis gyülekezet pár évvel ezelőtt teljes egészében önerőből fedezte, pedig az épület nemcsak a helyieknek fontos, de az egész nemzetnek is.
Emlékezés és
mítoszrombolás
Ebben a templomban került sor ugyanis arra a tiszti tanácskozásra 1848. szeptember 28-án, amely döntő fordulatot hozott a magyar honvédsereg magatartásában. Katonáink hetek óta folyamatosan hátráltak a túlerőben lévő horvát csapatok elől. Móga János altábornagy már a negyedik főparancsnoka volt a seregnek, és mikor a tiszti kar összegyűlt a templomban, eleinte ő is a visszavonulás folytatása mellett érvelt. Amikor a tisztek egy része hazaárulónak nevezte, kardját a ma is látható kő úrasztalára helyezte, és lemondott a hadsereg vezetéséről. A tanácskozáson jelen volt Batthyány Lajos miniszterelnök is, az ő beszéde győzte meg végül az altábornagyot, hogy maradjon a sereg élén, a tanácskozás pedig a harc felvétele mellett döntött oly módon, hogy nem kezdeményezik az összeütközést, de ha a horvátok támadnak, ellenállnak. A horvátok támadtak, és az ellenállás sikert hozott, a honvédek eltántorították Jellasicsot attól, hogy bevonuljon Budára, ellehetetlenítve ezzel a magyar kormány működését.
A feljegyzések szerint a honvédsereget és vezérkarát lelkesen fogadta Obernyik László lelkipásztor és a falu népe. Sok sukorói maga is kaszát és kapát fogott, a sereg egy részének, a borsodi népfölkelőknek pedig kenyeret sütöttek, és egy kórházat is berendeztek a sebesültek fogadására. „A közhiedelemmel ellentétben a lelkész nem halt hősi halált a csatában” – vállalja magára a mítoszrombolás ódiumát a kései utód, Kardos Ábel.
8 Folytatás a 7. oldalon
8 Folytatás a 6. oldalról
A haditanács befogadása ugyan bátor cselekedet volt részéről – sokat kockáztatott vele Obernyik, hiszen a megtorlás idején kevesebbért is fölakasztottak másokat –, sőt még az elhalálozás évszáma is stimmel, de a halotti anyakönyv bejegyzésében öregséget jelöltek meg annak okaként.
Sukoró népe hűen őrzi a csata emlékét. A kapu fölött emléktábla hirdeti: „Ebben a templomban folyt le az a haditanács, mely Kossuth Lajos honvédseregének első győzelmes csatáját előkészítette.” A padsorokban pedig táblácskák jelzik, hol ültek a nevesebb résztvevők, mint a miniszterelnök, a fővezér, Kiss Ernő aradi vértanú, Vasvári Pál márciusi ifjú vagy éppen Xántus János, aki a sereg tüzértisztjeként még a toronyba is felmászott, hogy onnan kémlelje az ellenség állásait.
A falu ünnepét március 15-én a templomban megtartott ökumenikus imádság vezeti be, majd az épület előtti téren hangzik el a polgármesteri beszéd és az iskolások műsora. A csata napján ugyanitt a Honvédség és Társadalom Baráti Kör szervez évről évre megemlékezést.
Puskagolyókra épült templom
Bár Isaszeg református múltja közel sem olyan patinás, mint Sukoróé, és templomát is csak 1948–49-ben építették, mégis épp ezért foglalkozunk ezzel a közösséggel összeállításunkban. A Gödöllői-dombság lankái között fekvő városka reformátusainak hajlékát a település határában történtek századik évfordulójára emelték.
A Szabadságtörekvések Emléktemplomának ügyét Tildy Zoltán köztársasági elnök karolta fel, aki korábban maga is református lelkipásztorként szolgált. Közbenjárásának köszönhetően komoly állami támogatást kapott az építkezés, és országos gyűjtés is indult. „A győztes csata emléke méltó megörökítésének szándéka igazi nemzeti üggyé tette a gyülekezet lelkipásztorának, Nagy Zoltánnak és gondnokának, Szatmári Zoltánnak a kezdeményezését” – mesél az építkezés körülményeiről Bajusz Árpád lelkipásztor.
A templom falán emléktáblák sorát találjuk. Az isaszegi diadal mellett ezek Kossuth Lajos és Petőfi Sándor látogatásait, valamint a csatában jeleskedő lengyelek parancsnokának, Wysocki Józsefnek az emlékét is megörökítik. Az istenháza a magyar sereg egykori felvonulási területén épült, így az építkezés során a csata tárgyi emlékei is a felszínre kerültek. A golyóbisok, repeszek egy részét az előtérben állították ki. Itt kapott helyet egy 1834-ben kovácsolt szablya is, ami megjárta a csatát, és egy isaszegi család adta apáról fiúra addig, mígnem egyikük a gyülekezeti kiállításnak adományozta azt.
Bárány a tűzvonalban
„Isaszegen minden a csatáról szól” – mondja a lelkész mosolyogva, és sorolja: „Csata utca, Csata Vendéglő, Csata Táncegyüttes…” Március 15-én a városi ünnepségsorozat a református templom udvarán indul, ahol minden évben a lelkipásztor mond beszédet, majd az emlékműnél és a honvédsíroknál folytatódik. Az ütközet napja pedig helyi ünnep Isaszegen, amikor katonai hagyományőrző csoportok közreműködésével idézik fel az 1849. április 6-i eseményeket.
A honvédsírok között név szerint szerepel Harsányi Bálint huszár főhadnagyé, aki a csata egyik református hőse volt. Hajdúszoboszlón született, és a helyi református iskolába járt. A dokumentumok szerint tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban kívánta folytatni, de e helyett valamiért mégis katona lett. Az 1848-as események Galíciában érték, ahonnét Lenkey János századával szökött haza Magyarországra. A huszártiszt az isaszegi csata utáni napokban, huszonkilenc évesen a rákosmezei ütközetben kapott halálos sebet, katonái Isaszegen temették el.
Bajusz Árpád a szomorú történet mellett egy anekdotát is megoszt velünk, amiről a helyiek az események után még sokáig beszéltek, és Jókai Mór is megörökítette egyik művében. Eszerint nagypéntek abban az esztendőben a csata napjára esett. A két sereg már farkasszemet nézett egymással, amikor egy bárány tévedt a köztük elterülő mezőre. A katonák lélegzetüket visszafojtva figyelték az állatot, vajon melyik csapat irányába mozdul el. Végül a magyar honvédek felé indult, amit ők – mint később kiderült, nem is tévesen – úgy értelmeztek, hogy a mienk lesz a győzelem.
KISS SÁNDOR
A CIKK MEGJELENT A REFORMÁTUSOK LAPJA 2011. MÁRCIUS 13-I SZÁMÁBAN.