MRSZ-adomány a kárpátaljai líceumoknak

2015. szeptember 08., kedd

5 millió forint értékű szállítmányt indított kárpátaljai líceumok megsegítésére szeptember 2-án a Magyar Református Szeretetszolgálat. A segélyszervezet sokrétű tevékenységével igyekszik támogatni a létbizonytalanságban élő kárpátaljai embereket.

Bár Európát ezekben a napokban a menekültkérdés foglalkoztatja, közben tovább húzódik az ukrajnai válság is. Az ország keleti régióiban zajló harcok elől nyugatabbra (így Kárpátaljára is) menekülnek az emberek, a családapák bujkálnak a behívó elől, csökken a pénz értéke, viszont nő a gáz ára. Félő, hogy az emberek tartalékai hamarosan kimerülnek.

A Magyar Református Szeretetszolgálat hetente ad át adományokat a térségben, segítve ezzel nélkülöző családokat és időseket, valamint az oktatási intézményeket és az ingyen konyhákat. Célja, hogy iskolakezdési támogatásával és ösztöndíjprogramjával is könnyebbé tegye a családok életét, s így segítse a kárpátaljai magyarság szülőföldjén maradását. Ennek érdekében azon dolgoznak, hogy a magyarországi adományokból a térség összes gyülekezetébe, magyar településére jusson.

A kárpátaljai református líceumok számára a közelmúltban egy kamionnyi adományt – matracokat, étkészleteket, evőeszközöket, ágyneműket, vitaminokat, immunerősítőket, tartós élelmiszereket és új ruhákat – gyűjtöttek össze. A kamionnyi szállítmányt szeptember 2-án indították útjára.

Ha szeretné az MRSZ-en keresztül támogatni a kárpátaljai rászorulókat, tájékozódjon a jobbadni.hu oldalon.

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió