Az augusztus végén megrendezett Reformátusok Szárszói Konferenciája második napjának előadásai is egyházi, közéleti és társadalmi kérdésekről szóltak. Az előadók mindegyike hangsúlyozta a reformáció örökségének máig ható és a jövőben is szükséges elemeit.
„A reformáció nem azt jelenti, hogy mindent megújítok, hanem hogy odamérem Krisztushoz” – mondta Nagy Péter lelkipásztor a reformáció teológiai programját vizsgálva. „A kegyelem felold bennünket a félelmektől, egy csomó görcstől. Szabaddá tesz a szolgálatra és megóv attól a kényszertől, hogy 80 évben akarjunk egy örökkévalóságot megélni” – fogalmazta meg a mindennapokra szóló üzenetet, hozzátéve: Isten és a magunk ismerete óvja meg legjobban a keresztyéneket a tévutaktól, ugyanakkor valódi függetlenségre és autonómiára vezet. Kálvin egyházalkotmányról szóló tanait idézve elmondta, mivel az élet Isten uralma alatt áll, akár egyházi akár világi rendről van szó, ezért minden hatalomnál és trónusnál az első szék üres, mert az Krisztusé.
A világi hatalomról
„A protestantizmus a modern európai demokrácia és kultúra egyik alapvető építőköve. A világ és a lelki hatalom elválasztása, ugyanakkor egymásmellettisége a feladatainak különbözőségével is megragadható. A lelki hatalom az örökéletre készít fel, addig a világi a földi életet teszi lehetővé” – Biró Marcell közigazgatási államtitkár a reformációról, mint politikumról beszélt.
Kálvin hozzáállását idézte, aki támogatandónak ítélte a többek általi közösségi vezetést, a mai viszonyra átültetett, demokratikusnak nevezhető államformákat. „Nem a hivatalt betöltő személyt illeti tisztelet, hanem az általa betöltött hivatalt, hiszen a vezető tisztség állandó, a személy a nép akaratából változhat, választható” – emelte ki a ma is érvényes nézetet.
Lehetetlen, hogy az ember világnézete ne jelenjen meg a cselekedetében, így a kormányzat világnézete az intézkedéseiben is kiviláglik – mondta, hozzátéve: az állam önmagában értéksemleges, de ez nem jelent értékközömbösséget, mert az állam nem légüres térben él, történelmileg meghatározott és társadalmilag kötött.
A protestáns elvek mentén
A nemzetközi kapcsolatok felől vizsgálta meg a reformáció elveit Törő Csaba, a Károli-egyetem jogi karának dékánja, aki kiemelte, hogy a reformáció az európai államrendszeren is rajta hagyta lenyomatát. Az európai államok közötti viszonyok, a ma is alkalmazott elvek, szabályok gyökere, kialakulása a 16-17. századi küzdelmekben keresendő. A reformáció céljainak elérése, törekvéseinek megvalósítása érdekében politikai feltételeket kellett biztosítani. Ez átformálta az európai államokon belüli politikai viszonyokat, új államok megjelenéséhez is vezetett. Az új államközi rendszerek ekkor alakulnak ki, alapvonalaik máig érvényesek, még akkor is, ha közben változáson mentek is át.
„Közvetlen kapcsolatot lehet megállapítani, a reformáció és az új gazdasági modell kialakulása között” – mondta Törő Csaba. Mindez lehetővé tette az önálló kezdeményezéseket, innovációt. Képessé tett a gazdaságot gyarapodásra, bővülésre, oly módon, hogy volt egy spirituális alapja, értékrendi iránya. A protestáns kapitalizmus nem egy korlátlan, csupán haszonelvű, értékmentes működést, hanem szorgos munkával biztosított gyarapodást jelentő, de megtakarításokkal, gondos tervezéssel fölépített, munkaalapú, sikeres társadalomépítést jelentett. „A mai világban a protestáns jelző nélküli kapitalizmus van jelen, ami folyamatos felhalmozást, túlfogyasztást, önmagát felélő világot mutat. Azt látjuk, hogy az eredeti mintából a tartalmi jelleg veszett ki. Egy elszabadult, mértéktartását elvesztő, értékalapú, korlátaitól megszabadult piacgazdaság az, ami alapvető oka a nemzetközi, globális válságtüneteknek” – jellemezte a mai helyzetet az előadó.
Közművelődési forradalom
Kálvinizmus és művészet címmel Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár tartott előadást. A kultúra csak ott virágozhat, ahol ennek megvannak a gazdasági feltételei is. A kultúra azonban visszafelé is hat, mert erős közösségeket képes építeni, amik sokkal hatékonyabbak céljaik kitűzésében és elérésében, fejlesztve a gazdaságot is. Az államtitkár elmondta, hogy a múltba visszanézve a protestáns etika nagyon sok országban hozzájárult a „jó lét” és jólét megteremtéséhez.
A reformáció kora egy közművelődési forradalom is volt egyben, szélesebb tömeget vont be a művészeti alkotás örömébe. „A késő reneszánsz és barokk idején a katolikus egyházban nagy számban jelentek meg a művészet kimagasló alkotásai, de a protestantizmus ebben a korban éppen mással volt elfoglalva. Különösen Magyarországon, ahol a nemzet, az ország és a hit megmaradása volt a legfőbb kérdés” – mondta reformáció és a művészet viszonyáról az előadó. Sokkal fontosabb volt, hogy mi zajlik az ember lelkében. „A reformáció a lényegre koncentrált, és ennek a hatása ott van az irodalomban, az építészetben, az ötvösművészetben, a festett fakazettáinkban, a hímzéseinkben.” Mint mondta, a művészi kifejezési forma az egyház életében csak másodlagos, de nagyon fontos lehet, mert segít átélni, átérezni és ezáltal megértetni és elsajátítani a nehezen érthető tartalmakat.
Lehet-e Kálvin nélkül magyarság?
Kálvinizmus és művelődés címmel Csorba Dávid történész adott művelődés- és fogalomtörténeti áttekintést a hallgatóságnak. „Robert J. W. Evans történész 1975-ben leírta, hogy a magyar kálvinizmus egészen speciális különlegességet jelent a kálvinizmusok nagy családjában. Olyan különlegesség, ami nem tipikusan Kálvint veszi át, hanem valami egészet alkot, amiben Kálvinnak is helye van” – kezdte előadását, majd végigvette, milyen tárgyi, szellemi és lelki szintje van a kálvinizmus hatásának.
Szellemi szintként a Genfi kátét említette, ami „kálvinista szövegként állt össze”. Hazánkban Méliusz Juhász Péter fordította és adta ki, így a debrecen-egervölgyi hitvallás szövegén is tetten érhető Kálvin szövegeinek hatása. Példaként hozta fel – mint több előadó is – a kálvini hitvallásformát, a tömörített tananyagokat. „A kátémagyarázó igehirdetéseknek hála a kálvini szövegek évszázadokon át ott éltek a kálvinista magyarok fejében” – emelte ki a történész.
Szokás hivatkozni Kálvin esetében a Biblia, mint zsinórmérték alapvető használatára: minden egyes kérdésben ez alapján ítélünk. Ez jelenti az igemagyarázatot, teológiai fogalmakat (kettős predestináció, úrvacsoratan, kegyelemtan), az egyházkormányzati modellt, jelenti a politikai képviseletet, gazdaságot, kulturális identitást, a puritán családmodellt. „Számunkra Kálvin kezdetben egy protestáns kommentáríró volt, aztán egy református tudományos tekintély, majd a svájci irányzat egyik képviselője a sok közül, megítélése és jelentősége koronként változott.” Arra a kérdésre, mit vállalunk ma a kálvininak mondott hagyományból az előadó hangsúlyozta, hogy a választ belülről kell érezzük, azaz meg kell újulnunk a helyes Isten- és emberismeretben.
Tudás, bátorság, becsület
„Ha változást akarsz, a változás légy te magad” – idézte az ismert mondást Márkus Mihály nyugalmazott püspök, aki a reformációról, mint történeti programról beszélt, illetve bemutatta a reformáció társadalmi vonatkozásait, magyarországi sajátosságait és megemlékezett az első presbitérium 1617-es létrehozásáról is. Felhívta rá a figyelmet, hogy a változáshoz mindig három dologra van szükség: tudásra, bátorságra és becsületre. „A tudás azért szükséges, hogy pontosan lássuk azt, ami körülvesz bennünket. A bátorság ahhoz kell, hogy a tudásunk alapján cselekedni is merjünk, hogy sikeresen megvédjük akár magunkat is. Legyen bátorságunk az építő munkához, és a következményekkel együtt is vállaljuk a cselekvés kockázatát. A becsületre azért van szüksége, mert a különböző pusztító erők mindig kísérletet tesznek arra, hogy egy közösség vezetőjét szembefordítsák a közösségével.”
A Szentlélek belső bizonyságtétele
„Alapvetően fontos, hogy mit gondolunk az igehirdetésről a reformáció jubileuma kapcsán” – Steinbach József püspök az igehirdetés megújulásának lehetőségeiről beszélt. A prédikáció egyik lényege, hogy aszimmetrikus kommunikáció. Nem mi mondjuk, hanem „így szól az Úr”. Látni kell az igehirdetői munka összetettségét, annak emberileg nagyon nehéz és áldottan, szentül nyomasztó feladatát. Ez mind vezethet az igehirdetés megfáradásához, kiüresedéséhez.
„Miben adatik nekünk az igehirdetés megújulása?” – tette fel a kérdést a püspök. Szeretni Isten igéjét, azaz komolyan véve a készülést, felvállalva a szent szenvedést és gyötrelmet, munkába venni a textust. Szeretni az embereket, azokat, akik között élünk, mindenekelőtt szeretni Jézus Krisztust. A Krisztusszerűség pontossága, a kijelentésszerűség megvalósulásakor érvényesül a tétel: Isten igéjének hirdetése Isten beszéde. „Az igehirdető egyetlen lehetősége a Szentlélek elhívása az üzenet megnyílásáért, a megértés helyességért, a megszólító tolmácsolásért. Nincs hatalmunkban az ige, de hisszük, hogy Isten beszéde elvégzi munkáját és nem tér vissza hozzánk üresen” – hangsúlyozta a dunántúli püspök.
Reménység ellenére reménykedve
A második napi esti áhítatot Szabó Ferenc dunamelléki főjegyző tartotta a Róm 4,17-25 alapján. „Ábrahám a látott földi valóság és az Isten ígéreteiben való bizonyosság közötti feszültségben élte az életét. Ekkor minden, ami a szeme előtt volt a reménytelenségre utalt, de mindazok ellenére reménykedve hitt. Mindenkinek szüksége van megújulni a reménység hitében, azoknak is, akik sokat látunk az egyházból, a gyülekezetekből” – mondta a főjegyző. Végül hittel teljesedett be Ábrahám élete: nem egy fanatikus, értelem nélküli, öngerjesztett hittel, de nem is belenyugodva, legyintve. Hite nem kárpótlás volt a hiányzó cselekedetek helyett, hanem Isten cselekedeteinek és ajándékainak bizalommal való teljes elfogadása. „Szükséges megújulni hitünkben, látásunkban, mert Isten ígérete nekünk is szól” – összegezte az igehirdető.
Telepócki Márta, fotó: Némedi-Varga Dávid