A Generális Konvent június 21-i temesvári ülésén a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) elnöksége az alkotmány aláírásával csatlakozott a Magyar Református Egyházhoz. Amikor áprilisban az SZRKE zsinata erről a lépésről döntött, a testület szlovák tagjai tiltakozásukat fejezték ki, és egy nyilatkozatot is kiadtak ezzel kapcsolatban. Meglepte Önt a szlovákok tiltakozása?
Mindenki megértéssel fogadta, amikor a szlovák tiltakozásra tekintettel az SZRKE vezetői nem írták alá a Magyar Református Egyház alkotmányát 2009. május 22-én Debrecenben. Azóta is úgy véljük, hogy a közös alapokmány elfogadása egy folyamat kezdete volt, amihez minden olyan magyar református közösség is csatlakozhat, amelyik ezt akkor valamilyen okból még nem tudta megtenni. Ennek megfelelően az elmúlt két esztendőben folyamatosan kerestük a megoldást arra, hogyan lehetne az SZRKE szlovák ajkú egyházmegyéinek idegenkedését feloldani. Reményre adott okot, amikor a Református Világközösség (RVK) tavalyi Grand Rapids-i alakuló nagygyűlésén az SZRKE-t képviselő Marian Hamari szlovák püspökhelyettes teljes egyetértésben támogatta azt a nyilatkozatot, amelyben a református világszervezet a szlovák nyelvtörvény miatt elítélte északi szomszédunkat, vagy amikor a két szlovák ajkú egyházmegye maga adott ki ilyen tartalmú nyilatkozatot. Ezekből a gesztusokból arra következtettünk, talán megérett az idő arra, hogy a csatlakozás kérdését az SZRKE zsinata elé vigyék. A szlovákiai egyház törvényhozó testülete végül idén áprilisban egy olyan ratifikációs csatolmányt fogadott el, amely határozottan leszögezi, hogy a szlovák ajkú egyházmegyékre csak akkor vonatkozik ez a döntés, ha ők ezt önként magukra veszik. Ehhez képest megleptek minket szlovák testvéreink heves reakciói: kivonulásuk a zsinati ülésről és az azt követő nyilatkozat- és sajtókampány.
Mitől tarthatnak Ön szerint a szlovák reformátusok, miért zavarhatja őket a magyar reformátusok egysége?
Ezt ők tudnák pontosan megmondani. Mi már 2009-ben is úgy éreztük, hogy a Magyar Református Egyház alkotmánya tiszteletben tartja az autonómiájukat. Egyértelműen megfogalmaztuk benne: azokban a részegyházakban, ahol a magyar mellett más nyelvet is használnak, természetesen ezután is így lesz. Ami talán zavaró lehet szlovák testvéreink számára, az a „magyar” jelző az egyház nevében. Ha viszont a „Kárpát-medencei” jelzővel illetnénk közösségünket, akkor azzal a nyugat-európai és tengerentúli magyar református gyülekezeteket, egyházakat zárnánk ki ebből az egységből. Ezzel a jelzővel tehát nem az etnikai jelleget akarjuk hangsúlyozni, hanem azt a tényt, hogy a Kárpát-medencén kívül is vannak magyar református közösségek, akik ugyancsak csatlakozni akarnak kezdeményezésünkhöz. A Magyar Református Egyház részegyházai egyébként sem feltétlenül egynyelvű közösségek: a horvátországi reformátusok között – akiknek újonnan megválasztott, a temesvári ülésre is meghívott vezetőik kifejezték csatlakozási szándékukat –egyaránt vannak magyar és horvát nyelvű lelkipásztorok és gyülekezetek, de biztos vagyok abban, hogy románul, szerbül, ukránul, a tengerentúl pedig angolul is hangzik az evangélium templomainkban.
A szlovák egyházvezetők – áprilisi nyilatkozatuk szerint – valamiféle politikai szándékot is sejteni vélnek a magyar református egységtörekvés mögött, hiszen „nagymagyar” kezdeményezést emlegetnek.
Éppen a Generális Konvent tavalyi, a szlovákiai Komáromban megtartott ülésén emlékeztünk meg Trianon kilencvenedik évfordulójáról. A nyilatkozatunkban megfogalmaztuk: egyrészt nem várhatja tőlünk senki, hogy elfelejtsük, ami történt, másrészt viszont szeretnénk túllépni rajta úgy, hogy tudomásul vesszük a politikai realitásokat, az országhatárokat, de azt akarjuk, hogy ezek ne gátolják a Krisztusban való közös létünk és közös örökségünk megélését, egyházi összetartozásunkat. Tudatosan nem hívtunk a 2009-es debreceni alkotmányozó zsinatra egyetlen politikust sem. Csak azt mondtuk, hogy szeretettel várunk mindenkit, aki reformátusnak vallja magát. Így bár jelen voltak a debreceni zarándoklaton és úrvacsorai istentiszteleten országosan ismert politikusok is, de politikai beszédek nem hangzottak el. Tudatosan törekedtünk arra, hogy véletlenül se jöjjön elő semmiféle „nagymagyar” gondolat ezen az egyházi eseményen. Mi tehát egyetlen velünk élő néppel sem akarunk konfliktust gerjeszteni, pusztán azokat a lehetőségeket és jogokat kérjük magunknak, amelyek mások számára természetesek. Jerry Pillay dél-afrikai egyházi vezető, az RVK elnöke márciusban járt Magyarországon. Neki sem kellett magyarázni azt, hogy mi is az a Magyar Református Egyház, hiszen az ő egyházuk is három országban él. Jó példa volt erre a nyugatnémet és a keletnémet egyház szoros együttműködése is a kettészakított Németország idején. A nehéz politikai körülmények ellenére az együvé tartozásukat soha nem adták fel.
Nem is kell messzire menni a példákért. A Magyarországon működő ortodox egyházak nemzeti egyházaikhoz kötődnek nem csak lelki, de közigazgatási szempontból is.
Pontosan így van. Például a magyarországi román ortodox püspököt Romániából nevezik ki, és ez nemcsak a nem magyar egyházak esetében van így, hanem a magyar nyelvű ortodox gyülekezetek is egy-egy idegen országban székelő pátriárka alá tartoznak. Hangsúlyozom, hogy esetünkben erről szó sincs: a Magyar Református Egyház sehol nincs bejegyezve, és részegyházai teljes önállóságot élveznek.
2009 óta eltelt két év. Ennyi idő alatt akár fel is oldódhatott volna a szlovák reformátusokban az a feszültség, amit a magyar reformátusok egységtörekvése keltett bennük. Mi van, ha nem is az ő hozzáállásukban van a hiba, hanem csak a Magyar Református Egyház szolgálata nem tudott elég vonzó lenni számukra?
Nehéz helyettük megítélni ezt a kérdést, bár szerintem itt másról van szó. Úgy vélem, hogy az ő hozzáállásukat a kérdéshez alapvetően az a feszültség határozza meg, ami a kisebbség és a többség között a politika terén is tapasztalható. Meggyőződésem: ha a politikában nem lenne konfliktus a magyarság és a szlovákság között, az egyházban sem lenne. Megint csak jó példa erre Horvátország, ahol horvátok és magyarok teljes egyetértésben választottak áprilisban egyházuk számára új vezetőket. Nem új keletű jelenség ez az ellentétek nélküli együttélés a Kárpát-medencében, sokkal inkább a térségre jellemző adottság: a 16. században például Sztárai Mihály horvátul és magyarul is prédikált az embereknek. Nyugat-Európában is látunk erre példát: például Elzászban a franciák és a németek egy egyházban élnek testvéri szeretetben. A jelenlegi helyzet véleményem szerint az egyházon kívülről jövő, mesterségesen gerjesztett konfliktus eredménye, ezért mindenkinek az lenne a legjobb, ha bizonyos politikai körök nem akarnák ezt a területet is a saját céljaikra felhasználni.
Az egyház egyik legfontosabb feladata a békéltetés szolgálata. Nem kudarc a kialakult helyzet ebből a szempontból?
A békéltetés szolgálata nem egyszeri esemény, hanem folyamat. A békéltetés a keresztyénség számára életforma, amihez elengedhetetlen a türelem. Az elmúlt két évet az egyháztörténet szempontjából nem tartom túl hosszú időnek. Gondoljunk bele, hogy a százharminc évvel ezelőtti 1881-es debreceni alkotmányozó zsinatot tizennyolc évig készítették elő, pedig akkor csak öt magyarországi református egyházkerület egyesüléséről volt szó. Ma gyorsabbnak érzékeljük az idő múlását, és hamarabb szeretnénk eredményeket látni, de tudjuk: olykor jó pár évtized, sőt egy évszázad is kell ahhoz, hogy a konfliktusok tompuljanak, vagy éppen megoldódjanak. Nem hiszem, hogy a végére értünk volna ennek a folyamatnak. Nem sikerülhet minden elsőre, a kudarcot tudni kell elviselni. És persze nem adhatjuk fel, nem borulhatunk ki, nem zuhanhatunk össze, és nem mondhatjuk, hogy már nem is fog sikerülni. Meg kell próbálni újra.
Hogyan, esetleg milyen gesztusokkal lehetne segíteni a kialakult helyzet feloldását?
Ilyen gesztusnak szántuk a Generális Konvent tavalyi, Révkomáromban tartott gyűlését, de ilyen lépés volt az SZRKE magyar vezetői részéről az is, hogy egyházuk egyetlen Grand Rapids-i delegátusi helyét a szlovák püspökhelyettesnek ajánlották föl. Az ilyen lépések segíthetnek abban, hogy szlovák testvéreink tisztázzák magukban a magyar reformátusokhoz való viszonyukat. Ezeken túl meg kellene próbálni testvérkapcsolatokat is kiépíteni szlovák és magyar gyülekezetek között. Biztos vagyok abban is, persze ne legyen rá szükség, hogy szükség esetén a szlovák reformátusok a Magyar Református Szeretetszolgálat segítségére is számíthatnának. Ezek mind-mind olyan gesztusok, amelyek a feszültség oldásához is hozzájárulhatnak.
Thomas Wipf a magyar református egység napja alkalmából a Majus22.org honlapnak adott interjújában a következőt nyilatkozta: „Az európai egyházak közötti közösség az igehirdetésben és a sákramentumokban osztozó istentiszteleti közösségben, a közös tanúságtételben és a világban végzett közös szolgálatban ölt testet. Ebben az értelemben mindig a »saját« egyházamban vagyok, legyek akár egy valdens istentiszteleten Olaszországban, a norvég evangélikusoknál, a magyar reformátusoknál vagy az angol metodistáknál.” Ez csak az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE) elnökére, vagy ránk – szlovák és magyar reformátusokra – nézve is igaz?
Krisztusnak egyetlen egyháza van, és szlovák, magyar és más nemzetiségű reformátusokként mi mindannyian ennek részei vagyunk. Akkor is, ha ez az egy egyház egy-egy nyelvben, kultúrában sajátos színeket ölt, és mi keresztyének ezekben a különböző formákban ismerjük meg azt. Ezért van szükség arra, hogy ne csak a lokális közösségünket értsük egyházon, hanem az egyház legyen a szó minden értelmében határokon átlépni tudó, határokon átívelő közösség. Ennek a közösségnek a lényege nem a nyelv vagy a kultúra, hanem az, hogy Krisztushoz van köze. A Krisztushoz kötődés közöttünk a legfontosabb kapocs. Ha ez elvész, ha más gondolatokkal, érdekekkel, tanításokkal helyettesítjük ezt, az tévútra visz minket.
„Az egyházaknak változniuk kell ahhoz, hogy hűek maradhassanak küldetésükhöz” – mondta úgyszintén Thomas Wipf. Miben kell változniuk a Kárpát-medencei reformátusoknak, hogy hűek maradhassanak a térségben betöltendő küldetésükhöz?
Ennek a gondolatnak egy dogmatikai tétel az alapja, miszerint Isten a változni képes hűség. A változatlanság ugyanis egy idő után makacsságot jelent. Nekünk, szlovák és magyar keresztyéneknek abban kell változnunk, hogy a Krisztushoz tartozásunkat sem a nemzeti hovatartozás, sem semmilyen más érdek ne írhassa felül többé. Minél közelebb vagyunk a krisztusi gyökérhez, annál inkább periférikussá válnak a konfliktusokat okozó kérdések. Nem szabad engedni, hogy a periférikus foglalja el a központi helyet, mert ott kezdődik az eretnekség!
Kiss Sándor
(A témához kapcsolódó háttérinformációk és az SZRKE áprilisi zsinatán elfogadott ratifikációs csatolmány a Majus22.org honlapon olvasható.)