Megújul a címtár

2012. augusztus 07., kedd

Sokan kifogásolták, hogy a megújult reformatus.hu-ról nem érhető el a korábban már megszokott elektronikus címtár. A hiányolt egyházi adatbázis nem a honlap része, s épp átalakuláson megy keresztül. Ennek jártunk utána.

A Magyarországi Református Egyház 2003-ban kezdte el fejleszteni elektronikus címtárát, az egyházkerületek információira és munkatársaira támaszkodva. A címtár nyilvános részét – az adatvédelmi elvekhez igazodva – a világhálón is hozzáférhetővé tették azzal a szándékkal, hogy naprakész adatokat szolgáltasson a református egyház szolgálattevőinek, gyülekezeteinek és intézményeinek elérhetőségéről. A Zsinat Elnökségi Tanácsának javaslatára hatévente, az egyházi választásokat követően, nyomtatott név- és címtár készül az adatbázis alapján. A címtár tehát nem a reformatus.hu alkalmazása, annak működtetése, szerkesztése és karbantartása a honlaptól függetlenül történik.

Időszerű a csere

Az elektronikus címtár használhatóságának alapfeltétele a rendszeres frissítés és az ennek alapját képező naprakész nyilvántartás. A lelkipásztorok, munkatársak elérhetőségei, szolgálati helye, de időnként a gyülekezetek státusza is módosulhat, ezeket a változtatásokat az elektronikus rendszer képes kis késéssel követni. Az elmúlt hónapokban rendszeresen kaptunk jelzéseket arról, hogy az elérhető adatok pontatlanok, vagy már nem felelnek meg a valóságnak, mert jó ideje nem frissül az elektronikus címtár online verziója.

„Ennek oka, hogy két évvel ezelőtt megkezdtük az önálló címtár-adatbázis teljes átalakítását" – mondta el Tarr Zoltán zsinati tanácsos. Erre azért volt szükség, mert bevezetés előtt áll a lelkipásztorok belső, egyházi nyilvántartását szolgáló elektronikus törzskönyvi rendszer (személyi nyilvántartás), amely az évtizedek óta használt papíralapú nyilvántartást fogja kiegészíteni.

Folynak a munkálatok

A fejlesztés érdekében jelentősen át kellett alakítani annak az adatbázisnak a szerkezetét, amelyből az interneten elérhető publikus adatok is származnak. Jelenleg az egyházkerületek munkatársai töltik fel, javítják és módosítják az elektronikus címtár forrásául is szolgáló törzskönyvi rendszert.

Ezzel a folyamattal párhuzamosan zajlik az egyházközségek és intézmények adatainak pontosítása is, amelynek egyik oka, hogy az új egyházi törvény értelmében pontos és alapos belső nyilvántartást kell vezetni a belső egyházi jogi személyekről, valamint minden belső jogi személyt el kell látni egy egyedi azonosító számmal is.

Az adatok véglegesítése reménység szerint még a nyáron befejeződik, csak azután tudják a fejlesztők átállítani a régi adatbázist az újra, és megjelennek a régóta várt frissítések.

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió