Különös atmoszférája, erős kisugárzása teszi vonzóvá a berekfürdői Megbékélés Házát. A ház egy olyan találkozóhely, ahol csönd és nyugalom fogadja a betérőt. Lehetőségünk adódik egymás szemébe nézni, örülni egymásnak, elmélkedni, elvonulni, elcsendesedni. Talán az idő is megáll egy kicsit.
Hatvanhárom éve áll a református intézmény Berekfürdő szélén. A ház az idők során többször is funkciót váltott: működött benne diakónusképző, lelkészotthon, alkohol- és drogmentő misszió, majd a nyolcvanas évektől konferenciaközpont. A Megbékélés Háza elsősorban családoknak, református gyülekezeti tagoknak, csoportoknak szolgál képzési- és pihenőhelyül.
Közösségépítés
A Karcagtól tíz kilométerre fekvő, ezer lelkes településen működő református konferencia- és képzési központot svájci egyházi segítséggel, a Tiszántúli Református Egyházkerület támogatásából és európai uniós pályázati forrásból újították fel.
A három évig tartó felújítási munkálatoknál nem a szobák komfortfokozatának emelése, hanem a különböző befogadóképességű közösségi terek kialakítása volt az elsőrendű szempont, hiszen, mint a ház vezetője, Molnár János mondja, a Megbékélés Háza elsősorban a közösségépítést szolgálja.
Magyar vendégszeretet
A gyereknek és nekem is megindító újra és újra itt lenni Berekfürdőn – mondja Bettina Lukoschus Dinter, aki tizenhárom éve hozza konfirmaduscsoportjait a Megbékélés Házába. Hogy mi hozza őket vissza? A magyarok vendégszeretete és a hely, amely különleges együttlétekre ad alkalmat. A református lelkésznő arról beszél, hogy sajátos lelkészi munkára ad lehetőséget, amikor a fiatalok elmennek a szomszédos gyógyfürdőbe, és kiscsoportokban beszélgetnek. Az ifjúsági ház kápolnája pedig minden reggel az elcsendesedés, az elmélkedés színtere.
Láthatatlan munkatársak
„Nekünk az a feladatunk, hogy a nyugodt hátteret biztosítsuk a hozzánk érkezőknek” – hangsúlyozza Molnár János. Örömmel meséli, hogy az egyik vendégcsoport programvezetője úgy fogalmazott: berekfürdői tartózkodásuk alatt szinte nem is látta a dolgozókat, mert soha nem tolakodtak az előtérbe. Az igazgató szerint ennél nagyobb dicséret nem is illetheti munkatársait, hiszen ez azt jelenti, hogy a vendégeknek mindenük megvan, amire csak szükségük lehet, így önmagukra és céljaikra tudnak figyelni.
Kalandtúra
A vendégek nyugalmát azonban nem volt könnyű megteremteni a felújítás ötszázhuszonkét napja alatt. A nagy zajjal, porral, kényelmetlenséggel járó munkálatok sok áldozatot és türelmet követeltek mindenkitől. Az építkezés idején ugyanis nem állt meg az élet a Megbékélés Házában. Összesen nyolcezer-négyszázhúsz vendéget fogadtak, akik több mint huszonháromezer éjszakát töltöttek el a házban. Kalandtúrának nevezte az építkezés nehéz időszakát Kovács Sándorné. A ház titkára azt mondja, ma már mosolyogva gondolnak munkatársaival az elmúlt időszak kihívásaira, amikor azon versengtek, hogy az építőmunkások vagy a konyhában dolgozó asszonyok birtokolnak-e nagyobb területet a tűzhely közelében. Nevetve meséli, hogy bebizonyosodott: a férfiak is tudnak keresztszemes motívumokat készíteni, csak nem fonállal és tűvel, hanem kőműves kanállal, téglából kirakva.
Hívogató terek
A belsőépítész is a keresztszemes motívumokat említi, amikor a 150 fő befogadására alkalmas új konferenciateremről kérdezzük. A bontott téglából épült főfal ugyanis egy életfát ábrázol keresztszemes mintázattal, ami színes üvegablakban végződik. „Ez talán vigaszt nyújthat az itt dolgozó asszonyoknak, hiszen a kézimunkáik lekerültek az ebédlő faláról” – mondja Horváth Gyula. A belsőépítész hívogató, csalogató, otthonteremtő tereket álmodott a házba. Feladata nem volt egyszerű, hiszen a „kommunizmus utolsó csapásának” nevezett univázas szerkezetű házat kellett barátságossá, élhetővé tenni. Úgy alakították ki a közösségi tereket, hogy mindenki otthonosan érezhesse magát, és hogy az idősek, kisgyermekek, gyengénlátók és fogyatékkal élők egyaránt akadálytalanul tudják használni a házat. Az építész tartotta magát elképzeléseihez, hiszen tíz évvel ezelőtt, a központ ifjúsági házának építésekor is bebizonyosodott, hogy a fiataloknak nem barakkokra, hanem igényes szobákra van szükségük. Az idő igazolta a várakozásaikat, mert a gyerekek – minden híreszteléssel ellentétben – megbecsülik a szépet és a jót.
Micsoda igény!
A Megbékélés Háza hálaadó ünnepségén Andreas Hess úgy fogalmazott, hogy ezen a helyen a megbékélést éljük meg. „Kint a világban az emberek veszekednek egymással, de itt boldogok, ez a békesség szigete.” A Svájci Református Egyház segélyszervezete, a HEKS kelet-európai megbízottja azt hangsúlyozta: „Micsoda igény a megbékélés házában lenni!” Andreas Hess a második ökumenikus nagygyűlés gondolatait idézte: a megbékélés Isten ajándéka és az életnek forrása. Feltette a kérdést: vajon nem kellene minden templomnak, parókiának, lelkészlakásnak, gyülekezeti háznak a megbékélés házának lennie?
Álljunk szóba egymással!
„A megbékélés akkor kezdődik el, a kiengesztelés ott jön létre, ahol rájövök és ki merem mondani, hogy nem az a legfontosabb, amit én gondolok és igaznak tartok, hanem van, ami ennél fontosabb: a megbékélés” – mondta igehirdetésében Bölcskei Gusztáv (Mt 5,21–26). A református püspök felhívta a figyelmet: Álljunk szóba egymással, ez a megbékélés alapja!
A püspök az ünnepségen lapunknak elmondta, a református egyháznak sikerült megmutatnia, hogy a válság idején is lehet valamit tenni a fanyalgáson és a panaszkodáson túl. A Megbékélés Háza az egyház nagy beruházása, ami a reformátusság tenni akarását is bizonyítja. „A ház találkozási színtere lehet különböző helyzetű embereknek, egészségeseknek, betegeknek, különböző gondolkodásúaknak, akik itt egymáshoz és magukhoz is közelebb juthatnak. Hiszem, hogy akik eddig is ismerték Berekfürdőt, továbbra is ragaszkodnak majd hozzá, és sikerül majd új csoportok számára is vonzóvá tenni.”
Sziklára épített munka
Megérte a sok álmatlan éjszakát, fejtörést a korábban végeláthatatlannak tűnő építkezés. Ahogyan az egyik szakácsnő versbe is foglalta:
„…Most talán eljött a vége és egy időre vége,
Szuper a konyha, szép az előadó,
Jöhetnek a vendégek, minden szoba kiadó!”
Berekfürdőn mindig is voltak továbbképzések, konferenciák, áhítatok, istentiszteletek – sorolja Csoma Judit. A berekfürdői református lelkésznő szerint ilyen háttérrel könnyebb dolgozni, mint valami nagyon újat kezdeni. A sziklára épített munka nem csak a múltban gyökerezik, hanem a tartalmában is. A lelkésznő missziós területnek tartja a Megbékélés Házát. Arról mesél, amikor egy nem vallásos vendég egyszer így kiáltott fel a házba belépve: „Ez a református egyház? De jó!”
A berekfürdői Megbékélés Háza Református Konferencia és Képzési Központ egy európai uniós pályázat keretén belül valósult meg (EAOP–2.1.2). Az önerő legnagyobb részét a Svájci Református Egyház segélyszervezete, a HEKS adta, ugyancsak jelentős volt a tulajdonos-fenntartó, a Tiszántúli Református Egyházkerület hozzájárulása, és a felújításhoz szerényebb mértékben a Megbékélés Háza is hozzájárult saját költségvetéséből. A ház minden dolgozója a munkában és szervezésben jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ez a nagy munka jó minőségben elkészüljön, nagyrészt vendégforgalom mellett.
A beruházás keretén belül az alábbiak valósultak meg:
–egy 150 fő befogadására alkalmas közösségi termet építetek meg
– modernizálták a 300 adagos konyhát korszerű gépekkel, felszerelésekkel
– kiépítettek egy napkollektoros rendszert a konyha és a főépület használati-melegvizének előállítására, ami egyben fűtésrásegítés is az ugyancsak most elkészült földszinti padlófűtéshez, amitől jelentős energiamegtakarítás várható
– az épületet teljesen akadálymentesítették
– kibővítették a vendégfogadó részt
– kialakítottak egy masszírozó helységet és egy kisebb kondicionáló tornatermet.
Fekete Zsuzsa