„A rohingják szájának állapota egyenesen borzasztó, egyáltalán nincs szájhigiénia.” Szőke Ildikó bangladesi napjainak nagy részét a mianmari menekültek között töltötte, a fogorvos Sebő Gábor ápolóval együtt az úgynevezett japán kórházban teljesített szolgálatot. Azt mondja, a menekülttáborban élő emberek a lehetőségeikhez mérten igyekeznek tisztán tartani magukat, de néhány négyzetméteres viskókban összezsúfolódva, távol a víztől élnek, nem csodálja, hogy nem mosnak fogat.
.jpg.500x500_q85.jpg)
„Ma több olyan foghúzást is végeztem, amivel a torlódásokat kellett megszüntetnem, mert egy 12 éves gyereknek és egy 20 éves fiúnak is duplán nőttek ki a fogai. Emellett gyulladásban lévő fogakkal jönnek, tömés a szegényebbek között szinte nem létezik” – számol be a küldetés második hetének csütörtöki napján szerzett élményeiről.
„Nagyon kedvesek az emberek, a kollégák is szeretetettel fogadtak, néhány nap után, ahogy egyre jobban megismertek, felbátorodtak és kezdtek tanácsot kérni vagy megkértek, nézzem meg a fogukat. Valósággal sajnálják már, hogy nem maradhatunk, csak egy napot” – meséli Szőke Ildikó. Ugyanakkor azzal, hogy elnyerték a bizalmukat és közlékenyek lettek, megrázó dolgok is kiderültek.
„Minden ember, aki itt van, sok szenvedésen ment keresztül.” A fogorvos tolmácsa például a mianmari főváros közeléből menekült. Testvérei a fővárosban élnek, őket elkerülte az erőszak, de a katonaság a rohingja falvakat felgyújtotta, így neki és családjának menekülnie kellett. „Lepedőbe csavarták a szükséges holmikat, a férfi mindkét pici gyerekét a hátán vitte, mert a felesége nem bírta. Éjszaka, a sötétben jöttek át a határon, órákig gázoltak a combig érő sárban.”
Napokig bujkáltak az erdőben, mégis ezt az utat választották, mert a másik, ami egy folyón keresztül vezet, az nyíltabb, százszor veszélyesebb. „Ott nagyon kevesen jutnak át, szinte mindenkit meglőnek. Ha nem is halnak meg, de két-három golyót kapnak a testükbe.” Az orvoscsoport tagjai több táborlakóval is találkoztak már ottlétük során, akinek lőtt sebe a rossz higiéniai körülmények között azóta sem gyógyult be.
Hogy kerül a gekkó a plafonra?
Ismerjék meg a rohingják helyzetét és orvoscsoportunk múlthét pénteki napját Juhász Márton segítségével!
A szombathelyi fogorvosra nagy hatással volt a rohingják alázata, ahogy az őket ért megpróbáltatásokat és a menekülttábor körülményeit viselik. Akikkel beszélgetett, azok mindannyian vissza szeretnének menni. Nem mintha Mianmarban sokkal nagyobb luxusban éltek volna, sőt hazájukban még csak állampolgárságuk sincs. „Én is áttelepültem Romániából Magyarországra, át tudom érezni, mit jelent ez nekik. Aki nem éli át, az nem tudja elképzelni, hogy milyen nehéz egy másik országban újrakezdeni” – mondja a doktornő.
Szőke Ildikó a Ceaușescu-diktatúrában nőtt fel, Marosvásárhelyen tanult fogorvosnak. „Gyermekkorom óta az orvosi hivatásra készültem, 4-5 évesen fogorvos vagy állatorvos szerettem volna lenni. Az állami gazdaságokban nőket nem engedtek állatokat gyógyítani, irodai munkát meg nem akartam végezni, így lettem fogorvos.” 1990 márciusában ő is részt vett a marosvásárhelyi tüntetéseken, melyeket a romániai magyarok anyanyelvi oktatásáért tartottak. Miután a felbujtott románok ellenszenve erőszakba csapott át, szülei jobbnak látták, ha átköltözik Magyarországra. A családja fele egyébként is itt élt, csak a határok elválasztották őket egymástól.
Már Magyarországon szakvizsgázott, több helyen is dolgozott, 8 évig a márianosztrai fegyházban, 22 éve pedig Szombathelyen praktizál. Magánrendelője mellett korábban a helyi laktanyában, most pedig két vidéki körzetben gyógyít. Hivatásnak tekinti a munkáját, célja segíteni az embereken. Azt mondja „az orvos egymaga nem minden, először saját magukon kell, hogy segítsenek az emberek, de én egy mankó lehetek az életükben ahhoz, hogy egészségüket karbantartsák”.
A küldetés tagjainak beszámolói:
Hegedüs Szabina: Ahol egy ölelés a legszebb fizetség
Sári Ferenc: Ami nem helyettesíthető
Osgyán Dániel: Hálára tanít a szenvedés
Kutnyánszky Valéria: Így töltődik az akkumulátor
Juhász Márton: Hogy kerül a gekkó a plafonra?
Kalatovics Artúr: A bengáli tigris hazájában
Sebő Gábor: Tekintetek, amik átformálnak
Összesen hat Vas és Zala megye határán fekvő település tartozik hozzá. „Se buszjárat, se posta, viszont nagyon sok a csökkent munkaképességű és a fogyatékos ember. Tudom, kinek mire van szüksége, a kapcsolataimon keresztül próbálok segíteni nekik.” Együtt dolgozott a máltaiakkal, de a nagymarosi és a verőcei református lelkészekkel is. Az ő segítségükkel vette fel a kapcsolatot a Magyar Református Szeretetszolgálattal. „Próbáltam tartozni valahová, és hallottam, hogy a református segélyszervezetnek van orvoscsoportja.”
A 2015-ös kárpátaljai misszión már ő is részt vett, és a mostani, bangladesi útról sem lehetett lebeszélni. „Minden reggel – itt éppúgy, mint otthon – áldást kérek a napomra, hogy szeretettel végezzem a munkám, és hogy azzal, amit csinálok, másoknak jót tegyek.” Azt mondja, nap mint nap mélyebben átérzi, hogy hit nélkül nem lehet élni, nincs ez másképp Bangladesben sem. Nagyon örül, hogy részt vehet ezen az orvosi küldetésen, azt kívánja mindenkinek, hogy tapasztalják meg, amit ők, mert „lehet, hogy akkor másképp fogják látni a világot. Én megerősödtem abban, hogy az egyszerűség, őszinteség és alázat még mindig sokkal többet ér egy hangos és hazug életnél.”
Riporter: Juhász Márton
Szerkesztette: Feke György
Fotó: Kalocsai Richárd, Osgyán Dániel