Házasság Hetéhez közeledve érdemes olyan kérdésekről is beszélni, amelyek egyedülálló, élettársi vagy éppen házastársi kapcsolatban élő nők és párok tízezreit érintik évente, sőt súlyos társadalmi kérdések is.
Házasság Hetéhez közeledve érdemes olyan kérdésekről is beszélni, amelyek egyedülálló, élettársi vagy éppen házastársi kapcsolatban élő nők és párok tízezreit érintik évente, sőt súlyos társadalmi kérdések is.
„A családsegítő szolgálatnál mindig az volt a koncepciónk, hogy a családot az élet kezdetétől kezdjük végigkísérni a különböző életszakaszokon. Ebbe beleillett a magzatvédelemmel és a születéssel kapcsolatos terület is” – fogalmaz Szarka Miklós református lelkipásztor, pár- és családterapeuta a református Házasság- és Családsegítő Szolgálatnak arról a gondozási területéről, amelyről nagyon keveset beszél és tud a magyar társadalom. A Házasság Hetéhez közeledve azonban érdemes olyan kérdésekről is beszélni, amelyek egyedülálló, élettársi vagy éppen házastársi kapcsolatban élő nők és párok tízezreit érintik évente, sőt súlyos társadalmi kérdések is.
Jog az élethez
A házastársi kapcsolatokban nagyobb, az élettársi kapcsolatokban azonban sokkal kisebb a gyermekvállalási kedv, és az utóbbiakban az abortuszok száma is sokkal magasabb, mint a házasságokban. Az 1990-es évek elején 90-100 ezer, manapság 43-45 ezer abortuszt végeznek el évente Magyarországon. Az abortuszok számának csökkenésében nagy szerepe van a Családvédelmi Szolgálat (CSVSZ) védőnőinek. A művi abortuszok számának csökkenése természetesen köszönhető a fogamzásgátlási technikák elterjedésének is.
Hazánkban kevés szó esik a témáról. Nem megfelelő a kommunikációs és az egészségügyi felvilágosító kultúránk, továbbá a családok kommunikációs kultúrája sem teszi lehetővé, hogy ez téma legyen a családban. A média inkább a megszületett, majd kitett vagy megölt csecsemők tragédiája felől közelíti a témát. Az abortuszok száma csakis társadalmi összefogással csökkenhet: változnia kell a szociálpolitikának, a családpolitikának, az egészségügyi és a mentálhigiénés kultúrának, a média hozzáállásának és a jogalkotásnak.
Szarka Miklós és Mágori Katalin
Az 1992. évi családvédelmi törvény alapján kezdték meg működésüket a Családvédelmi Szolgálat védőnői. Az abortuszt fontolgatók két alkalommal tanácsadó beszélgetésen kötelesek részt venni a szolgálatnál, de van, aki bizonytalansága miatt harmadik találkozáson is megjelenik. Az ilyen, úgynevezett krízisintervenciós beszélgetésen a várandós nőt segítik válsághelyzete feloldásában, ösztönözve őt egy felelősebb döntés meghozatalára, motiváltabbá téve a magzat megtartására. Szembesítik őt azzal, hogy nemcsak neki van anyai önrendelkezési joga, hanem a magzat is rendelkezik az élethez való joggal. Hiszen a magzat fogantatása pillanatától egyszeri, megismételhetetlen magzat-ember.
A beszélgetés során a várandós nőt felvilágosítják a beavatkozás folyamatáról, annak esetleges testi és lelki szövődményeiről. Megismertetik vele a családtervezés korszerű, etikus módjait, felhívják figyelmét az állami támogatásokra és a további segítő intézményekre. Beszélnek neki a szülés és az örökbeadás lehetőségeiről. Ha ezek után is az abortusz mellett dönt, felhívják figyelmét a posztabortív, vagyis a művi terhességmegszakítás utáni lelki válság súlyos esélyére, kezelésének lehetőségeire.
Válságkezelés több szakaszban
Mágori Katalin diplomás szakvédőnő három éve dolgozik, két évtizedes tapasztalattal, a Református Missziói Központ Házasság- és Családsegítő Szolgálatánál (HCSSZ) preabortív, vagyis abortuszt megelőző és családtervezési tanácsadó munkában. A törvényi szabályozás az első beszélgetésre ad neki engedélyt, de nagy lehetőség számára, hogy olyan háttér támogatásával végezheti ezt a feladatot, ahol segítséget kap a mélyebb válságok feloldására Szarka Miklós református lelkész-pasztorálpszichológustól. Hozzá delegálhatja a harmadik beszélgetésre vagy az abortusz után jelentkező, lelki problémákkal küzdő volt várandós nőket. Szarka Miklós tavaly októberi nyugdíjazása óta szakmai tanácsadóként dolgozik a családsegítőben. Tevékenysége kettős: egyrészt, ha a várandós nő két beszélgetés után nem tud dönteni, akkor a harmadik beszélgetésre hozzá irányíthatják őt, másrészt nagyon fontos területe a posztabortív kezelés, hiszen tíz terhességmegszakításból kettő-négy esetben a nő a beavatkozás után depresszióba kerül. Ez utóbbinál a depresszív állapot terápiás gondozása a feladata. Évente 50-60 beszélgetést folytat e fenti válságcsoportok tagjaival. Ezenkívül a lelkipásztor lelkészházaspárok és lelkészcsaládok gondozását is végzi. Az illetékesek tervezik egy országos református családsegítő hálózat kiépítését is. A HCSSZ többi feladatát – pár-családterápia, lelkigondozás, nevelési tanácsadás – Dányi Zoltán lelkipásztor, lelkigondozó és Beretvás Szilvia gyermekpszichológus végzik.
Szarka Miklós hangsúlyozza, hogy sok olyan fogamzás történik, amelyek gyors „találkozások”, futó kapcsolatok eredményei, ahol nyilván nincs szó családtervezésről. Mágori Katalin nagyon fontosnak tartja a primer prevenciót, vagyis a nem kívánt várandósság megelőzését. Mint mondja, az 1993-ban létrejött szolgálatok kettős céllal alakultak meg: egyrészt a tervezett abortusz előtti tanácsadásra, másrészt családtervezési segítés végzésére. Hogyan lehet felhívni a társadalom tagjainak a figyelmét az etikus intim viselkedésre és a felelős családtervezésre? Mágori Katalin szerint az orvosi szakma érintett képviselői és a média, illetve a család tehetné ezért a legtöbbet. Mint mondja, a családon belüli mintaadás mindennél fontosabb.
Élet-halál kérdés
„Az úgynevezett harmadik beszélgetések – melyek a törvény szerint már nem kötelezők – sokszor feszültségteljesek, hiszen az e beszélgetésekben résztvevők némelyike már előjegyzéssel rendelkezik a beavatkozás elvégzésére, de még nem döntöttek” – fogalmaz Szarka Miklós. A lelkipásztor felhívja a figyelmet arra, hogy a művi terhességmegszakítás érintettjei még nem tudják, milyen hosszan lesznek lelkileg szenvedő alanyai az elvégzett abortusznak. Különösen azok, akik első alkalommal voltak várandósak, és akik nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent a magzatvesztés. Ők azután általában gyászt élnek át, és vádolják magukat vagy a társukat, aki miatt történt az abortusz. „Ezek a nők rendkívül magukra hagyatottak, mi is érezzük azt a feszültséget és felelősséget, hogy minden megfogalmazott mondatunkon múlhat valami – akár élet-halál kérdés is” – mondja Szarka Miklós. A posztabortív kezelés során el lehet segíteni őket arra, hogy az átélt krízis után életorientáltabbá váljanak, és ne történjen meg még egyszer az, amit korábban átéltek, sőt később vállaljanak gyermeket egy arra érettebb kapcsolatban.
Az abortuszra készülő nők a beszélgetések során látszólag érdeklődőek, Mágori Katalin szerint mintha megnyugodnának, hogy itt kibeszélhetik a problémáikat, de nem keresik az okokat. „Figyelmet látok az arcukon, de ez csalóka, mert sajnos sokszor előfordul, hogy újabb abortusz előtt ismét találkozunk, és nem emlékeznek arra, hogy korábban mit mondtunk nekik” – osztja meg a szomorú tapasztalatait a védőnő. „A szorongás, a szégyen által beszűkült tudati és lelkiállapotban nem igazán nyitottak a nők. Amikor idejönnek hozzánk, olyan mértékben döntöttek az abortusz irányában, hogy szinte mintha meg sem hallanák a figyelmeztető jelzéseinket a kísérő tünetekről. Vannak, akik azért választják az abortuszt, mert különben elveszítenék partnerüket. Kevesen vannak olyanok, akiknél az anyaság utáni vágy felülírja a partnerrel való viszonyt” – teszi hozzá Szarka Miklós. Mágori Katalin azt is hangsúlyozza, hogy ha egy pár szívvel-lélekkel egymáshoz tartozik, akkor sok mindent meg tudnak oldani és el tudnak vállalni.
Házasságszerű együttlétek vagy futó kapcsolatok közben sokkal többször történik meg a nem várt várandósság, mint házasságban. Ugyanakkor nem ritka, hogy házasságban két-három gyermek után a szociális viszonyokra hivatkoznak. Ha a nő azt mondja – a magzatvédelmi törvény szerint –, hogy súlyos válsághelyzetben van, ami neki testi, lelki vagy szociális megrendülést, ellehetetlenülést okoz, akkor ezzel már indokolhatja a művi terhesség-megszakítást. „Az anya önrendelkezési joga a jelenleg hatályos »magzatvédelmi törvény« szerint így felülírja a magzat élethez való jogát. A közvélemény és a törvény olyan mértékben hatalmazza fel és erősíti meg a várandós nőt a magzatvesztésre, hogy mi kész helyzet elé kerülünk. Nagyon keskeny az az út, amelyen odaférkőzhetünk a várandós nő szívéhez, megnyitva az érzelmeit és a motiváló erőt arra, hogy az anyaságnak milyen szépségei és elköteleződései vannak” – hangsúlyozza a családterapeuta lelkész.
A világ minden kincséért sem…
Nem elég, ha az egyház „ne ölj!”-t kiált, mert ez éppen azokhoz nem ér el, akik nem tudnak már különbséget tenni a gyilkosság és a művi abortusz között. Ennek hangsúlyozásától néhol a várandós nő még inkább szorongó lesz. Az Isten törvényére csak olyanoknál lehet hivatkozni, akiknek értékrendjükben benne van annak tisztelete. Az egyház felmutathatja az élet szépségét vagy az elköteleződést, hogy az ember akkor él rendeltetésszerűen, ha gyermeket vállal, lehetőleg felelős párkapcsolatban. „Az evangélium oldaláról kell közelíteni, ami egyben távlatokat nyit és feszültséget old. Egy magzat életben maradásáért folytatott beszélgetés is lehet evangélizáció” – fogalmaz Szarka Miklós, aki rámutat arra is, hogy az Isten gondviselő és megváltó munkájával kapcsolatos tevékenységben egyaránt Isten szolgálatát végezzük, a Krisztus szeretete által – akkor is, ha ezt nem mindig van alkalom kimondani.
Mágori Katalinhoz a preabortív beszélgetésekre körülbelül 350-400 jelentkező érkezik évente, a megtartott magzatok száma nyolc-tíz. A családsegítőben végzett munka eredményeit azonban nehéz statisztikai adatokkal kifejezni. Az átlagosnak mondható számok mellett a munkájuk arról is szól, hogy tanítják az embereket kapcsolatban élni, az érzelmeiket őszintén közölni, és arra, hogy van, aki befogadja és segíti, meghallgatja őket. Szarka Miklóshoz tavaly egy nő harmadik beszélgetésre érkezett. Amikor a várandós nő meglátta, hogy a református egyház szolgálataként működnek, azt gondolta, hogy biztosan nem fogják őt ott megvetni. „Elmondta, hogy évekkel ezelőtt konfirmált, és a lelkészük nagy szeretettel fordult feléjük. Evvel a jó emlékkel jött ide, bár még nem tudta, megtartja-e vagy nem. Úgy ment el innen, hogy nem véteti el, megszüli és örökbe adja. Időközben hat lelkigondozói beszélgetésre került sor. Egy hónappal ezelőtt keresett telefonon. Közölte, hogy megszülte a gyönyörű babát, és mint mondta, a világ minden kincséért sem adná oda senkinek” – emlékszik vissza a lelkész, aki hozzáteszi, hogy egyébként alig találkozik olyan emberrel, akinél nem kerül szóba Isten. Mint fogalmaz, nagyon kell érzékelnie azt, amikor a hitét megjelenítheti, hiszen a másik ember nem az ő hitéből fog élni, hanem felmutat a hit forrására.
T. Németh László