A Reformáció Emlékbizottság tavasszal indított pódiumbeszélgetés-sorozatának szeptember eleji alkalmán Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa és Gundel-Takács Gábor Reformáció 500 nagykövet beszélgetett Kodácsy-Simon Eszterrel, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógia Tanszékének vezetőjével és férjével, Kodácsy Tamással, a református Ökogyülekezeti Mozgalom alapítójával.
A négy részes programsorozat célja, hogy különböző területekről érkező, szakmájukban elismert emberek beszéljenek életútjukról és számukra fontos témákról. A gondolatébresztő, inspiráló beszélgetéseket kisfilmek is kísérik.
Keresztyén nevelés
Eszter és Tamás elmesélték, hogy három gyermekük van, leányuk 10, nagyobb fiuk 9, kisebbik pedig 6 éves. Mint Eszter elmondta, nem tudják irányítani a hitre vonatkozó, Istennel és a teremtett világgal kapcsolatos kérdéseiket, azonban ezekkel a legjobb értelemben vett kihívások elé állítják szüleiket.
Ezeket a kihívásokat egy példával is bemutatták: nagyobb fiuk egy alkalommal az iránt érdeklődött, hogy ha Jézus Isten fia, de Mária szülte meg, akkor a „dínók előtt, vagy utánuk élt”? Mint Eszter elmondta, próbált a jól ismert történeteken keresztül hivatalos választ adni, a magyarazáton keresztül pedig a kisfiú megtalálta kérdésére a választ. A gyermekek számára elegendő a saját korosztályuknak megfelelő válasz.
A házaspár azt is hangsúlyozta, hogy különbséget kell tenni kérdés és kérdés között: minden életkornak megvannak a saját kérdései, pont ugyanolyan izgalmas és fontos, amit a gyerekek kérdeznek, mint amiket tanítványaik az egyetemen. Eszter szerint a reformáció egyik nagy üzenete, hogy Luther maga is az élet nagy kérdését forgatta folyamatosan magában, és addig küzdött, ameddig a végső valós választ megtalálta rá – ez a válasz indította el a reformációt. Az evangélikus teológus szerint ezek az életkérdések tudnak változtatni életünkön, ő és férje is válaszokat kap miközben kérdéseket válaszolnak meg.
A házaspár fontos nevelési elve, hogy megmutassák gyermekeiknek: családjuknak van története. „Ez a történet nem a média története, hanem van saját múltjuk és őseiké” – hangsúlyozta Eszter. Igyekeznek megtanítani, hogy a bibliai történetek is a sajátjaik, hogy amikor a kamaszkor mélységein túllendülnek, visszatalálhassanak ezekhez a történetekhez, legyenek kapaszkodóik.
Tovább kérdezni
Gundel-Takács Gábor hozzátette, hogy a reformáció maga is egy olyan folyamat, amit a kérdések mozgatnak. Ez nem egy egyszeri, ötszáz éves esemény, hanem egy fél évezrede zajló folyamat, amit a mai kérdésekkel lehet folyatni.
Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy a keresztyén ember kérdései a hit alapjaival is összefüggenek. Erre saját életéből hozott példát: feleségével első közös, evangélikus úrvacsorájukon meglepve tapasztalta az evangélikus úrvacsorai szokásokat. Az 1973-as Leuenbergi egyezmény óta reformátusok és evangélikusok úrvacsorai közösségének nincs elméleti akadálya, ennek ellenére ő mégsem tudott élni a lehetőséggel. Mint mondta, nem tudott mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy a „véges bezárja a végtelent”. Az eset után újra elolvasta az egyezmény szövegét, de mégsem ez segített a megértésben, hanem egy gyermekkori emlék a kagylókról, melyekben hallható a tengermoraj. „Amerikában egyszer egy érintetlen tengerparton jártam, ami tele volt kagylókkal – folytatta. – Ott értettem meg, nem az a kérdés, hogy a véges be tudja-e fogadni a végtelent, hanem, hogy a végtelen be tudja fogadni a végest. Amikor Krisztus emberré lett, akkor az, aki teremtette a világot, belelépett ebbe a világba.”
Ökoteológiai krízis
Eszter és Tamás házasságának egy nagyon fontos közös pontja az ökoteológia. Ez egy olyan szemlélet, melyet minden nap megélnek és igyekeznek minél szélesebb környezetükkel is megismertetni.
Tamás felhívta a rá a figyelmet, hogy az ökoteológia egy olyan kontextuális teológia, mely az ökológiai krízis szempontjából vizsgálja a teremtett világ folyamatait. Bizonyos nézet szerint a keresztyénség is felelős azért a krízishelyzetért, ahova a világ jutott, mert nem tekintettünk megfelelően a természetre és kizsákmányoltuk. Megengedtük a kísérletezést, például Európában alakulhatott ki a nehézeke, amivel az ember először többet vett ki a földből, mint amit az magától adott volna.
„Nagyszüleimnél láttam, hogy működik a falusi élet, milyen az, amikor az eső elmossa, amit ültetnek – mesélte Eszter. – Ez arra mutat, hogy csak akkor tudom megélni keresztyén hitemet, ha nem csak az égre nézek, hanem a földre is.” Emiatt a szemlélet miatt komoly hangsúlyt fektetnek a gyermekeik ökológiai nevelésére, mert „minden valós a földön és mindennek van teológiai vonatkozása.”
Jól élni a lehetőséggel
Az ökoteológia témakörével kapcsolatban Gundel-Takács Gábor egy nagyon is mai, gyakorlati kérdést vetett fel: a lombikprogram dilemmáit.
Tamás szerint ez egy különösen összetett kérdés, mivel az egyik oldalon jelenleg hétmilliárd ember él a földön – bolygónk 9 milliárd embert bír befogadni –, másik oldalon csak hazánkban 150 000 meddő pár van, népünk fogyatkozik. „Egyaránt fontos a túlnépesedés és a meddőség kérdése is, mindkettőről beszél az egyház, de egyszerre a kettőről nem” – hívta fel a figyelmet.
Azt is elmondta, feleségével nekik is hosszú éveket kellett várni első gyermekükre, ezért megérti a lombikprogramban részt vevőket, ahogy magát a programot is elfogadja. „Nemrég olvastam egy cikket, amiben egy nő vallott a meddőségről. Azt írta, »a meddőségbe senki nem hal bele, csak azt szeretnéd, hogy belehalj«” – tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy ez a kérdés sokkal bonyolultabb, mint amilyennek kívülről látszik. Ugyanakkor az elengedés és a kegyelem megtapasztalásának egy fontos protestáns vonása megküzdeni egy ilyen helyzettel, saját életükben is ezt élték meg.
Eszter rámutatott, hogy a témával kapcsolatban egyszerre érdemes beszélni az embrióról és a gyermekről, mert ez nem szabad, hogy vagylagos kérdés legyen. A kulcs abban lehet, ha mindenki megismeri a programot, felelősségteljesen áll hozzá és jól él ezzel az eszközzel. A felelősségteljes döntésbe beletartozik annak mérlegelése is, hogy hány embriót ültetnek be, illetve mi lesz a megtermékenyített petesejtek sorsa. Érdekes párhuzammal támasztotta alá gondolatait: mint mondta, a késsel is lehet ölni, de lehet gyógyítani is. Ehhez a kérdéshez nem technikai, „hanem kulturális és lelki szinten kell közeledni, mert lehet ezzel olyan lelki módon is élni, hogy áldássá váljon.”
Az elfogadás szabadsága
A házaspár rámutatott, hogy vannak olyan párok is, akik elfogadják, hogy nem lehetet gyermekük, teljes és boldog életet élnek, de ez mindenkinek a saját döntése, nem erőltethető senkire. „Az értelem, az érzelem, a lélek és a test mind Istentől adatott. Ha az emberi értelemmel odáig jutottunk, hogy tudunk meddő párokon segíteni, miért ne tennénk? – hangsúlyozta Eszter. – A kérdés, hogy felelősen használjuk-e tudásunkat, és tudjuk-e keresztyén módon használni?” Mint mondta, nem az a feladat, hogy egy álláspontot megfogalmazzunk, inkább keressük meg a döntések mögött meghúzó keresztyén értékeket, a bibliai üzeneteket.
Mindig abban kell elsősorban segíteni, hogy a párok lelkiismeretüknek megfelelő döntést hozzanak – Luthernek is ez volt a korszakalkotó gondolata. A lelkiismerti szabadságra hivatkozott, amivel eljutott a hit és kegyelem egyedülálló fontosságára. Ma is fontos az út, hogy mielőtt cselekednénk, először gondoljuk végig – és harcoljuk meg – felelősségteljesen a kérdést.
A kegyelem ereje
A hallgatóságot az is érdekelte, milyen konfliktusokat rejthet egy ökumenikus házasság. A Kodácsy házaspár elmondta, hogy bár különböző teológiai kérdéseken időről időre összekapnak, Isten kegyelme megőrzi házasságukat.
Ezt a kegyelmet egy különleges bögrén keresztül mutatták be, melyet Eszter hozott férjének egy külföldi konferenciáról. A bögrén rövid, humoros szöveg olvasható: „Ne feledd, mindenki úgy tudja, mi egy normális család vagyunk”. Tamás nagyon örült az apró ajándéknak, azonban pár nappal később egy vita hevében Eszter eltörte a bögrét. „Elmentem az asztalomhoz dolgozni, pár óra múlva pedig Tamás bejött, addigra összeragasztotta a bögre darabjait és ahogy egymásra mosolyogtunk, rájöttünk, hogy ilyen a házasság: az isteni kegyelem műve.”
Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz, forrás: reformacio.ma