Kellemes napsütésben érkezünk meg a faluba, könnyen megtaláljuk a templomot. Dobai Zoltán lelkész már vár minket. Készségesen vezeti be kis csapatunkat a műemlékbe, ahol már rutinosan mondja el annak történetét – nem csoda, hiszen tizenöt éve szolgál az ákosi református gyülekezet lelkipásztoraként, és naponta érkeznek érdeklődő turisták a templomba.
Áll, míg az Úr akarja
Az istenházát a magyar romanika egyik legjelentősebb épületének tartják, kétségkívül a vidék legjelentősebb műemléke. A tizenkettedik században építették az Ákos nemzetség adományából, elsőként bencés szerzetesek tevékenykedtek itt. Pontos feljegyzés ugyan nincs, de feltételezhetőleg az 1540-es években már reformátusok fohászkodtak a templomban. Az első írásos emlék az épületről 1642-ből származik, ebből az derül ki, hogy a templom leégett, és helyreállítási munkák folytak. Még ugyanebben az évben a törökök felgyújtották az istenházát. Ekkor a tetőszerkezet égett le, így az istentiszteleteket kilencven éven keresztül lényegében a csillagos égbolt alatt tartották. 1732-ben készült el az új tető. A következő csapás azonban hamarosan eljött, 1747-ben villám csapott a déli toronyba. 1834-ben földrengés rázta meg a templomot. Erről az akkori lelkész a következőket jegyezte fel: „Az udvaromról nézvén a két torony mozgását, azt hívém, hogy leomolnak. De Istené legyen a dicsőség, épen maradtak. Éppen egyiknek a vitorláját görbítette meg nagyon és a templomon öt helyen hasadékot csinált (...) több helyen víz jött fel a földből." 1862-ben tűzvész pusztított. Pénz szűkében a gyülekezet az Országos Műemlékvédelmi Bizottsághoz fordult, a felújítási munkálatokat Schulek Frigyes végezte, 1902-re készültek el. A templomot 1953-ban nyilvánították műemlékké, benne márványtábla állít emléket a számos megpróbáltatásnak. A táblán a következő felirat áll: „A tatár feldúlta, a török felgyújtotta, villám sújtotta, föld rengett alatta, nyolcszáz esztendőn át az idő vasfoga emésztette, marta, mégis áll e templom, és áll, míg az Úr akarja."
Zsoldos Ferenc, a gyülekezet főgondnoka, Erzsike néni és Dobai Zoltán lelkipásztor az ősi hajlék előtt
Magtárból információs központ
A templom tőszomszédságában áll egy ma már nem túl impozáns kinézetű magtár. A négyszintes épületet uniós pályázatból hamarosan felújítják, és információs turisztikai központot hoznak létre benne. A munkálatok ősszel kezdődnek, és a tervek szerint 2014 nyarára már el is fog készülni. A negyvenezer eurós felújítás során a magtár épületét a templom képére fogják faragni, felhasználva a menthető téglákat. Az épületben lesz egy kiállítóterem és egy iroda is, ahol a templomhoz tartozó anyagokat – képeslapokat, az épület történetét leíró dokumentumokat – árusítják majd. Itt kapnak majd helyet a vizesblokkok is, erre nagy szükség van, hiszen nap mint nap sokan keresik fel a műemléket – mindenkit pedig mégsem komfortos a parókiára irányítani. A turisztikai ponton természetesen a település további látnivalóiról is kaphatnak információkat a látogatók: például Ákos két termálfürdőjéről is. Útba igazítják majd az idelátogatókat a templomtól nem messze lévő holokauszt emlékműhöz is. A szoborcsoport az egykori zsinagóga helyén áll, és az Ákosról Auschwitzba deportált 115 zsidónak állít emléket. De kiemelten a templom áll majd a középpontban – hangsúlyozza a lelkész.
A gyógyító ház
A gyülekezetnek van egy közösségi háza, amelyet Siloám háznak neveztek el. A keresztapa egy erdélyi lelkész volt, aki azzal érvelt a név mellett, hogy a János evangéliumában olvasható Siloám tava gyógyító erejű volt: ide küldte Jézus is a vakot, hogy mosakodjon meg. Ákoson pedig két gyógyfürdő is van. A Siloám egyébként küldöttet jelent – a lelkipásztor azt mondja, szeretnének küldöttként tevékenykedni a településen, és az Úrra mutatni.
A Siloám ház korábban, az államosításig református iskolaként működött, a közösség az ezredfordulón kapta azt vissza. Azóta kívül-belül felújították, télen itt tartják az istentiszteleteket, itt van a gyülekezeti termük is. Az épületben működik a gyermek- és ifjúsági munka, itt találkoznak a nőszövetség tagjai is. Az ingatlan tetőterében kialakítottak több vendégszobát. Itt például a holland testvérgyülekezet tagjait szeretnék elszállásolni egy-egy ákosi látogatásuk alkalmával, de egyházi csoportoknak, családoknak is szívesen kiadják majd. A tervek között az is szerepel, hogy csendesheteknek, továbbképzéseknek is helyet adhat majd az épület.
A településről
Ákos nem egészen ötven kilométerre fekszik a jelenlegi magyar–román határtól. A Szatmár megyei községet a 2002-es adatok szerint valamivel többen, mint ezernyolcszázan lakják, ebből több mint ezren magyarok. A partiumi település a nyolcszáz éves református műemlék templomáról a leghíresebb, de van itt két termálvizű gyógyfürdő is.
A rendszám is Istenre mutat
A Siloám ház létrejöttét nagyban segítette az ákosiak holland testvérgyülekezete és egy hollandiai alapítvány önzetlen segítségnyújtása. A segítők azt mondták: továbbra is szívesen támogatják a gyülekezetet, amennyiben diakóniai irányban tesznek lépéseket. Az ákosiak így beindították szeretetkonyhájukat: hetente egyszer a gyülekezet asszonyai főznek kilenc idősnek, az ételt házhoz is viszik. A kiszállításhoz is kaptak segítséget: kipótolták a gyülekezet kisbusz-vásárlásra szánt összegét. A járművel természetesen nemcsak ételt, hanem embereket is szállítanak: az alkalmakra önkéntes sofőrök hozzák el azokat az idős embereket, akik ezt igénylik. Erre azért is szükség van, mert bár Ákos kis település, közigazgatási területe mégis nagy: így vannak, akik három-négy kilométerre laknak a templomtól. A lelkipásztor hangsúlyozza: jó az, hogy a közösség eljutott oda, hogy nemcsak az épületekkel foglalkozik, nemcsak a „történelmet építi", hanem a lelkekkel is törődnek, és a szeretetszolgálat is működik.
Beszélgetésünk közben épp az udvaron sétálunk át, ahol a már említett kisbusz parkol. Csodálkozva vesszük észre, hogy a jármű rendszáma SDG. – Nem véletlen, ugye? – kérdezzük a gyülekezet vezetőjét. Mosolyog. Azt mondja, ezzel is Istenre szeretnének mutatni. Hozzáteszi: tervezik, hogy egy matricát még felragasztanak a jármű hátuljára, ami mindenki számára egyértelművé teszi a latin mozaikszó jelentését, miszerint SoliDeoGloria, azaz egyedül Istené a dicsőség.
Nem csak turisztikai látvány
A templomban látott márványtáblára utalunk vissza. Kérdésünkre, hogy az ákosi reformátusok is hasonlóan szívósak, kitartóak-e, mint amilyen a templomuk, a lelkész azt mondja: „Amíg az Úr azt akarja, hogy itt gyülekezet és élet legyen, addig lesz is." Hozzáteszi: szerinte Istennek terve van Ákossal, ezért munkálkodik a faluban és az emberi szívekben. Kiemeli: az ákosi monostortemplom az egyetlen, amelyhez még élő gyülekezet tartozik. – Hiszem, hogy a későbbiekben sem csak turisztikai látvány lesz a templom, hanem Isten háza is egy maroknyi nép számára – mondja. A maroknyi jelzőt firtatva megtudjuk: amikor 1997-ben Dobai Zoltán elkezdett szolgálni a partiumi településen, még hétszázan tartoztak a gyülekezethez. Tíz év alatt százzal csökkent ez a létszám, mára közelítenek a félezres lélekszámhoz. Négyszer többet temetnek egy évben, mint keresztelnek. Ákoson nem az elvándorlás a probléma, hanem az, hogy a családok egy, maximum két gyermeket vállalnak. A lelkész azt mondja, a gyermekvállalás hit kérdése: – Ezért van szükség „siloámokra", küldöttekre, akiken keresztül Isten szólhat az emberekhez – mondja, majd még egyszer hozzáteszi: amíg Isten akarja, addig a templomuk állni, a gyülekezetük pedig élni fog.
Hegedűs Márk, képek: Kalocsai Richárd
A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2013. május 19-i számának egység napi mellékletében