A tisztás
A reformátusok kezdeményezésének célja, hogy biztonságos helyet teremtsenek a fiataloknak, „tisztást", ahol értelmesen tölthetik el szabadidejüket: csocsózhatnak, darts-ozhatnak, zenélhetnek, internetezhetnek, vagy egyszerűen csak beszélgethetnek, barátokra találhatnak. Budapest egyik frekventált helyén, közel a Duna-parthoz 2012 júniusában nyitotta meg kapuit a Tisztás. A Magyar Református Szeretetszolgálat égisze alatt működő „ifjúsági klub" munkatársai számoltak be az elmúlt időszak tapasztalatairól.
Bárki betérhet
Idegenként ritkán nyit be az ember valahová, ahol nem tudja, hogy mi fogadja majd, Bartha Katalin a Tisztás Közösségi Hely projektmenedzsere mégis erre biztatja a fiatalokat.
„Bárki betérhet hozzánk, egyedül vagy akár társasággal is. Délután egytől nyitva áll az ajtónk, és szívesen megkínáljuk a betérőket egy teával, forró csokival. Elsősorban a 13 és 23 év közötti korosztályra számítottunk a hely indulásakor, de leginkább a 15-18 évesek találnak ránk. Nagy élmény számunkra, hogy azok a fiatalok, akik esetleg a saját osztályukban különcnek számítanak, valahogy megérzik, hogy nálunk közösségre, elfogadásra találnak. Munkatársaimmal azon is dolgozunk, hogy a srácok, lányok önbecsülését megerősítsük, és önmaguk minél jobb megismeréséhez segítsük őket."
Valódi közösség
A Tisztáson zárkózott fiatalok nyíltak meg, belevágtak új kalandokba, felfedezésekbe, ami korábban ritkán fordult elő az életükben. Jó barátságok, kapcsolatok szövődtek.
„Fontosnak tartom, hogy sok fiatal megragadt nálunk, és ők már valódi közösséget alkotnak. Mindenki annyit vesz ki a Tisztásból, amennyire neki szüksége van. Van, aki csak bejön, megiszik egy teát, vagy behúzódik az osztálytársaival a kuckóba beszélgetni. Néhány fiatalt az is motivál, hogy társra leljen a közösségi helyen, és előfordul, hogy szerelmek szövődnek."
Kimondhatják
A Tisztáson a fiatalok bátran vállalják magukat, nyíltan kimondják a véleményüket. Beszélnek a családjukról, ki honnan jött, hogyan gondolkodik a világ dolgairól. Gyakran tanáccsal is ellátják vagy akár vigasztalják egymást.
„Kaptunk olyan visszajelzést, hogy van, aki úgy érzi, mi vagyunk a családja, mert míg otthon csak a számonkérést érzékeli, itt többet kap; megértést, elfogadást, támogatást. Pedig mi sem bólintunk mindenre, építő jellegű kritikákat is megfogalmazunk, ha szükség van rá" – mondja Bartha Katalin.
>> A cikk a Parókia Portálon folytatódik
Szerző: Fekete Zsuzsa/Parókia Sajtószolgálat
Fotó: Kalocsai Richárd