Francia állami kitüntetést kapott a Károli Gáspár Református Egyetem főtitkára. Sepsi Enikő az Eötvös Collegium Francia Műhelyének vezetőjeként végzett munkájáért kapta meg Akadémiai Pálmák Lovagi Fokozatát.
Francia állami kitüntetést kapott a Károli Gáspár Református Egyetem főtitkára. Sepsi Enikő az Eötvös Collegium Francia Műhelyének vezetőjeként végzett munkájáért kapta meg Akadémiai Pálmák Lovagi Fokozatát.
Munkájának elismeréseképpen François Fillon francia miniszterelnök januárban az Akadémiai Pálmák Lovagi Fokozata kitüntetést adományozta neki az oktatás, a tudomány és a tudományszervezés, valamint a francia–magyar kapcsolatok építésében elért kiemelkedő eredményeiért. Az irodalomtudóssal a magyar költészet napja előtt beszélgettünk.
„Vértesaljai református szülőktől származom” – kezdi történetét Sepsi Enikő, aki másodikként született a tízgyermekes családba. Hálás ezért, hiszen így hamar megtanult közösségben gondolkodni, de megtanulta ugyanakkor vágyait, akaratát is határozottabban kifejezni. Szülei egyszerű, javarészt paraszti és munkás – ahogy ő mondja „kétkezi” családból – származtak, bár édesapja már középvezető, édesanyja ápolónő volt, és mindig nagyon fontosnak tartották, hogy a gyermekeik tanulhassanak. „A lányok mindnyájan diplomát, a fiúk pedig először szakmát szereztek” – meséli az egyetemi oktató, aki reformátussága szempontjából édesanyja szerepét hangsúlyozza különösen. Ő ugyanis rengeteget énekelt, és általában zsoltárokat, dicséreteket, de ő vezette be gyermekeit a sárbogárdi gyülekezet életébe is. A szülők fontosnak tartották a tíz gyermek zenei nevelését is, így végezte el később Debrecenben a kántorképző tanfolyamot.
A Sárvíz mellől a Szajna partjáig
Sepsi Enikő a Debreceni Református Kollégiumban szeretett volna továbbtanulni, de a család nem engedte olyan messzire, csak a sárbogárdi gimnáziumig. Itt kezdett el franciául tanulni. Az érettségi idején aztán nehéz választás elé került: „El kellett döntenem, hogy mi leszek: orvos, jogász vagy bölcsész.” Az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–francia szakán az első évben még gyakran gyötörték a kétségek, hogy nem az orvosira kellett volna-e inkább mennie. Csak akkor nyugodott meg igazán, amikor rájött, hogy az orvoslásban pontosan az vonzotta, amit az irodalomban is megtalál: a testi, a lelki és a szellemi történések összhangja, és ennek meglátása, felismerése.
A felvételivel egyidőben hallott az Eötvös Collegiumról is, amiről akkor még nem igazán tudta, hogy mi fán terem, de mégis beadta jelentkezését. „Fogalmam sem volt arról, hogy elég jó vagyok-e ehhez” – mondja szerényen, de tény, hogy kántorként viszonylag könnyű kérdést kapott: a sárbogárdi orgona felépítéséről kellett beszélnie. „Nagyon tetszett a kollégium tanárainak ez a sokszínű, mindenre nyitott érdeklődése, ami aztán számomra is nagyon fontossá vált az életemben” – teszi hozzá Sepsi Enikő.
A főtitkár az egyetem elvégzése után egy évet Angliában tanult és dolgozott, majd kormányösztöndíjjal a párizsi Sorbonne Egyetemen végezte doktori tanulmányait. Ezzel párhuzamosan hívták vissza az Eötvös Collegiumba tanárnak, majd 1996-ban rábízták a Francia Műhely vezetését. Ezt a feladatot – volt időszak, amikor az igazgatóhelyettesi és ügyvezető igazgatói teendőket is ellátva – egészen a tavalyi év végéig végezte. Az intézményt ez év január 1-jén hagyta el, ekkor került ugyanis a Károli Gáspár Református Egyetemre, ahol a Kommunikáció és Médiatudomány Tanszéken tanít docensi beosztásban, és az egyetem főtitkári feladatait látja el.
A francia irodalomért
Sepsi Enikő a francia kitüntetést az Eötvös Collegium Francia Műhelyében végzett majd másfél évtizedes tevékenységéért kapta. Neki és már végzett diákjainak köszönhető ugyanis a modern és kortárs francia költészetnek és a színháztudomány bizonyos területeinek a magyar egyetemi oktatásba való beemelése. Az ő munkájukat dicséri egy tankönyvül szolgáló annotált modern és kortárs francia költészeti szöveggyűjtemény, valamint Yves Bonnefoy írásainak, Jean-Michel Maulpoix Kékversek című kötetének vagy Valère Novarina A cselekvő szó színháza című válogatott esszékötetének magyar fordítása. A Francia Műhely érdeme az is, hogy az utóbbi, a színházat mély spiritualitással, teológiai gondolatokkal megközelítő műről és életműről egy évvel ezelőtt a Debreceni Csokonai Színházban nemzetközi konferenciát is szerveztek. Sepsi Enikő és munkatársai adaptálták magyarra az egyik legfontosabb színházi kézikönyvet, Patrice Pavis Színházi szótárát is, amit a református egyetemen tankönyvként használnak. A párizsi Ecole Normale Supérieure-re rendszeresen hívják összehasonlító irodalmi előadások tartására, ott szervezte az egyik nemzetközi Simone Weil konferenciát is, melynek aktái a párizsi Kimé kiadónál jelentek meg 2007-ben.
Az irodalmár nagyon hálás a Budapesti Francia Intézetnek és a nagykövetségnek, hiszen, mint mondja, rengeteg támogatást kapott tőlük a munkájához. Ezért is lehet, hogy néhány éve, amikor felkérték a Franciaországi Kormányösztöndíjasok Egyesületének elnöki tisztére, sok teendője mellett azt is elvállalta. „Azokat az egykori diákokat próbáljuk összefogni, akik a francia kultúrát magukba szívták, megismerkedtek az ottani közeggel, és igyekszünk tapasztalataikat, erőforrásaikat a honi oktatási struktúrák javára, a szakmai együttműködések kiépítésére fordítani” – mondja egyesületi tevékenységéről Sepsi Enikő.
A magyar elitképzésért
És hogy mit lenne érdemes ellesni a franciáktól? „A francia egyetemi kultúrában, de a társadalomban is van egy olyan együttműködési készség, amire érdemes odafigyelnünk. Jóllehet úgy tartjuk, hogy a franciák individualisták, mégis jól tudják, hogy együttműködés nélkül nem lehet nagy dolgokat építeni” – vélekedik a Károli Egyetem főtitkára, aki úgy látja, hogy a magyaroknál bár jóval nagyobbak az egyéni teljesítmények, és ez válsághelyzetekben kétségkívül kiváló tulajdonság, de a probléma nálunk mindig akkor kezdődik, amikor együttműködő, szerves építkezésre lenne szükség.
Pedig Sepsi Enikő a magyarországi egyetemi munkában is ezt tartaná a legfontosabbnak. Mint mondja, átláthatóságot, rendet kell teremteni, érdemeit elismerve mindenkinek megadni a maga területén a lehetőségeket. Ezzel összefüggésben a Károliról megjegyzi: az egyetem már túl van a megmaradásért vívott küzdelmen, most már az áttekinthetőség és a minőség folyamatos javítására, a nemzetközi kapcsolatok építésére és a kutatóhelyek megerősítésére kell koncentrálni az erőket. Annak érdekében is szükség van erre, hogy legyen Magyarországnak egy olyan református elitje, amely rendelkezik a magyar reformátusság által évszázadok óta fölhalmozott értékekkel.
Az intézmény főtitkára elismeri, hogy ennek érdekében még sok a tennivaló, de ezek a célok egy kis egyetemnél, mint amilyen a Károli is, talán könnyebben megvalósíthatók. „Hogy ebbe az irányba haladjunk, minél több református hátterű, kiváló teljesítményt elért embert kell idevonzanunk és megtartanunk” – mondja, és hozzáteszi, hogy a református középiskolák nélkül sem sikerülhetnek céljaik, ezért fontos, hogy a református egyetem ne kényszerű, hanem szívből jövő választás legyen a számukra.
Hogy az elitképzés ügye iránt mennyire elkötelezett a főtitkár, abból is látszik, hogy a január 1-jén kihirdetett új felsőoktatási törvény megalkotásában is jelentős szerepet vállalt. Sőt nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy ő kezdeményezte a franciaországi elitképző intézmények, az úgynevezett grandes écoles-hálózat támogatásával a magyarországi szakkollégiumi kiválósági központok törvényi feltételeinek megteremtését. Az általa indított kezdeményezésnek köszönhetően a jövőben a gomba módra szaporodó szakkollégiumok közül pályázati rendszerben választanak ki évente tízet, amelyek öt éven keresztül olyan kiválósági címet és támogatást kapnak az államtól, amely garanciát biztosít a képzés minőségének magas szintű, folyamatos fenntartására.
Kiss Sándor
(A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2010. április 11-i számában.)