Ökumenikus találkozó Rómában

2013. április 15., hétfő

Négy napos római látogatáson vett részt a Németországi Protestáns Egyház delegációja. Nikolaus Schneider, az egyház elnöke április 8-án Ferenc pápánál magánaudiencián járt.

Nikolaus Schneider az első olyan német, aki magán audienciára mehetett a nemrég megválasztott pápához. Félórás beszélgetésük középpontjában az ökumené állt. A találkozó során Schneider a katolikus egyházfőt aktív részvételre invitálta a reformáció 2017-es, 500 éves jubileumára.

„A jubileumot nem lehet csak német ünnepként megrendezni és nem csak a hős Luther Mártont kell előtérbe állítani, még akkor sem, ha köszönettel tartozunk azért, hogy ő adott lendületet a Krisztushoz való visszaforduláshoz"— mondta el a kihallgatás után a Németországi Protestáns Egyház (EKD) elnöke.

Ezidáig úgy tűnik, hogy a katolikus egyház nem vesz részt az évfordulón. Az audiencián elhangzott ennek indoka is: a reformációból kiinduló vallásszakadás és az azt követő XVI.-XVII. századi véres vallásháborúk, amiken nincs ünnepelni való.
Erre a kritikus hozzáállásra Schneider az válaszolta: „Voltak borzalmas háborúk, üldöztetések, gyilkosságok, amelyek szörnyű dolgok. A konfliktusok azonban mindkét oldalról indultak." A német elöljáró reméli, hogy ezen a ponton megértik egymást.

Az EKD elnöke kijelentette, olyan várakozásai vannak, hogy a pápa szólaljon fel a protestáns-katolikus vegyes családok érdekében, amelyek kívánsága az, hogy együtt ünnepelhessék az úrvacsorát. Ez a katolikus egyházjog szerint nem lehetséges.

Az audiencia a Mi Atyánk közös elimádkozásával ért véget. „Testvérem szóval vettünk egymástól búcsút. Valóban szívbéli találkozás volt ez és az a benyomásom, hogy mi tényleg megértjük egymást." —fűzte hozzá Schneider. A találkozón mindkét felekezet keresztyén mártírjairól is szó volt, a két egyházi vezető közösen emlékezett meg a nemzeti szocializmusban a hitük miatt meghalt vértanúkról. A katolikus egyházfő megemlítette, hogy tanulmányai alatt, az 1945-ben a nemzeti szocialisták által kivégzett protestáns teológust, Dietrich Bonhoeffer írásait olvasta.

Forrás: ekd.de  

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió