Határon túli és anyaországi reformátusok találkoztak az elmúlt hétvégén a leányfalui református gyülekezetben tartott reformációi emlékkonferencián. Arról gondolkodtak, ami valamennyi református magyar hívő embert összeköt. Szó esett többek között az Ige olvasásáról és hirdetéséről, a keresztyén ember hivatásáról, a fentről értelmet nyert életútról és az újrakezdés lehetőségéről is.
Lőrincz Konrád, az erdélyi Felenyed és Torockószentgyörgy lelkipásztora áhítatában Pál apostol rómaiakhoz írt levele 12. részének 1–2. versét magyarázta: „okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes."
Mint mondta, ezek az Igék voltak a lutheri reformáció gyújtószikrái, de megváltozni és megújulni ma is szükséges. Az egyház azonban nem szabhatja magát e világhoz, mert a keresztyén ember mércéje más. Földi életünket odaáldozni Isten céljaira csak úgy lehet, ha az egyház nem felejti el: Krisztus teste, amelynek nem uralkodnia kell, hanem szeretetben és alázatosságban szolgálni. A reformáció emlékünnepein ezért nem elég a középkori egyházra visszatekinteni vagy más felekezetek hibáit megfogalmazni, hanem a magyar református egyháznak is oda kell állnia a tükör elé. „Meg kell vizsgálnunk igehirdetésünket, hivatásunkat, életformánkat, struktúránkat, hogy vajon krisztusi irányelvek vezetnek-e bennünket. A reformáció nem más, mint visszatérés a gyökerekhez, a szentírási alapokhoz, Krisztushoz. A Szentírás önmagát magyarázza, hagynunk kell, hogy az Isten Igéje irányítsa gondolatainkat. Mai Igénk arra figyelmeztet: elménknek kell visszaigazodnia Krisztus szívveréséhez. Az egyetlen igaz mérőzsinór az újjászületésé: megvizsgálni, mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata."
A református istentisztelet középpontjában álló igehirdetésről beszélt Steinbach József dunántúli püspök is. Mint mondta, Isten tette meg az első lépést az ember felé azzal, hogy kijelentette magát, hiszen pusztán emberi erőfeszítéssel nem ismerhető meg. A természet, a történelem, az emberi lelkiismeret és a művészetek részei Isten általános kijelentésének. „A tudomány és a kultúra minden Istennek kedves formája – minden, ami szép, ami megdobogtatja a szívet – találkozás a mennyei világgal. De ha az ember kiált, őszinte kételkedéssel – és az igaz művészet minden ága ezt teszi –, abban is ott az élő Isten. Mindannyian ismerjük a kérdést, miért engedi Isten a sok szörnyűséget. Az emberi történelem hajó, hogy mi történik a fedélzeten, az az ember felelőssége, de hogy hova tart, az Isten kezében van, és végül is megérkezik az Isten által kijelölt céljához."
Szöveg: Jakus Ágnes, fotó: Füle Tamás