„Az első időszak tárgyi emlékei még az alapító gyülekezethez, a Németajkú Református Leányegyházhoz köthetők – meséli Millisits Máté, a kiállítás rendezője –, régi énekeskönyvek, a lelkészi hivatal emlékei, a gyülekezet neves tagjainak porcelántáblái tekinthetők meg. Új korszak kezdődik, amikor 1909-ben a Filadelfia Diakonissza Egylet megvásárolja a kórházat, majd 1951-ben államosítják az intézményt, és 1992-ben kerül ismét a Magyarországi Református Egyház tulajdonába." A kórház jelenkorához, közelmúltjához tartozó orvosi tárgyi emlékek, korabeli ruhák és sok érdekes történet, visszaemlékezés, valamint gazdag képanyag segíti az érdeklődőket abban, hogy megismerjék a Bethesda történetét.
A Stefánia Palota színháztermében, január 15-én délután tartott megnyitón Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, a kiállítás egyik fővédnöke köszöntő beszédében elmondta, hogy a kiállított tablók eleven, élő hagyományról tanúskodnak: „Ezekből a tárgyakból, fotókról az a szeretetteli közeg érződik, amit a kórházba lépve is megtapasztalok." Hozzátette: ma hazánkban egy 150 éves intézmény nagyon idősnek számít, de a Bethesda nemcsak az egyik legpatinásabb, hanem az egyik legprogresszívebb intézményünk is. „Ez is azt mutatja, hogy a hagyomány nem gúzsba köt minket, hanem abból szárnyalni, építkezni lehet. Az a szeretetteli gyógyítás, ami a kórházban zajlik, a modern orvostudományban egy kiemelt feladat" – tette hozzá.
A kórház életének szakmai bemutatása során Velkey György főigazgató kiemelte, hogy rengeteg inspirációt ad az a közösségi, családias légkör és az a szakmailag megalapozott munka, amit a diakonisszák Németországból, Kaiserwerthből hoztak Magyarországra. „A másik gyökér, amiből mai napig táplálkozunk, a Bethesda 1992-es újraalakulása, újra egyházi intézménnyé válása. Dizseri Tamás, a kórház akkori főigazgatója az, aki a modernkori Bethesda karakterét meghatározza" – mondta Velkey György, hozzátéve: elődje kapta azt a számukra is fontos igét, amely megfogalmazza a küldetésüket: „Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk." (Róm 15,1) Erős szakmai tartalom, hitből való elhivatottság, puritán gazdaságosság, közösségi gyógyítás, az egész emberre való odafigyelés, a szeretetszolgálat megvalósítása a gyógyításon túl, közösségépítés – ezek azok a kulcsfontosságú dolgok, amik meghatározzák ma is a kórház működését.
Dani Eszter, a Németajkú Református Egyházközség helyettes lelkésze hálaadó emlékbeszédében az alapító atyák hitét a mustármagnyi hithez hasonlította: „Végigpörgött lelki szemeim előtt, hogy ha az alapító atyák, vagy a diakonissza testvérek látnák, amivé ma lett a Bethesda-kórház, ahogy ma jelen van ebben a budapesti életben, Zuglóban, vagy az egész országban, vajon mit mondanának, gondolnának. Az az ige jött elém, ami a hitről beszél, ami ha akkora, mint egy mustármag, hegyeket tud megmozgatni. Szükség volt egy betegszobára, és az a gyülekezet (a Németajkú Református Leányegyház), amelyik a templomépítésre gyűjtött, elkezdett imádkozni és pénzt gyűjteni. Csodálatos szálakat szőtt ebbe a történetbe Isten, mire az a pici kórház megnyílhatott hat betegággyal. A 150 év történelmi viharai átcsaptak a kórház életén is, mégis az alapítók hite, a mustármagnyi hit – hogy ők tudták, hogy most dolguk, feladatuk van, amit meg kell tenni –, csodálatos fává, intézménnyé nőtte ki magát, ennek az áldásait, örömeit élhetjük át, ebben gyönyörködhetünk."
„Szeretném biztatni a jelenlévőket, hogy Isten egy tervvel, elhívással helyezett minket oda, ahol vagyunk, és ha csak azt a kicsit, amit ránk bízott, elvégezzük, a többi majd az ő áldásai alatt kinövekszik és megtalálja a helyét. Így legyünk áldáshordozóvá, legyünk áldássá ott ahol vagyunk" – üzent mindenkinek záró gondolatával a lelkésznő.
Az ünnepségen felszólalt Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója, aki Bakody Tivadar, a kórház első igazgatójának életét mutatta be; Géra Eleonóra, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének docense pedig a kórház első zuglói korszakát ismertette.
Végül Csanádi Andrásné Bodoky Ágnes, a kórház egykori lelkész-igazgatójának, Bodoky Richárdnak a lánya a kórház 1909-1951 közötti időszakát méltatta. Elmondta: édesapja 1996-os halála után úgy érezte, „árván" maradtak a még élő diakonisszák, s szellemi örökségük, így apja munkájának folytatásaként kezdett el intenzívebben foglalkozni a kórház történetével, írásai, történetei alapján tudta felvenni azt a szemléletet, és megérteni azt a világot, amiben a diakonissza testvérek éltek.
„Egy 150 éves intézmény történetének különböző korszakait bemutató kiállítás feladata, hogy hidat építsen a múlt és a jelen közé, és felmutassa, ami közös bennük, ami maradandó, hogy ezekből erőt lehessen meríteni a mához, és reménységet adni a jövőhöz" – foglalta össze beszédében a tárlat célját.
A kiállítás február 3-ig tekinthető meg a Stefánia Palota (XIV. ker., Budapest, Stefánia u. 34.) folyosóján, nyitvatartási időben.
Szenci-Kovács Emese, fotó: Vargosz