Kiállítás, koncertek, konferencia – tartalmas programokkal zárul öt évszázad református hagyományát bemutató tárlat

2010. március 19., péntek

altVéget ér a Kálvin hagyománya című kiállítás március 21-én a Budapesti Történeti Múzeumban. Ne keseredjenek el azok, akik csak most tudják megtekinteni, mert szórakoztató programokra számíthatnak a hétvégén.

A Budapesti Történeti Múzeum is csatlakozott ahhoz a törekvéshez, hogy egy-egy kiállításához látogatóinak különféle programokat szervez. Ez alól természetesen a Kálvin hagyománya című kiállítás sem képezett kivételt. A kiállításhoz  koncertek, és egy konferencia társult.
A március 21-én záruló kiállítás záró akkordjaként szombat délelőtt egy sajátos felmérést készít a múzeum, melyben azt próbálják kideríteni, hogy mivel segíthetik a látogató számára egy történelmi témájú kiállítás befogadását. Ehhez kapcsolodóan a tárlat gazdag tárgyi anyagának egyéni bemutatására vállalkozik a Budapesti Történeti Múzeum. A hagyományosnak tekinthető tárlatvezetés mellett, játékos faladatlappal segítik a látogatókat, akik a program végén egy kérdőív kitöltésével számolhatnak be tapasztalataikról, élményeikről. Vasárnap a Pécsi Református Kollégium Vegyeskarának előadásán vehetnek részt az érdeklődők, ahol többek között Kodály Zoltán, Berkesi Sándor műveit hallgathatják meg. A koncertet követően pedig a kurátorok tartanak tárlatvezetést.
Aki hétvégén vásárolt jegyét megőrzi és pénztárnál található  dobozba bedobja nevével és elérhetőségével ellátva, Kálvinnal kapcsolatos emléktárgyakat nyerhet (Kálvin-naptár, Kálvin-bögre stb.) A sorsolás a kiállítás záró eseményének számító vasárnapi református kóruselőadás után 16.45 kor lesz. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió