Folynak az előkészületek

2012. szeptember 16., vasárnap

Szeptemberben újult erővel folytatta munkáját a Kálvin Emlékbizottság, mely a reformáció ötszáz éves jubileumát hivatott előkészíteni.

A szeptember 5-i ülésen a protestáns lexikon és a közös, evangélikus-református zsinat témái mellett a Kálvin emlékévekhez kapcsolódó könyvsorozatról is szó volt.

Kálvin kommentárjai

A Református Egyházi Könyvtár sorozat új folyamában Kálvin újszövetségi kommentárjainak és az Institutio új fordításának megjelentetését tervezi egyházunk. Erről a folyamatról Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó vezetője számolt be az ülésen. Dr. Buzogány Dezső írásban arról tájékoztatta a bizottságot, hogy a tervek szerint az év végéig elkészül az Institutio szaklektorokkal egyeztetett szövege.

A sorozat részeként eddig János evangéliuma, az Apostolok Cselekedetei, a Római levél és a Zsidókhoz írt levél magyarázatát adták ki, s megjelenés előtt áll a pásztori levelek magyarázata. Jelenleg a szinoptikus evangéliumok kommentárjainak magyar szövegét véglegesítik, de mivel ez a precizitást igénylő munka a tervezettnél több időt vesz igénybe, az is lehet, hogy az Evangéliumi harmónia című kötet már jövőre jelenik meg. Várhatóan 2014-re lesz teljes a sorozat.

Protestáns lexikon készül

A bizottság üdvözölte, hogy a Zsinat Elnöksége hivatalosan is felkérte a Magyar Protestáns Egyháztörténeti és Művelődéstörténeti Lexikon református munkatársait. A 2017-ben megjelenő digitális lexikon szerkesztői református részről Dr. Szabadi István és Dr. Baráth Béla, a szerkesztőbizottság tagjai Dr. Ősz Előd (Erdély), Dr. Dienes Dénes, Dr. Szabó Előd és Kiss László lettek.

Az ülésen elhangzott, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház 3.600.000 forinttal járul hozzá a protestáns lexikon költségeihez, így a Magyarországi Református Egyháztól is ekkora összegű támogatást igényel 2014-ig a projekt. Ez az összeg fedezné a Zoványi-féle lexikon körülbelül négyezer szócikkének felfrissítését és a technikai háttér fenntartását.

Körvonalazódik a közös zsinat

Másik fontos napirendi pontja volt az ülésnek egy evangélikus-református bizottság felállítása, mely a 2017-re tervezett közös Zsinat programját dolgozza ki. A vegyes bizottság javaslatot tesz arra, mely közös hitvallásokat újítsa meg a reformáció ötszázadik évfordulóján az evangélikus és a református egyház, valamint tárgyalnak arról is, készüljön-e egy új közös protestáns nyilatkozat 2017-ben. Egyházunk Steinbach Józsefet, Dr. Enghy Sándort, Dr. Békési Sándort és Dr. Virágh Pált delegálta ebbe a közös bizottságba, mely várhatóan novemberben találkozik először.

A Kálvin Emlékbizottság legközelebb 2012. október 29-én ül össze.

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió