Sik Endre szociológus, nyugalmazott egyetemi tanár, a Migráció a mai Magyarországon című előadásában elsőként a hazánkba jövőkről szólt. A téma kutatása 1987-től datálódik. A TÁRKI vezető kutatója elmondta, hogy Magyarországon a menekültügynek szinte egyik napról a másikra kellett megszületnie a hetvenes évek elején. Nagyon izgalmas volt, hogyan szerveződtek meg a táborok. A téma ma is időszerű, hiszen halljuk, hogy mi történik Vámosszabdaiban vagy Bicskén a menekülttáborokban.
Klasszikus diaszpóra nélkül
Az egyetemi tanár a diaszpórával is foglakozott előadásában. Ismertette, hogy a klasszikus diaszpóra a szétszóratás fogalmára épült, és hosszú évezredeken átnyúló történetet tudhat magáénak. Mindig az eredeti országhoz való viszony szervezte meg diaszpóra közösségét, ez adta az identitás egyik legfontosabb elemét, és azokat a szociológiai kérdéseket is, amik máig foglakoztatnak szociológusokat. Sokan úgynevezett társutas magatartást folytattak, ami olyan folytonos „útközben levést" jelent, ami közben a valamikori, elhagyott otthon után vágyakozunk, de tudjuk, soha nem következhet el ismét. A mai világban, a klasszikus diaszpóra állapota már nem létezik, mivel mindennapi kapcsolatot lehet tartani a kibocsátó országgal. Nincs már elszigetelődés. A diaszpórapolitikában az évek során nem csak egyéni szinten, hanem országok szintjén is történt változás. Másként néznek a diaszpórában élőre, már nem tekintik például kémeknek őket, hanem tudatos politika folyik feléjük. Nem akarják elengedni őket a kibocsátó országok. Hazánkban is erőteljes jelenleg a diaszpórák felé irányuló politika.
Az MTA doktora felvetette azt a szociológiai dilemmát is, vajon a Kárpát-medencében a határontúli magyarokkal kapcsolatban lehet-e használni a Magyarországon élők szempontjából a diaszpóra fogalmát, valamint a Magyarországra települt határontúliak esetében a határontúlon maradtak szemszögéből. Egyik nézet szerint nem lehet alkalmazni a diaszpóra fogalmát, mivel elcsatolással, s nem kivándorlással jött létre a határontúli magyarság. Másfelől mégiscsak lehet használni a fogalmat, mivel sokan a határontúlról jöttek vissza Magyarországra, és ebben az értelmezésben helyes a kifejezés.
Nem szeretjük a pirézeket
A hazánkba érkezőkkel kapcsolatban az idegenellenesség arányát 1992 óta minden évben megvizsgálták. Az első feltett kérdés, hogy be kell-e fogadni mindenkit, aki Magyarországra jön. A „senkit ne fogadjunk be" véleményt vallók trendje gyors növekedést mutatott, tizenőt százalékról negyvenre nőtt 1995-re. Ezt követően stagnálás volt megfigyelhető. A bevándorlókról a következő kérdés az volt, melyik nemzetiség esetében hogyan döntene, kit engedne be. Az előre megjelölt bevándorló népcsoportok közé el volt rejtve a piréz népcsoport is, mely a valóságban nem létezik. Mégis sokan elutasították őket. Az is kiderült a kutatásból, hogy akik az első kérdésre „attól függ" választ adtak, közülük sokan a második kérdésre már úgy feleltek, hogy mindenkit be kell engedni. Ők az ügy nevezett látens idegenellenesek. „Nagyon nagy kérdés, felvállaljuk-e vagy sem véleményünket” – jegyezte meg az előadó.
A probléma megmutatta magát
Ezt követően Sik Endre áttért a migrációs potenciál bővebb kifejtésére. 1993-tól kezdték el kérdezgetni a magyaroktól, tervezik-e, hogy külföldre mennek dolgozni, valamint a kivándorlást. „Pontosan tudtuk, nem a valóságos adatokat fogjuk megkapni, hanem ez egyfajta munkaerőpiaci és önmegvalósítási kutatás lehet. Nem gondoltuk ennyire égető problémának még a migrációt, korai előrejelző funkciót látott el a felmérésünk” –mondta az MTA doktora. A kivándorolni akarók száma 2009 táján kezdett el erőteljesen növekedni, várható volt, hogy 2010 után a jönnek helyett a mennek lesz a fő kérdés. A külföldi országokból való migráció adataival összehasonlítva megállapítható, hogy Magyarországon későn és lassan indult növekedésnek a kivándorlás intenzitása, de ettől kezdve gyorsuló ütemben emelkedett. Az is elmondható, hogy minden irányba nőtt a Magyarországról külföldre menők aránya, de a hagyományos célországok, mint Ausztria és Németország megmaradtak, s csatlakozott hozzájuk Anglia.
„Mára a mennek kérdés annyira fontossá vált, hogy három párhuzamos kutatás is van, ami ezzel foglalkozik Magyarországon. A KSH adatai szerint a tizennyolc évestől és negyvenkilenc évesig tartó korosztály 7,4 százaléka tartózkodik e pillanatban külföldön, ez háromszázharmincezer főt jelent” – ismertette az adatokat az előadó.
Jövő
Ha már tudjuk a választ mennyien, kik, hová mennek, akkor a továbbiakra kell odafigyelnünk Sik Endre meglátása szerint. A kutatások azt mutatják, folytatódni fog a migráció, ezért meg kell próbálni irányítani a folyamatot. Ettől azt lehet remélni, hogy a növekvő migráción negatív hatásai a lehető legkisebbek lesznek. Az is nagy kérdés: fogy-e a magyar, és attól, ha elmegy külföldre, megszűnik magyarnak lenni? Ha jól működik a migráció, ezektől nem kell tartani, mert ebben az esetben a migránsok között felértékelődik a magyarságtudat, biztosított mindenkit az előadó. Ugyanakkor azt is erősíteni kell a kivándorlókban, hogy az elmenésnek nem kell bűntudattal párosulnia, és lehetővé kell tenni a visszatérést. Ez lehet a gazdaságpolitikánk egyik kulcsa.
Zárszóként a menni vagy maradni kérdésre Sik Endrétől válaszként elhangzott: „az egyén migrációról való döntése attól függ, hogy a kivándorlás gazdasági, politikai, kulturális hatás negatív vagy pozitív számára”.
Kováts Annamária, kép: Sereg Krisztián
További, a konferenciával foglalkozó cikkeink