Új énekeskönyv a zenei fesztiválon

2018. május 23., szerda

A Református Zenei Fesztiválra érkező énekkarok május 26-án, szombat délelőtt mutatkoznak be a Köztelek utcai Ádám Jenő Zeneiskolában, ahol a készülő énekeskönyv új énekeit is együtt énekelhetjük velük.

A Ráday utcával szomszédos intézmény dísztermében szombaton 10 órától többek között Debrecen, Nagykőrös és a felvidéki Alistál gyülekezeti és iskolai kórusait hallhatják az érdeklődők.

A már hagyományos múzeumlépcsős éneklés idén technikai okok miatt elmarad, de a délelőtti kórustalálkozó második részében a vállalkozó kedvűek a kórusokkal együtt énekelhetnek a megújuló református énekeskönyvbe szánt dalokat.

A szervezők a közös éneklésre minden énekelni vágyót várnak a zeneiskola dísztermébe 11.30-ra, ahol a Lélekkel és értelemmel című előkészítő füzetből többek között az alábbi dicséretek csendülnek fel: Mind jöjjetek, örvendjetek – Mindeddig vélem volt az Úr – Zengd Isten nevét – Hadd látlak téged, ó szívem Ura – Hálás szívvel áldunk Téged, Istenünk. Meglepetésként további két éneket is megismerhetnek a jelenlévők.

Bódiss Tamás

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió