Isten országának előszobája

2013. szeptember 10., kedd

Hálaadó istentiszteleten szentelték fel a Nyékládháza-Mezőnyéki református templomot, amelynek alapkövét 2005-ben rakták le a településen. A beruházáshoz szükséges 80 millió forintot hazai és külföldi adományokból, továbbá magánszemélyek felajánlásaiból gyűjtötték össze.

Mátyásné Kiss Katalin református lelkipásztor a szeptember 7-i ünnepségen hangsúlyozta: a templom Isten országának előszobája, ahol a keresők megtalálhatják az Urat.

Kétszáz év után újra saját templomukban imádkozhatnak a mezőnyéki reformátusok. Templomépítés iránti igényük már a 19. század elején megmutatkozott, ám a tényleges építkezés egy emberöltőt váratott magára. A mezőnyéki református egyházközség 2004-ben közel 9 millió forintot kapott a kormánytól, ezzel egyidőben létrejött a Mezőnyéki Református Egyházért Alapítvány, amelybe folyamatosan érkeztek adományok és felajánlások.

Az építkezés Perge József tervei alapján és Bukovenszki János presbiter-építési vállalkozó közreműködésével 2005-ben kezdődött. Az épület belső és külső arculatát Horváth Gyula belsőépítész tervezte, de számos alvállalkozó és támogató is a kezdeményezés mellé állt. A beruházás összesen 80 millió forintba került, amelyet hazai és külföldi adományokból, állami és egyházkerületi támogatásokból, illetve az önkormányzat segítségével gyűjtöttek össze.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület 24 millió forinttal, az egyházmegye 3,5 millió forinttal, az önkormányzat 1 millió forinttal támogatta a templomépítést. Németországból és Kanadából, a montreali és a vancouveri gyülekezetek részéről is érkeztek felajánlások. Magánszemélyek összesen 25 millió forinttal, a MRE Zsinata által elindított országos perselypénzgyűjtő akció 14 millió forinttal járult hozzá a nemes célhoz.

Kétszáz év után a mezőnyéki református egyháznak újra temploma lehet, nagy felelősségünk, hogyan élünk ezzel a lehetőséggel – mondta Mátyásné Kiss Katalin, aki szerint ezen túl a lelki ház épüléséért, és a nemzet ébredésért kell imádkozni. A templom Isten országának előszobája, amelyre azért van szükség, hogy az Istent keresők összegyűlhessek, keressék és megtalálják az Urat – világított rá a gyülekezet lelkipásztora.

Az ünneplő gyülekezetet Mátyás Sándor református lelkipásztor és Szőnyi Tamás borsod-gömöri esperes az ige szavával köszöntötte. A gyermekek szolgálatát, és a közös éneklést követően Csomós József református püspök igehirdetése következett, aki a zsoltáros szavait idézte: „Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem, hogy az Úr házában lakhassam egész életemben, láthassam milyen jóságos az Úr és gyönyörködhessem templomában." (Zsolt 27:4)

Megtiszteltetés Isten lelke előtt megszólalni – így kezdte igehirdetését az egyházkerület vezetője kiemelve: a zsoltáros imádsága mély mondanivalót hordoz magában. Egyik legfontosabb üzenete az Isten iránti vágyakozás, ami annyiszor megszólal a Zsoltárok könyvének imádságaiban. A zsoltáros azért esedezik, hogy életvitelszerűen ott legyen az Isten közelében – fogalmazott az egyházi vezető. Mint rávilágított, a templom azért épült, hogy beteljesüljön az imádság: az Úr házában lakni, az Isten közelségére vágyakozni és életvitelszerűen megélni azt. – Aki a templomban Istennel való közösséget keres, az a vele való szövetséget és az Ő jóságát tapasztalja meg – hangsúlyozta.

Az ünnepi esemény végén az egyházmegye, a telket adományozó család, a kormány, az önkormányzat, a testvéregyházak és a vancouveri gyülekezet részéről hangzottak el köszöntések.

Kojsza Péter
Fotók: Leidgeb Ákos
Az eredeti cikket több képpel itt találja: tirek.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió