Ismét Magyarországon a Shirchadasj & band

2010. április 22., csütörtök

altIdén 25. alkalommal jön több mint egy hetes turnéval Magyarországra a hatvanfős ének- és zenekar. Koncertsorozatuknak, mellyel Kolozsvárra és Zilahra is ellátogatnak, a Grace  ’kegyelem' címet adták.

A jótékonysági koncerteket negyedik alkalommal szervezik közösen a Magyar Református Szeretetszolgálattal. Ebben az évben a rendezvény bevételét a református Nevelőszülői Hálózat javára ajánlották fel, amelynek munkatársai állami gondozott gyermekek mentésében vállalnak szolgálatot.  

Miért jó ez egy nyugati együttesnek?

altA Shirchadasj & band már a rendszerváltás előtt is koncertezett Magyarországon. Akkor szerették meg végérvényesen országunkat, vendégszeretetünket. Az első koncertjük óta mindössze egyetlen év maradt ki, amikor nem tudtak hazánkba látogatni. Szeretnék megmutatni saját stílusukban, zenéjükkel azt az örömöt, amit Isten szeretetéből merítenek. Megvallják gyengeségeiket és őszintén vallanak a nehéz pillanatokról is. Szívesen beszélgetnek koncert után a közönség tagjaival, és örömmel fogadják, hogy énekükkel valamint anyagi támogatásukkal is segíthetik a magyarokat. Azoknak is megéri elmenni egy koncertre, akik változatos zenei stílusra, elgondolkoztató szövegre és művészi előadásmódra vágynak egy egész estét betöltő koncerten. A közönségre igazi lelki felfrissülés vár.


Az együttes képeit megtekinthetik honlapjukon (www.shirchadasj.nl/hun_home.html) a fényképalbum menüpontban illetve belehallgathatnak zenéjükbe a CD menüpontban.

A turné állomásai:


Cegléd: április 30. 18 óra – református nagytemplom
Káposztásmegyer: május 1. 19 óra – református templom
Gyöngyös: május 2. 10 óra – református templom
Miskolc: május 2. 17 óra – Egyetem főépület, aula
Debrecen: május  3. 16.30 – Főtér, "A kegyelem napja" zenei fesztivál keretén belül
Kolozsvár: május 4. 19.30 – Magyar Színház/ Opera Maghiara de Stat
Zilah: május 5. 18 óra – Sportcsarnok/ Sport Hall
Kisvárda: május 6. 12 és 19 óra – Művelődési ház
Monor: május 7. 19 óra – Piac téri rendezvénycsarnok
Polgárdi: május 8. 18 óra – református templom

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió