Irány Mezőtúr

2012. december 07., péntek

A jövő évi Csillagpont volt az egyik fő témája november 30-án a nagykunsági egyházmegyei közgyűlésnek.

Az ülés kezdetén Szabó József esperes köszöntötte a résztvevőket, majd ezt követően Bíró Szabina a Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola 9.a osztályos tanulója egy csángó énekkel hangolta rá a jelenlévők szívét és figyelmét az áhítatra. Szontágh Szabolcs, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Ifjúsági Irodájának vezetője a Lukács evangéliuma 10,27 alapján tartott áhítatot. Az irgalmas samaritánus példázatán keresztül került a jelenlévők szeme elé Jézus tanítása. Nagyon izgalmas kérdés az, hogy Isten Igéje hogyan is készíti elő az utat azok számára, akiknek szól. A kérdés jelen esetben nem az, hogy ki az én felebarátom, hanem az, hogy kinek válhatok a felebarátjává. A mi hivatásunk, szolgálatunk az, hogy mellé álljunk az emberek mellé, a fiatalok mellé – mondta a református lelkész.

Mezőtúron jubilál a Csillagpont

Az ülésen Szontágh Szabolcs, az Ifjúsági Iroda vezetője és Valla Gábor, a Csillagpont koordinátora a 2013. július 23. és 27. között Mezőtúron megrendezésre kerülő országos református ifjúsági találkozóról szólt a jelen lévő lelkipásztoroknak és intézményvezetőknek. Az elhangzott beszámoló után a jelenlévők több kérdéssel is fordultak az Ifjúsági Iroda munkatársai felé.

A 2013. évi Csillagpont központi témája az identitás lesz. Ez lesz az a központi üzenet, ami köré a Találkozó épülni fog. Fontos, hogy a fiatalok megtalálják a helyüket a világban, az egyházunkban – vélik a szervezők. Ezért igyekeznek az identitás témájához igazítani a programokat. Céljuk, hogy a fő téma, a központi üzenet egész héten elkísérje a Csillagpont résztvevőit, és gyülekezetükbe, a hétköznapokba visszatérve is jelen legyen az életükben.

Elhangzott többek között, hogy a Csillagpont a tíz év alatt egy teljes mértékben Kárpát-medencei találkozóvá nőtte ki magát, számos résztvevő érkezik a határon túlról. Egyházunk jövőjével kapcsolatban reményre ad okot, hogy rengeteg fiatal vesz részt a Találkozón.

A Találkozó szervezői természetesen egy korosztályt sem kívánnak „magára hagyni". A Csillagpont fő célcsoportja a gimnazista és az egyetemista, fiatal felnőtt korosztály, a délelőtti főelőadás direkt, közvetlenül nekik, az ő nyelvükön szól. A kisebb gyermekek és a fiatal családosok a délután folyamán a különböző szekciókban megtalálhatják a nekik szóló, a számukra létrehozott programokat: kerekasztal beszélgetéseket, műhelymunkákat.

A szervezőknek örömükre szolgál, hogy a Találkozóra évről-évre visszatérnek a fiatalok. A Csillagpont ezért is törekszik minden egyes alkalommal a megújulásra, a változatosságra. A jövő évi Csillagponton a szervezők szeretnék, ha a résztvevők, mint egy aktív, interaktív közösség lenne jelen, nem csupán, mint nézők, szemlélők.

Kék Vödör Nagykunságban

Szabó József esperes röviden szólt az egyházmegye jelenlegi helyzetéről. Elhangzott többek között, hogy az egyházmegye oktatási intézményeiben több mint ötezer diák tanul. Bemutatták a református intézmények újonnan megválasztott vezetőit és az egyházmegyébe frissen beiktatott lelkipásztorokat is. Fodor Gusztáv lelkipásztor beszámolt a „Kék Vödör" akcióról. A Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyarországi Dorcas Segélyszervezet közös összefogásából valósult meg ez a kezdeményezés.  A Kék Vödrökkel idén is rászoruló nagycsaládosokat segítenek Csángóföldön és Kárpátalján.

Valla Gábor

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió