Ilyen volt 2017

2018. január 06., szombat

Milyen esztendő volt a 2017-es? Mi minden történt a tavalyi évben a reformációi jubileumi megemlékezések mellett? 12 képben mutatjuk meg az elmúlt 12 hónap egy-egy fontos eseményét.

Január – megnyílt a Bibliamúzeum

„A Biblia az a könyv, amelynek ismerete nélkül nem lennének keresztyén közösségek, sem európai és magyar kultúra" – mondta Balog Zoltán református lelkipásztor, az emberi erőforrások minisztere a Bibliamúzeum január 19-i átadóján. A huszonnyolc évvel ezelőtt Európa második bibliamúzeumaként létrejött intézmény 2011 óta teljes körű átalakításon, jelentős bővülésen és modernizáción esett át. A 21. századi igényeknek megfelelő interaktív kiállítótérben annak vezetője, Timár Gabriella Ulla kalauzolt minket. A múzeum mintegy 300 négyzetméteren mutatja be a Biblia világát Budapest szívében, a Ráday utca 28. szám alatt.

Február – jubilált a Házasság hete

Valentin-nap hetén tizedik alkalommal szervezték meg Magyarországon azt az ökumenikus kezdeményezést, amely hiteles példákat, működő, boldog párkapcsolatokat igyekszik felmutatni a társadalom számára. 2017-ben ismét több száz budapesti, vidéki, sőt határon túli előadás és program szólt a házasság, a család fontosságáról, a felmerülő problémákról és azok megoldásáról. A tavalyi évben a fiatalabb generációkat próbálták megszólítani a szervezők, mi is beszélgettünk a Házasság hetének idei arcaival, valamint Hajnalka és Tamás, egy fiatal néptáncos házaspár is mesélt nekünk arról, miért döntöttek a kölcsönös, életre szóló elköteleződés mellett.

Március – 200 éve született Arany János

1817. március 2-án, Nagyszalontán született a 19. század egyik legnagyobb magyar költője, az évfordulón megnéztük, hogyan élnek és tanulnak a partiumi település mai magyar református fiataljai. Az Arany-emlékév megnyitója, és Arany János 1848-as szerepvállalásának felidézése után annak jártunk utána, mitől tekinthető Arany református költőnek. Gazdag életművét konferenciákon elemezték, és mint az kiderült, modernsége a mának is szól. Csupán kilenc évet töltött Nagykőrösön, mégis közel száz verset, közöttük legszebb balladáit írta a református kollégium tanáraként. Ennek is utána jártunk az alföldi városban.

Április – a cigánymisszióért imádkoztak

Háromszázhatvan gyülekezeti tag, lelkész, cigányok között szolgáló szakember és önkéntes találkozott a káposztásmegyeri református templomban április 8-án, a nemzetközi romanapon. Harminchat gyülekezetből, a református cigány szakkollégiumokból és a Debreceni Református Hittudományi Egyetemről is jöttek az év legnagyobb református cigánymissziós eseményére. A református cigánymisszió évek óta imádkozik ébredésért, és dolgozik a romák és nem romák megbékéléséért.

Május – 17 ezren a Szeretethídon

„Az áldozathozatalban van a keresztyénség lényege és a mi életünk értelme is. Krisztus az életét áldozta értünk, és ennek valamilyen visszatükröződése jelenik meg a mi apró cselekedeteinkben" – mondta Kató Béla erdélyi püspök a Szeretethíd május 19-i megnyitóján. A Kárpát-medencei református önkéntes napokon 2017-ben közel húszezren vettek részt, és tettek valamit közösen egymásért, a helyi és gyülekezeti közösségekért és a teremtett világért. A több száz helyszín közül egyet mi is meglátogattunk, az ott szorgoskodó önkéntesek a segítségnyújtás öröméről meséltek nekünk.

Június – megerősítettük hitvallási közösségünket

Június 24-én Debrecenben tartották a Magyar Református Egyház zsinatát, melyen hálát adtak a Kárpát-medencei reformátusság elmúlt 450 évéért és elfogadták a Második Helvét Hitvallás megújult magyar fordítását. Ugyanis az 1567-es debreceni zsinaton fogadták el elődeink magukra nézve is érvényesnek a már említett svájci hitvallást, amely megkülönböztette őket a reformáció más ágaitól. Az előző, 2013-as közös zsinaton már elfogadták a magyar reformátusság másik hitvallási irata, a Heidelbergi Káté mai magyar nyelvű fordítását is.

Július – Debrecenben tartották a Csillagpontot

2005 után 2017-ben ismét Debrecenben rendezték meg a Csillagpont református ifjúsági találkozót. Július 25. és 29. között négyezer látogatója volt a találkozónak, amely az évek során Kárpát-medenceivé nőtte ki magát. A 14 és 35 közötti fiatalok a reformáció emlékévében azon gondolkodtak közösen, hogy őket személyesen milyen változásra hívja Jézus. Erről szóltak Mike Pál magyarkéci lelkész főelőadásai, Lovász Krisztián, Kiss Miklós és Szanyi György esti áhítatai, Bella Violetta prédikációi a nyitó és záró istentiszteleteken.

Augusztus – Szárszó újjáéledt

Évtizedes kihagyás után, augusztus 24-től 27-ig a balatonszárszói Soli Deo Gloria (SDG) Konferenciaközpont ismét otthont adhatott a Szárszói Reformátusok Konferenciájának. A két világháború közötti SDG-konferenciákból kinőtt 1943-as Magyar Élet Tábor és a '90-es évek református értelmiségi találkozóinak örökségét kívánták tovább vinni az idei konferencia szervezői. Jelen voltunk a rendezvény mindegyik napján.

Szeptember – Kárpátalján segített a Bethesda

Mozgással és jótékonysággal ünnepelte a Bethesda Gyermekkórház a reformáció emlékévét: az akció résztvevői hat nap alatt futottak el Kárpátaljára, ahol a kórház orvosai szűrővizsgálatokat végeztek az ott élő gyermekeken. A református gyerekkórház ráadásul egyedülálló, a betegellátást és a szakmai továbbképzést is érintő megállapodást kötött a munkácsi Kárpátalja Megyei Gyermekkórházzal, amit szeptember 30-án, a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban írtak alá.

Október – templommá lett az Aréna

Különleges módon ünnepelték a protestáns egyházak is a reformáció ötszázadik évfordulóját: október 31-én a Papp László Budapest Sportaréna reformációi hangulatba öltözött, tízezer ember vett részt az ott megtartott ökumenikus istentiszteleten, melyen Steinbach József dunántúli református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke prédikált. Az azt követő gálaműsor előtt Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott. Az alkalom résztvevőivel arról beszélgettünk, hogy érezték magukat és mit jelent számukra a keresztyénség.

November – gyülekezeteink presbitereket választottak

A 2017-es év, különösen is az őszi hónapok a presbiterválasztás jegyében teltek egyházunkban. A legtöbb gyülekezet novemberben választotta meg világi elöljáróit, akik a lelkészekkel együtt a következő hat évben vezetni fogják a helyi református közösségeket. Mit olvasunk a Szentírásban a presbiteri szolgálatról? Mit tanít a Második Helvét Hitvallás a presbiterekről és a testületi vezetésről? Mi a presbiterek feladata? Ezekről is írtunk, ahogy arról is megemlékeztünk, hogy hazánkban az első, nem lelkészekből álló vezetőtestületet 400 éve, a pápai református gyülekezetben hozták létre.    

December – látogatóban közel-keleti testvéreinknél

Egyházunk nyolctagú delegációja egy hétre Libanonba és Szíriába utazott, hogy felkeresse az ott élő arab és örmény reformátusokat. A hetedik éve tartó szíriai háború sújtotta régió gyülekezetei hitelesen élik meg keresztyénségüket a nehézségek közepette. Hogy kerülnek reformátusok a Közel-Keletre? És miért arab az egyik, míg a másik örmény? Mennyiben változtatta meg az életüket a polgárháború? Meg lehet szokni a félelmet? Menjenek vagy maradjanak? Feltámad-e hamvaiból a sivatagi főnix? A válaszok kiderülnek tíz részes útinaplónkból.

Reformáció tegnap, ma és holnap is

Így ünnepelték a reformáció fél évezredét a magyar reformátusok. Összefoglalónk a jubileumi évről.

Fotó: Dimény András, Kanizsai-Nagy Dóra, Karancsi Rudolf, Némedi-Varga Dávid, Szarvas László, Vargosz; Címlapfotó: Kalocsai Richárd

Összeállította: Feke György

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió