Az európai modern társadalmak egyre inkább elöregedő mindennapjait éljük. Míg a múlt század elején egy idős ember jutott két aktív dolgozóra, ez a tendencia a 2050-es évekre megfordulni látszik. „Idősgondozás nélkül nem működik a társadalom, azonban az informális gondoskodás mellett egyre nagyobb szerepet kap a szabályokkal határolt, intézményesített gondozási forma” – mutat rá Beszterczey András. Ennek oka az az általános társadalmi átrendeződés, amely során a különböző generációk tagjai térben és időben is távol kerülnek egymástól. Mint mondja, mindig lesznek olyan idősek, akiket már nem lehet otthonukban gondozni, ezért a diakóniában dolgozók feladata, hogy a bentlakásos intézményes forma olyan minőségű, lelkiségű, szakmaiságú legyen, amire bárki azt mondhatja, hogy édesanyja, édesapja abban méltósággal tudja folytatni az életét.
Az idősgondozás szeretetszolgálat
„Két nagyon fontos emberi értéket kell megőriznünk időskorban: a biztonságot és a méltóságot. Nagyon komoly feladatot végzünk, hogy ezt meg tudja teremteni az intézményesült diakónia” – hívja fel a figyelmet. Míg biztonságot a nyugalmas, kiszámítható környezet, baj esetén pedig a gyors reakció, segítségnyújtás ad, méltóságot az idősekhez való hozzáállás nyújt, a türelmes és szeretetteljes kommunikáció, az ha valódi partnerként tekintenek rájuk.
Az irodavezető úgy véli, hogy a református idősgondozás egyre nagyobb szerephez fog jutni a jövőben. Ezt arra vezeti vissza, hogy a társadalom részeként a gyülekezetek is elöregednek, így az élő közösségek élő megnyilvánulásává válik majd az elesettekről, özvegyekről, idősekről való gondoskodás. Az intézményesített diakónia területén két fő tendenciát lát. „Egyrészt mindenképp fejlődnünk kell a házi segítségnyújtás területén, ez egyre fontosabbá válik majd a jövőben. Másrészt az állam adta lehetőségek gyarapodást jelentenek számunkra, feladatunkat nagy felelősséggel, szakmaisággal és imádságos lelkülettel kell végeznünk” – fejti ki. Az egyház fő küldetését Isten országának és evangéliumának hirdetésében, az emberek Isten országába való meghívásában látja. „A református intézményi lét, főleg ha a gyengéken, elesetteken segítünk, Krisztus szerint való lét. Vigyáznunk kell arra, hogy ez a gyülekezeti diakóniában gyökerezzen, ne távolodjunk el attól” – figyelmeztet. Ehhez elengedhetetlennek tartja azt a munkatársi közösséget, amely nemcsak vallja, hanem meg is éli a hitbéli és egyetemes emberi értékeket, mert csak így tudnak missziót végezni.
„Az ember él, meghal és feltámad. Idősotthonainkban ennek jó érzését, evangéliumát engedjük és akarjuk megértetni és megélni az időseinkkel együtt” – fogalmazza meg a református idősgondozás többletét. Meggyőződése, hogy feladatuk van az utolsó pillanatban is. Ebben a feladatban a fizikai ellátás mellett benne van egy utolsó közös ima vagy egy utolsó éneklés, hogy amikor valaki lecsukja a szemét, még halljon egy zsoltárt. „A végsőkig elkísérjük gondozottjainkat, sőt, átkísérjük őket. Tesszük ezt Isten iránt érzett hálánk megnyilvánulásaként, akiknek megváltott gyermekei vagyunk.”
Generációk a társadalomban
Azt vallja, hogy az idősek társadalomban betöltött szerepét nem az aktivitásukban kellene mérni. Szeretni kell szépkorújainkat, mert Isten teremtményei vagyunk, az élet természetes ívét mindannyian végigjárjuk és meg kell értetni velük, hogy azért vagyunk hálásak, amivel aktív éveikben megalapozták a következő generációk életét. „Minden életszakasznak megvan a maga értéke, az időskoré az a tapasztalat és életbölcsesség, mely nem elméleteken vagy másodfokú egyenleteken alapszik” – hangsúlyozza.
Ennek pótlására ma nagyon jó eszközök a különböző tréningek, ahol szituációkat modelleznek. „Egy dologról azonban elfelejtkezünk: fizetünk azért, hogy megtanuljuk, hogyan beszéljünk a különböző helyzetekben, adjunk el valamit vagy kezeljük a konfliktusokat, miközben nagyapáink mindezt élettapasztalatból tudják, és ők már a végét is látják, mikor mi még csak félúton járunk” – teszi hozzá. A magyar társadalom pragmatikus elképzelése szerint az aktív korosztály hátára veszi időseit és gyermekeit, együtt viszi őket. András azonban értékek mentén egy olyat háznak képzeli el a társadalmat, ahol az idősek jelentik az alapot és arra épül fel a többi generáció. Mert egymásra épülünk, folyamatos ciklikusságban.
Nagy Miklós, a leányfalui református idősotthon vezetője hasonlóképpen látja az idősek társadalmi helyzetét. Követendő példaként említi az időseket megbecsülő japán társadalmat, ahol a világháborúk pusztítása után az idősek tanácsai mentén szervezték újjá az országot. „Folyton tudásalapú társadalomról beszélünk, miközben nem vesszük észre, hogy az igazi tudás az időseinknél van. Csak meg kellene őket hallgatnunk.” Mi történik a fával, ha elfelejti a gyökereit? – teszi fel a kérdést.
Szeretetotthon a Dunakanyarban
Az intézményvezető legfőbb feladatuknak azt tartja, hogy időseiket úgy tudják utolsó életszakaszukban elkísérni, hogy azt érezzék, nem éltek hiába. Szolgálatuk fontos részének tartja a példamutatást, ami valamennyi munkatársuk viselkedésében, kommunikációjában megjelenik, mélyről jövően, hitükből fakadva. Nevükhöz híven igazi otthont szeretnének biztosítani a gondozottaknak. Bár a hivatalos szakma nem támogatja, mégis nagyszüleikként tekintenek a lakóikra. „Egyszerű, őszinte, alázatos gondozásban kell részesíteni időseinket, nincs más mód” – jelenti ki határozottan.
A közösségi tér falára mutatva az intézményvezető arra hívja fel a figyelmünket, hogy milyen sok érdekes és tartalmas életút bontakozott már ki előttük. Azt is elárulja, hogy Ravasz László kisebbik lányát és Móricz Lilit is az intézményben ápolták, de arra is volt már példa, hogy két idős ember náluk talált egymásra. Miközben beszélgetünk, éppen a reggeliztetés zajlik, az ebédlőben mindenkinek saját helye van, névre szóló székekkel, az asztaltársak kedélyesen üdvözlik egymást. Azt is megtudjuk, hogy a lakók egyik legfőbb örömforrása a közös étkezés, amire ezért különösen is odafigyelnek, minden héten van ünnepi ebéd és sütemény.
Az intézményben aktívan telnek a napok, a reggeliket áhítat követi, amiket az intézmény lelkésze tart. Szinte minden napra jut egyházi alkalom, ima, ének vagy bibliaóra; emellett hetente többször van lehetőség a lakóknak tornaórákon részt venni, napsütésben sokat sétálnak, kirándulnak. Igény szerint egyéni lelkigondozásra is lehetőségük van.
Éppen vége a gyógytornának, amikor bekopogunk Bözsi néni ajtaján, aki két éve költözött a szeretetotthonba, combnyaktörése után már nem tudta otthon ellátni magát. Gyermekei távol élnek és hiába kérték, költözzön hozzájuk, abban is Isten vezetését érzi, hogy a szeretetotthonba került. Mint mondja, mindennapi gondozásával nem szeretne újabb feladatot róni rájuk.
A 86 éves néni büszkén mutatja kézimunkáit, melyeken a foglalkozások között szorgoskodik, azt mondja, karácsonyra meglesz velük. Jó közérzetéhez az is hozzájárul, hogy a lakók alkalmazkodnak egymáshoz, mindent meg tudnak beszélni, a nővérek is mindenben segítenek, ott vannak, ha szüksége lenne rájuk. Miközben beszélgetünk, egyik barátnője kopog be hozzá, már várják a közös beszélgetésre, kávézásra. „Nagyon jól érzem itt magam, hiába hívnak a gyermekeim, nem szeretnék innen elmenni” – mondja nevetve.
Szoták Orsolya, Fotó: Vargosz