Létezik hitünkből fakadó konkrét felelősségvállalás – mondta Bölcskei Gusztáv. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspökét a kálvini igazságos gazdaságpolitikáról, a diakónia kérdéséről és az egységes magyar reformátusság szerepvállalásáról kérdeztük.
Az elmúlt időszak református eseményei példamutatóak. Hogyan tudunk ennek a tükrében értékőrzőként élni?
Május 22-ének a felemelő érzése sok ember számára felszabadulás volt, görcsöket oldott fel határon kívül és innen is. Az együtt vállalt felelősségünket együtt tudjuk gyakorolni, és az elmúlt esztendőben történtek visszaigazolják, hogy ez nemcsak egy fellángolás volt. A nehézségekben is számíthattunk egymásra, hiszen az árvíz idején Kárpátalja, Erdély és Felvidék közösen segített a bajba jutottaknak. Létrehoztunk egy Kárpát-medencei közoktatási alapot, amelynek most kifejezetten az a célja, hogy segítse a kárpátaljai líceumokat. Ezeken túl lelki eseménynek tartom azt is, hogy a magyar református egyház közös költségvetést készített, amelyből támogathatók határon túli események, intézmények. Egyre inkább természetessé válik, hogy a gyülekezetek és intézmények összefognak, és együttmunkálkodnak. A komáromi Generális Konvent ülése megnyugtatóan hatott a magyar és szlovákajkú testvéreinkre egyaránt. Ezek bizonyítják, hogy május 22-e családegyesítés volt, a távolra szakadt családtagok újra megélik, hogy jó együvé tartozni.
A reformáció korában is felismerték a diakónia fontosságát. Az elmúlt időszak természeti katasztrófái pedig megmutatták, hogy milyen fontos szerepe van a református egyház intézményes szeretetszolgálatának.
Hasonlóan sürgető problémák és feladatok voltak Kálvin korában is, mint ma és azokat ők korszerűen oldották meg. Két területet emelnék ki a 16. századi Genf életéből. A genfi lakossága megduplázódását a menekültek miatt. A város mégis képes volt élelemmel, munkával és otthonnal is ellátni őket, mert az a fajta lelki töltés és felelősségvállalás jelen volt, hogy a menekültet felebarátnak kell tekinteni. Amit ma szociális felelősségnek nevezünk, az a reformáció korabeli mentalitásból adódott. Ez a lelkület vezérelt minket is, amikor felajánlottuk a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak a két Balaton-parti intézményünket szállásként. A másik terület a Kálvin korabeli bankrendszer, ugyanis a kamat mértékét úgy állapították meg, hogy az ne legyen túlságosan megterhelő vagy esetleg kamatmentes kölcsönt nyújtottak. Ez is hozzátartozik ahhoz a szociális felelősségvállaláshoz, amelyet ma társadalmi diakóniának nevezünk. Van honnan példát vennünk és sajnos vannak olyan helyzetek - amelyek az elmúlt időszakban sokasodtak -, amikor ténylegesen meg tudjuk mutatni, hogy mit jelent a hitünkből fakadó konkrét felelősségvállalás.
A kálvini tisztességes gazdaságpolitika mennyire kezd ma érzékelhetővé válni?
Nem egyedül Magyarországon állunk olyan változás előtt, amely gyökeresen más szemléletet kíván. Nyilván jóleső érzés olyan mondatokat hallani a megválasztott miniszterelnök szájából, hogy véget ért az a korszak, amikor bárki a magánérdeket a közérdek felé helyezheti. A terhek hordozásában azoknak kell fokozottan részt venni, akik a legnagyobb haszonélvezői voltak az egyébként igazságtalan gazdasági rendszernek, amelyben a terheket minidig azokra hárítottak rá, akik a legelesettebbek voltak. A munka tisztességét és becsületét helyre kell állítani. Ebben benne van az a gondolkodás, amely ott volt a kálvini demokráciában. A kérdés, hogy milyen tartással és erkölcsiséggel tudunk közösen megoldást találni. Nem az egyház dolga, hogy gazdaságpolitikát teremtsen, de ha azokat az irányvonalakat látjuk, amelyeket mi is fontosnak tartunk, akkor azt csak üdvözölni tudjuk.
Dobos Zita, ttre.hu
–