Hit, közélet, kultúra

2018. január 24., szerda

Ismét neves előadókkal, fontos témákkal és sok-sok fejlődési lehetőséggel várja a fiatalokat a KONFESZT Közéleti Kollégium. Február 7-ig lehet jelentkezni.

A magyar történelem számos közéleti személyiségéről tudjuk, hogy büszke református volt. Személyiségük egyik meghatározó jegye volt keresztyén hitük, mely világlátásukat és kreatív teljesítményüket is meghatározta. Napjainkban, bár a közélet területén még mindig sok református vállal szolgálatot, a korábbi korok hitvallásossága és kálvinista öntudata csökkent.

Ennek a tendenciának a megfordítása érdekében fogott bele a Magyarországi Református Egyház és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány a közéleti kollégium megszervezésébe. A cél olyan öntudatos fiatalok támogatása, akik nem csak reformátusként, hanem református módon kívánják a magyar nemzetet szolgálni.

A KONFESZT egy programsorozat, mely minden hónap egy-egy hétvégéjén várja a református fiatalokat. A programsorozat előadásain szaktekintélyekkel ismerkedhetnek meg a fiatalok, továbbá csoportos beszélgetések és műhelymunka várja őket. Nagy hangsúlyt fordítunk a vezetői kompetenciák kialakítására is, melyet személyiségfejlesztő tréningek során sajátíthatnak el. A hétvégén kötetlen beszélgetésekre, közösségi programokra, igei alkalmakra is sor kerül.

A résztvevőket a program ideje alatt teljes ellátás és közös kulturális programok várják. További információ és jelentkezés: refop.reformatus.hu 

Korábbi cikkünk a KONFESZTről: Kapcsolatokat építeni

 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió