1986 és 2019. Az első évszám a saját konfirmációm időpontja, a második dátum keresztfiam konfirmációja. Éppen harminchárom év telt el a két időpont között.
Mi változott? Minden és semmi.
Minden. Én a nyíregyházi városi gyülekezetben, keresztfiam a csengeri egyházközségben. Én még egy éppen letűnni készülő szocialista rendszer utolsó éveiben, ő a Z generáció tagjaként. Én a „digitális bevándorlók” nemzedékének tagjaként, ő a „digitális bennszülöttek" nemzedékéhez tartozva. Én még a mai napig megőrzött szürke kis konfirmációi kátéfüzetből, ő már a „Megtaláltuk a Messiást!” könyvből is tanult.
Semmi. Mindkettőnk szülei és rokonsága is fontosnak tartotta, hogy eljussunk a konfirmációig. Arra az ígéretre hagyatkoztak, amit gyermekük megkeresztelésekor Isten színe előtt tettek: “Ígéritek-e, hogy e gyermeket úgy nevelitek és neveltetitek, hogy annak idején ő maga, önként tegyen hitvallást a gyülekezet előtt?“ A felelet így hangzott: “Ígérjük.” Mindketten ugyanazt a Bibliát olvassuk családunk körében, ugyanazt a Miatyánkot mondjuk gyülekezetünkben, ugyanazt a Hitvallást, Kátét ismerjük egyházunkban.
A két évszám között eltelt harminchárom év és a minket körülvevő világ sokat változott. De a hit alapja nem! Isten örökkévaló ígérete mindig is szólt az előttem járókhoz, hozzám is, a virágvasárnap fogadalmat tevő, húsvétkor első alkalommal úrvacsorázó keresztfiamhoz, és remélem, fog majd szólni mindkettőnk leszármazottaihoz is.
Soli Deo Gloria!
Telepóczki Márta