Hangszercsere program indul keresztyén együtteseknek

2019. október 28., hétfő

A kormány hangszercserét támogató program indításával segíti a keresztyén könnyűzenei együttesekben játszó fiatalokat – jelentette be a kultúráért felelős államtitkár október 27-én az Újlipótvárosi Szent Margit plébániatemplomban.

Fekete Péter úgy fogalmazott, a kölcsönkért, lehangolódott gitárok kora lejárt: a fiatalok az idén az egyházi vezetőkön keresztül, jövőre pedig nyilvános pályázatokon igényelhetnek támogatást hangszereik cseréihez. Hangsúlyozta: aki egy tárgyból hangot tud előcsalogatni, az életre kelti azt, és kulcsot talál más emberek lelkéhez.

A bejelentés apropóját a DÚR – Dicsőség az Úrnak, avagy Dalolj az Úrnak elnevezésű katolikus gitáros énekeskönyv bemutatása adta. Az eseményen részt vett a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is. Soltész Miklós emlékeztetett: a kabinet az elmúlt években sok támogatást biztosított a templomi orgonák felújításához, most pedig más hangszerek beszerzését is segíti.

Forrás: MTI, fotó: Kalocsai Richárd

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió