„Ez év végén lejár a legutóbb megválasztott presbiterek hatéves ciklusa, automatikusan megszűnik eddigi presbiteri megbízatásuk” – írta a Reformátusok Lapjának július 31-i számában Huszár Pál főgondnok, a Zsinat világi elnöke a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteiben idén ismét esedékes presbitériumi tisztújításról szóló vezércikkében. Protestáns egyházunk nagy vívmánya és egyben büszke hagyománya, hogy belső közéletünket nemcsak a teológiát végzett lelkészek, esperesek és püspökök irányítják, hanem világi tisztségviselők: presbiterek, gondnokok és főgondnokok is. Összegyűjtöttük az idei presbiterválasztás bibliai, történeti és jogi hátterét, illetve bemutatjuk az idei választással kapcsolatos legfontosabb gyakorlati tudnivalókat is.
„A presbiteri szolgálat (tisztség) lényege csak az egyház, a gyülekezet felől érthető meg. (…) Az egyházi tisztség Isten rendelésén alapul, és az egyház rendje szerinti elhívás alapján gyakorolható” – írta a Reformátusok Lapja március 27-i vezércikkében Veres Sándor. A dunamelléki világi főjegyző írásában kiemelte az egyház Szentlélek általi megújulásának fontosságát. Amint hangsúlyozta, ez Isten Igéjével és a sákramentumokkal teljesedhet ki. „Ki a presbiter?” – tette fel a kérdést Veres Sándor, és szemléletesen így válaszolt rá: „A presbitérium tagja Krisztus elhívott, választott szolgája (Jn 15,16), Isten eszköze. A látható egyházban teljes jogú egyháztag, aki tiszta erkölcsű, mértékletes és józan életet él. A Szentírással naponta, az úrvacsorával rendszeresen él, az egyházi közterheket példamutatóan viseli, családjával a keresztyén család útját járja. Az Igéről, hitvallásainkról és az egyházi szolgálatokról kellő ismerettel rendelkezik, konkrét szolgálata van a gyülekezetében, az egyházban.”
Ugyanebben a lapszámban ezeket a gondolatokat erősítették Nagy Sándor főgondnok szavai is. A vele készült interjúban újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy „presbiter csak az legyen, aki megtért, hívő ember, akinek van istenélménye”. Az előző zsinati ciklus világi elnöke hozzátette: „A presbitérium mindenekelőtt a gyülekezet lelki vezetésének a letéteményese, ezért hitbeli szempontból elkötelezett és érett emberekből kell állnia. Az is lehet a közösség szolgáló tagja, aki ezeknek a feltételeknek még nem felel meg, de csak azért, mert tekintélyes világi szakember, még nem kell megválasztani a testületbe.”
A presbiterek szolgálatáról természetesen a hitvallásaink is szólnak. A II. Helvét Hitvallás szerint „a presbiterek idősebb emberek, és mintegy szenátorai és atyjai a gyülekezetnek, és azt üdvös tanácsaikkal igazgatják”, akik „istenfélő, bölcs és gazdálkodásban gyakorlott férfiak, akik szabályszerűen kezeljék az egyházi javakat”.
Feddhetetlen, vendégszerető, jóra hajlandó
Az egyházunk honlapján olvasható történeti összefoglalás szerint az első presbitériumot 1617-ben szervezték meg Pápán. Ez az esemény Kanizsai Pálfi János nevéhez fűződik, aki Heidelbergben tanult, és a hazai viszonyokat ismerve úgy vélte, a kálvini egyházstruktúrára lenne szükség. Kanizsai Pálfi János – tudta vagy sem – ezzel lényegében megmentette a nyugat-magyarországi református gyülekezeteket, hiszen az ellenreformációban gondolkodók úgy vélték, a közösségeket meg lehet törni, ha a lelkészeket elviszik. Ám hiába kerültek a lelkipásztorok gályákra, a gyülekezetek akár két-három generáción át is tartották magukat árva gyülekezetként. Jó példa erre a reformatus.hu-n is említett Szentgyörgyvölgy nevű falu, ahol a református presbiterek maguk végezték a temetési és egyéb liturgiai szolgálatokat, zsoltárok éneklésével, a hitvallások és a Miatyánk elmondásával. Így született meg a pap nélküli liturgia. Minderre a történelem során később is szükség volt: az 1700-as években számos gyülekezet kényszerült akár évtizedekig is árvaságra. Hasonló volt a helyzet a 20. században is. Kárpátalján például Trianon következtében megszüntették a lelkészutánpótlást, mivel nem volt teológiájuk. Ennek következtében gyakran előfordult, hogy egy-egy istentiszteletet lelkész nélkül tartottak meg az összegyűlt hívek: imádkoztak, énekeltek, Bibliát olvastak.
Az 1791-es budai zsinat rendelte el a presbitériumok szervezését. Elfogadottá vált „a paritás elve, amely szerint a lelkészi és a világi elem képviseleti szinten egyenlő számban jelenjen meg, és az egyházi kormányzat élén lelkészi és világi, tehát kettős elnökség vigye az ügyeket” – írja a történeti visszatekintés.
A presbiterválasztás nem a reformátusok találmánya. A reformációhoz méltóan ebben a kérdésben is a Szentíráshoz nyúlunk vissza, ahol számos helyen találkozhatunk presbiterekkel. Már Mózes második könyvében is olvashatunk „presbiterekről” (vének), bár ez akkor még nem tisztség, hanem minőségi jelző volt. Az Újszövetségben sok helyen említik a presbiter szót, mint hitben vén férfit, illetve később mint tisztséget is. Utóbbit elsőként az ApCsel 11,30-ban olvashatjuk, amikor Antiochiából elküldik Pált és Barnabást a jeruzsálemi gyülekezet vénjeihez. Néhány fejezettel később, az ApCsel 15-ben pedig az első apostoli zsinatról olvashatunk, ahol Lukács többször említi az „apostolok és vének” kifejezést.
Pál apostol a Tituszhoz írt levelében (Tit 1,5–9) így jellemzi a presbitereket: „feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással, és nem engedetlenek.” Majd így folytatja: „ugyanis, mint Isten sáfára, legyen feddhetetlen, nem önkényeskedő, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő és nem haszonleső, hanem vendégszerető, a jóra hajlandó, józan, igazságos, kegyes, önmegtartóztató, aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket.”
Az egyházközség sáfárai
A presbiteri tisztségről és a választási eljárásról több egyházi jogszabály is rendelkezik. Az 1994. évi II. törvény alapján elmondható, hogy az egyházi törvény szerint egyházközségi tisztségre csak olyan ember választható, aki szerepel az egyházközség névjegyzékében, valamint az Igéről, hitvallásainkról és az egyházi szolgálatokról kellő ismerettel rendelkezik, továbbá tiszta erkölcsben, józan életben és az egyház iránti hűségben és buzgóságban másoknak is példaképpen szolgál. A 46. paragrafus 1. pontja szerint pedig „a presbiterek az egyházközség lelki és anyagi javainak sáfárai, akiket az egyházközség életének felelős irányítására” kell választani.
A törvény szerint a megválasztás feltétele, hogy a megválasztandó presbiter legalább három éve teljes jogú egyháztag legyen, illetve a választó gyülekezetnek legalább egy éve legyen tagja. A gondnok tisztségének betöltése még szigorúbb előírásokhoz kötött: szükséges, hogy olyan valaki legyen gondnok, aki már legalább három évig volt presbiter is. Egy-egy gyülekezet presbitériumának létszámát az egyházmegyei közgyűlés határozza meg. A törvény értelmében – a lelkészeket és a (fő)gondnokot nem számítva – egy presbitériumnak legalább négy főből kell állnia.
A presbitériumi választást az 1996. évi I. törvény, a jogorvoslati eljárásokat pedig a 2000. évi I. törvény szabályozza. A szavazáson az egyházközség választójoggal rendelkező egyháztagjainak legalább tíz százalékának jelen kell lennie, de ez nem lehet kevesebb a presbitérium létszámának kétszeresénél. Amennyiben ez nem teljesül, úgy érvénytelen a szavazás, és azt két héttel később újra meg kell ismételni, ekkor már nincs létszámi megkötése az eredményességnek.
Év végére jogerős
A lelkészi hivatalokhoz márciusban már eljutott a Református Egyház című hivatalos közlöny idei második száma, amelyben a Zsinati Elnökség a vonatkozó egyházi törvények alapján tájékoztatja a gyülekezeteket a presbiterválasztásról. A választási folyamat jellemzője, hogy a választói közgyűlés időpontjához kell igazítani a további választáshoz kapcsolódó eseményeket. A gyülekezetekhez is eljuttatott tájékoztató öt időpontváltozatot ajánl az egyházközségeknek. Ebben az első választói közgyűlés időpontja október 16., de lehet ilyen alkalmat tartani akár nemzeti ünnepünkön, vagy a reformáció emléknapja előtti napon is. A választást külön-külön időpontokban megelőzi a választási bizottság megválasztása, a jelölés módjának és a választás menetének ismertetése a gyülekezettel, a jelölőbizottság javaslattétele a presbitériumnak. Ezután kerülhet sor a jelöltek névsorának ismertetésére és a választói közgyűlés első hirdetésére a gyülekezetben, majd a következő vasárnapi istentiszteleten következhet a jelöltek bemutatása és a választói közgyűlés második szószéki hirdetése.
A gyülekezeteknek kiküldött tájékoztató szerint a presbitériumoknak már augusztus közepéig el kellett készíteni a lebonyolításra vonatkozó ütemtervet, de még néhány nap rendelkezésükre áll, hogy meghatározzák a választási közgyűlés időpontját. Ha erről a legutolsó lehetséges időpontban, szeptember 14-én döntenek, akkor a választói közgyűlésüket szintén a lehetséges utolsó időpontban, november 13-án kell megtartaniuk. Ezzel azonban még nem ért véget a választás menetének akár több mint három hónapig is tartó folyamata. November 29-re minden olyan új presbitérium és gondnok megválasztása jogerőssé válik, amelynél nem nyújtottak be panaszt a választások ellen. A választási eredményeknek december 31-ig mindenhol jogerőssé kell válniuk. Fölmerül a kérdés, hogy akkor miért egy első látszatra korainak tűnő időpont, november 13. a választói közgyűlés megtartásának lehetséges ajánlott utolsó dátuma. A választói közgyűlést istentiszteletnek kell megelőzni, ezért tehát a vasárnap a legtöbb gyülekezetben adott. Ha pedig jogorvoslatra kerül sor, az eljárás akár másfél hónapig is eltarthat az eredmény jogerőssé válásáig, amely rögzítetten az idei év utolsó napja.
A gyülekezetek az idei évben már lelkileg is készülnek a választásra, elmélyedve a Biblia és hitvallásaink kapcsolódó tanításaiban. De készülnek a jogi lebonyolításra és a szervezési feladatokra is. Ehhez elengedhetetlen az egyházi jogszabályok alapos ismerete és helyes értelmezése. Ezek a jogszabályok elérhetőek interneten is, egyházunk honlapján (www.reformatus.hu), de nagy segítséget nyújthat a Református Egyház már említett összeállítása is.
Idén tehát megújulnak a presbitériumok. 2012. január 1-jétől az új tagok mellett természetesen az újraválasztottak tovább szolgálhatnak majd presbiterként a következő hat évben. Huszár Pál főgondnok júliusi vezércikkében a mostani presbiterekhez is szólt: „Most azok az idők következnek, amikor nyilvánvalóvá lesz számunkra, igényt tart-e mennyei gazdánk ebbéli szolgálatunkra a következő hat esztendőben is, elnyerjük-e ismételten az ő megtisztelő bizalmát. Nagy ajándék az ugyanis, hogy mi, esendő, gyarló emberek minden méltatlanságunk ellenére munkatársai lehetünk az Úristennek az ő üdvtervének megvalósításában.”
Hegedűs Márk – T. Németh László
A cikk Reformátusok Lapjának 36., 2011. szeptember 4-i számában jelent meg