„Kicsiny kis fényemmel világítani fogok" – harsog a jól ismert ének, amikor belépünk az aszódi katolikusok hitéleti központjának udvarára. A gyerekek már a tábort záró esti istentiszteletre készülnek. Elterjedhetett közöttük az újságírók érkezésének híre, mert egyikük az ének utolsó sora után, látva a diktafont a kezünkben, lelkesen ránk kiált: „Benne leszünk a tévében?" Hát, ha a tévében nem is, de az újságban biztosan.
A közös ügy
Aszódot földesura a török hódoltság után szlovák evangélikus jobbágyokkal telepítette be. Mivel a környékbeli falvakat katolikusok lakják, idővel közülük is egyre többen költöztek be a városba. Ma a lakosságot fele-fele arányban alkotja ez a két felekezet. A reformátusok és a baptisták parányi közössége csak a 20. században alakult meg a településen. „A város, mivel sok a vegyes házasság, a mindennapokban éli az ökumenét. Úgy látom, a mai fiatalok és a gyerekek számára már nem téma, hogy ki melyik felekezethez tartozik. Az a fontos számukra, hogy mindnyájan Jézushoz tartoznak, ezért azt keresik, ami közös bennük, ami összeköti őket" – osztja meg velünk tapasztalatait Lorencz Klára táborvezető.
A közös tábor nagyon népszerű. Hat évvel ezelőtt, amikor indultak, még harmincegynéhány résztvevővel szervezték meg, de már a második évben megkétszereződött a gyerekek száma. Ezért három évvel ezelőtt két turnusban kezdték el lebonyolítani a nyári programot, így azóta kétszer ötven fős csoportban foglalkoznak a gyerekekkel a négy felekezet lelkipásztorai, pedagógusai, gyerekszerető felnőttjei és fiataljai. A közösséghez tartozás a részvételnek nem feltétele, ezért a városnak mind a kétszázhatvan alsó tagozatosa megkapja a jelentkezési lapot. Több mint százan részt is vesznek közülük a programon.
A lelkiségi központ kerengője jó terepet biztosított a kergetőzéshez is
A gyülekezetek a januári ökumenikus imahét perselypénzét évről évre a táborra áldozzák, és ezen felül is sok támogatója akad a kezdeményezésnek. Van, aki készpénzzel, más imádsággal, megint más szabadidejének felajánlásával segítőként járul hozzá a tábor megvalósulásához. Az aszódi református gyülekezetbe járó bagi tanítónő, Katonáné Kovács Erika egész évben gyerekekkel foglalkozik, mégis szívesen áldoz a nyári szabadságából erre a táborra. „Eleinte úgy éreztem, kár volt elvállalni a táboroztatást, mert így nem lesz időm a pihenésre. Aztán az első reggeli áhítat után megváltozott a véleményem: meghallottam a gyerekek énekét, és azt éreztem, nem is lehetnék jobb helyen a feltöltődéshez" – emlékezik vissza a kezdetekre a pedagógus.
A csodapatikában
A hitéleti központ udvarán mindenfele festett kövek és kavicsok száradnak, a kapualjba állított sörpadokon pedig a sóból és lisztből formált figurák várják a tábort záró istentiszteletre érkező szülőket. A gyerekek büszkén mutogatják édesanyjuknak, édesapjuknak alkotásaikat. A kápolna bejáratára függesztett heti programot böngésszük: volt itt nemezelés, íjazás, fafaragás, csuhébaba- és szalmafonat-készítés, érem- és kutyabemutató is.
Smorgun Okszána bábos az egyik teremben egy külön kis világot rendezett be: óriási papírpalotában a minden gyermek által ismert népmese, A kiskakas gyémánt félkrajcárjának figurái sorakoznak. A szultán és a szolgálói, a bátor kiskakas és szegény gazdái szinte megelevenednek előttünk. Ahogy a gyerekeknek köszönhetően többször megelevenedtek az elmúlt két hétben is. A szeptemberben ötödikbe menő Buzás Kata Hanna például a mesélő szerepét vállalta magára, ahogy ő mondja, Oksza néni bábszínházában. Mikor gratulálunk neki a cseppet sem könnyű feladathoz, azt mondja, jól ismeri a mesét, így nem volt nehéz számára annak teljesítése.
„Kicsiny kis fényemmel, világítani fogok..."
Népszerű programpont volt a Lázár Ervin azonos című meséje ihlette csodapatika is. Itt a gyerekek a saját lelki bajaikra kérhettek orvosságot. Kis beszélgetőtársaink szemmel láthatóan nem szívesen osztják meg velünk gyermeki gyarlóságaikat, de a táborvezetők elárulják: a csúnya beszéd elleni orvosság hamar elfogyott a gyógyszertárból, de a sok tévénézésre és számítógépezésre is sok gyerek kért ellenszert.
Földi mennyország
„Volt egy király, a királynak pedig volt egy szolgája, aki százezer dollárral tartozott neki" – kezdi kissé napjainkra alkalmazva a gonosz szolga példázatának (Mt 18,21–35) felidézését Hajdú Bálint táborozó. A kisfiú lelkesen mesél az élményeiről is: gyöngyöt fűzött, követ festett, sakkozott és bábot is készített. Legjobban persze a foci tetszett neki. Tóth Barnabás pár évvel idősebb nála, ő már az idézett történet tanulságait is szépen megfogalmazza: „Ahogy az Úr megbocsát nekünk, nekünk is úgy kell tudni megbocsátani embertársainknak."
A gyerekek nemcsak elméletben sajátíthatták el, de gyakorlatban is kipróbálhatták a tanultakat. Ahol ennyien vannak együtt, előfordul a veszekedés. „Megragadott a katolikus plébános, István atya gondolata: ha a megbocsátás révén közelebb kerülök a másik emberhez, ha ezáltal jobban tudom szeretni, akkor közelebb kerültem Isten országához is" – idézi fel az egyik reggeli áhítat üzenetét Kovácsné Blaskó Mariann, az első turnus táborvezetője, aki szerint ezt az egyszerű példát a gyerekek nemcsak megértették, de alkalmazták is, hiszen mindig úgy tértek nyugovóra, hogy senki sem haragudott a másikra.
A tábor tehát Isten országának a kérdéseit járta körbe a gyerekek nyelvén. A kicsik megtanulhatták, hogy ez nem valami távoli, eljövendő dolog, hanem már itt a földön is megtapasztalhatjuk, ha megbocsátással és szeretettel vagyunk egymás iránt. „Mert mi is az Isten országa?" – teszi fel a költőinek szánt kérdést a záró istentisztelet igehirdetője, Barthos Gergely református lelkipásztor. „A menny" – hangzik egy bátor legényke közbekiáltása. „Ez is igaz" – hagyja helyben a tiszteletes, de azért hozzáteszi: Isten országa itt lehet már közöttünk is, hiszen ezt a birodalmat az igazság, a békesség és az öröm jellemzi, és ezeket egymás között mi is megvalósíthatjuk. Ahogy megvalósult Aszódon ebben a táborban is, hiszen az egymás iránti szeretet, a megbocsátás és a vidámság kísérte a résztvevők mindennapjait.
Kiss Sándor, képek: Sereg Krisztián
A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2012. július 29-i számában