„Minden helyökön az prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és az község, ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszerítse […], de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nékie tetszik. Ezért penig senki az szuperintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa; ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől […], mert a hit Istennek ajándéka…”
Ez a döntés egyértelműen Erdély hitbeli, politikai felnőttkorúságának pillanata, amelyet fémjelez az, hogy a katolikus, evangélikus és kálvini hitet valló reformátusok mellett a Dávid Ferenc (1520–1579) püspök vezette unitárius felekezet elfogadása is megtörtént. Kiépült a négy törvényesen bevett erdélyi vallás egyházjogi, politikai és közjogi rendszere. A tordai döntés után Erdély alkotmánya a három nemzet és a négy bevett felekezet egyenjogúságának elveire építette államiságát. A tordai országgyűlés a vitákat is kiváltó reformációt állami kereteket megalapozó politikai és egyházi rendszerré békítette. Számunkra külön büszkeség, hogy nem mások és máshol, hanem mi magunk voltunk azok, akik a hitélettel kapcsolatos szabad választási opciót – Európában először – a politikum számára szabállyá, alkotmányos keretté változtattuk.
Nagyszabású ünnepséggel emlékeznek a 450 évvel ezelőtti eseményekre január 13-án a tordai katolikus templomban
A vallásszabadság újrafelfedezésének heurisztikus örömében, a jelenkor európai szellemiségének, a toleranciagondolatnak szempontjából a legtöbbször retroaktív módon értékeljük azt, ami a 16. századi történelem tipikus erdélyi vívmánya volt. Talán ez a legnagyobb gondja a vallási tolerancia értékelésének, hogy a nyugat-európai multikulturalizmus, tolerancia, másság és genderelméletek szempontjából közelítjük meg a 16. századi erdélyi vallásszabadság és tolerancia kérdését. A tökéletes mennyei türelmet kérjük számon egy olyan társadalmon, amelynek működése alapjaiban más volt, mint a mai. Emiatt számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy a 16. századi vallásszabadságot azért nem láthatjuk tökéletesnek, mert nem volt mindenkié, és visszaélések tompították jogi érvényesülését. Többnyire a rendek szabadságának számított, akik alattvalóik érdekében léptek fel. Európai szemszögből mégis formabontó esemény, ha arra gondolunk, hogy az „egy vallás – egy ország”, vagy a „cuius regio, eius religio” elvek alkalmazhatatlanságának ellenében fogalmazta meg a vallás szabadságának nemes, de nehezen kivitelezhető gondolatát. El kell azonban azt is fogadnunk, hogy a reformáció által nyomás alá helyezett, püspök nélküli katolikus egyház nem lát pozitívumot a tordai végzésekben, ahogy ezt a politikai triumvirátusból (magyar, szász, székely) szociális okok miatt kimaradt görögkeleti egyház sem látta-látja annak. Ő csak megtűrt volt a bevett vallások rendszere mellett. Jogos tehát a kérdés: mit jelentett nekünk, magyaroknak, sőt Európának a tordai országgyűlés döntése? Mit jelent ma egy reformátusnak a vallási türelem 16. századi gondolata?
A tordai országgyűlés elfogadja a vallásbékéről szóló törvényt
1568. január 13-án döntött a Tordán ülésező országgyűlés a vallásbékéről szóló törvény elfogadásáról. Európa más országaiban majdnem másfél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy megfogalmazódjon az az eszme, amely Erdélyben lehetővé tette a felekezetek békés együttélését: a vallásszabadság elve.
Elsősorban azt, hogy a jelentős valláspolitikai döntések mindig hosszas politikai mérlegelések és folyamatok következményei voltak. A kezdeti intolerancia és az újítások miatti vádemelések időszakát (1526–1551) a felekezeti versengés és az állami önmeghatározással kapcsolatos útkeresés váltotta fel (1541–1565). Ezt zárta az erdélyi alkotmányozás következményeként a négy bevett felekezet elfogadása, azok egyenlőségének kihirdetése, majd a kölcsönös védelem módozatainak keresése és a további vallási újítások megtiltása (1545–1576). A stabilizált felekezeti helyzetet a püspökök vizitációs jogköre (1577) és a pars maior (nagyobb vallási közösség meghatározásának) elve (1581) egészítette ki. Az országgyűlés a vallásszabadság fontos részeként törvénybe iktatta azt, hogy a mindenkori fejedelemnek biztosítania kell a békés vallási együttélést (1613). A tordai országgyűlés természetes válaszadás volt az identitását kereső, vallási és etnikai pluralizmusban élő protestáns és nem protestáns társadalom számára. A válasz egy fiatal, de a középkori magyar állam hagyományaira építő régió egyensúlykeresése és törekvése a felekezeti status quo szabályozására az európai vallásháborúk egyre nehezedő nyomása alatt. Ez a szabadságjogok és változtatási korlátok, mai európai fogalommal élve a „fékek és egyensúlyok” rendszerének 16. századi összehangolását jelentette. Erdély ebből a szempontból példaértékű és követendő döntést hozott a vallás miatt akkor háborúzó Európának. Ne feledjük: a vallási irénizmus (békességkeresés) és mutua tolerantia (hallgatólagos türelem) megvalósításának kérdése csak a 17–18. századi európai közgondolkodásban lett kihívás. Fémjelezte ezt a szellemi fejlődést David Pareus (1548–1622) heidelbergi professzor, majd Samuel Pufendorf (1632–1694) tevékenysége azzal, hogy szerintük a vallás szabad megválasztása és gyakorlása az ember ősi jogai közé tartozik. John Locke (1632–1704) az 1689-ben kiadott, Levél a vallási toleranciáról címmel írott munkájában fejtette ki a vallásszabadságról alkotott véleményét, majd a református teológiára nagy hatással levő leideni professzor, Johann van de Honert (1693–1758) is foglalkozott (Oratio de mutua Christianorum tolerantia, Leiden, 1745) a hallgatólagos tolerancia kérdéskörével. Európa vallásszabadságról szóló filozófia- és teológiatörténeti gondolkodását azonban megelőzte a vallásszabadságot szabályozó erdélyi politikai döntés. Ez a magyar politikai elit jövőbe látó pragmatizmusának következménye.
A valamikori fejedelmi palota ma múzeumként őrzi a tordai vallásbéke emlékét
Másodsorban a vallási tolerancia gondolata nem csupán teológiai kérdés, hanem a magyar rendi ideológia formálója is. A Bocskai István fejedelem (1557–1606) genfi szobrának oldalán olvasható latin nyelvű felirat is jelzi ezt:
„Sacra Caesarea Regiaqve Maiestas omnes et singulos status et ordines regni in sua religione et confessione nusquam et nequaquam turbabit nec per alios turbari et impediri sinet. Verum omnibus praedictis statibus et ordinibus liber religionis ipsorum usus et exercitium permittetur. Hungariam per Hungaros nativos possedebit. Officia regni Hungaris et nationibus ei annexis idoneis nullo interposito religionis discrimine conferet Ex articulis pacificationis Viennensis.”
A bécsi béke vallásszabadsággal foglalkozó része az erdélyi toleranciagondolat politikai újrafogalmazása és kiterjesztése Közép-Kelet-Európa népei számára és hasznára. A teológia a politikai közgondolkodás színterére került, és az egész régió számára kapaszkodót, túlélési lehetőséget biztosított az ellenreformáció árnyékában. Bocskai a bécsi békében (az 1606. augusztus 6-án II. Habsburg Rudolf által is aláírt egyezményt december 13-án adta át a kassai országgyűlésnek) európai győzelemre juttatta a tordai országgyűlésben és az erdélyi alkotmányosságban megjelenő szabadsággondolatot. János Zsigmond után a katolikus Báthori István (1533–1586), majd a református Bethlen Gábor (1580–1629) fejedelmek a vallásszabadság gondolata által megtermékenyített országépítő tevékenységet folytattak. Amíg Erdélyben a vallásszabadság kérdése a megszokott politikai rutin része volt, Nyugat-Európában a felekezeti egyenjogúságot először az angol parlament iktatta törvénybe 1653-ban Cromwell nyomására, amelyből kimaradtak az unitáriusok. A Habsburg területeken II. József (1741–1790) toleranciarendeletei (1781), később a II. vatikáni zsinat 1965. december 7-én kibocsátott, Dignitatis humanae című nyilatkozatában deklarálta a vallásszabadsághoz való elidegeníthetetlen jogot. A vallásszabadság tordai kihirdetésének következményei az egyéni vallásválasztás lehetőségét és annak szabadságát erősítették meg. A rendi ideológiaként megjelenő vallásszabadság gondolata azonos értékű lett a politikai szabadság iránti törekvéssel, a középkor sötétsége után vágyott világossággal (post tenebras lux).
Harmadsorban: a vallásszabadság és tolerancia kérdése a reformáció gyakorlati igehirdetésével, pasztorációjával is összhangba hozható gondolat. A 16. századi, nagy tömeg előtt elmondott temetési prédikációk kiemelendő emberi erényként említik a toleranciát. Veréczi Ferenc (1607–1660) sárospataki lelkész Bethlen Péter (†1646) koporsója előtt elmondott halotti orációja (Halotti Pompa, 119) azt igazolta, hogy a vallásszabadság kérdése a magyar protestáns néplélek egyik legféltettebb kincsének, az emberi magatartás értékelt formájának számított:„Negyedik aranyalma a Tolerantia a tűrés – szenvedés, mely által jó szívvel minden derekas panaszkodás és zúgolódás nélkül elviseljük az Istennek látogatásit, s kiváltképpen Istenünknek tisztessége, és igaz Religiónknak szabadsága mellett való injuriánkat: sőt ha gyarlóságunk miatt panaszkodásra fakadunk is, ottan-ottan, megeszméljük magunkat, és kezeinket ajakunkra tévén azt mondjuk a Szent Jóbbal (Jób 39,38): Egyszer szólattam, de már nem szólok, mert utálom és bánom amit mondottam.” A vallásszabadság gondolata tehát hitben gyökerező erkölcsi attitűd, erdélyi megalapozású keresztyén életérzés és napi gyakorlat.
Körösfői-Kriesch Aladár: Dávid Ferenc beszéde az 1568-as tordai országgyűlésen
Negyedsorban: a vallásszabadság teológiai kérdés. Talán ez áll legközelebb a 16. század emberének gondolkodásához, ez alapozza meg a vallási tolerancia már említett társadalmi megnyilvánulásait. A vallásszabadság az Isten előtt számot adó ember életérzése, akitől felebarátja előmenetele is számon kéretik. Emberi válaszadás a Biblia szabadságértelmezésére és teológiai gondolkodásmód által meghatározott, társadalmi dinamikának alárendelt gyakorlati cselekvés. A lelki békéjét kereső ember ellenfél- és felebarát-fogalmának teológiai újraértelmezése. Személyes szinten a vallásszabadság kérdése tehát életmód, magatartás és illemkódex. A hit külső és belső formáit megélő ember bűn és széthúzás előtt álló rezignáltsága. A vallásháború szeretetlensége ellenében megfogalmazott segélykiáltás. Isten parancsának történetiesítése.
Azok számára, akik Erdélyt is ismerik, tény, hogy a trianoni döntés következtében sokat próbált magyarságunk számára ez ma is életadó magatartás. Olyan, amit a transzilvanizmus művelhetett még, de a 21. század vallási és nemzeti sztereotípiákat mellőző multikulturalizmusa sem tudott eltörölni. A vallásszabadság ma is tiszteletadást jelent Istennek: őseid módján és a magad nyelvén. Megértést és empátiát jelent azokkal a más vallású (nyelvű) embertársaiddal szemben, akikkel együtt élsz.
A vallásszabadság valójában a történelemmé gyúrt teológia, a modern Európa előtti Európa, amely jó példa és figyelmeztető jel mindannyiunk számára. Az emberi alapjogok megfogalmazását megelőlegező Isten ihletésében született 16. századi bölcs döntés.
A vallásszabadság ma is éltető erő a kisebbségben élő református magyarság számára. Emiatt az 1568. évi tordai országgyűlést jelentős európai mérföldkőnek tekinthetjük az eltérő hitbeli meggyőződésűek szabad és egyenrangú együttélésének garantálásában.
Gudor Kund Botond, Fotó: Kiss Gábor
Az írás megjelent a Reformátusok Lapja január 14-i számában.