Fekete Károly tiszántúli püspök az egyház elmúlt nyolcvan évének társadalmi szerepvállalásával kapcsolatosan tartott előadást, melyben hangsúlyozta: református identitásunk megerősödésével, a Szentlélek iránymutatásával kellene rátalálnunk szerepünkre. Ezután a résztvevők hat bizonyságtevő élettörténetén keresztül kaptak ízelítőt az elmúlt hatvan év egyháztörténetéből. A személyes, megindító vallomások rávilágítottak az elmúlt történelmi korszak hatásaira, arra a törésre, mely a nemzedékek sorát megszakítva, évtizedeket is elvesztegetett nemzedékek egyháztörténetéből.
„Majd ha nyugdíjas leszek, mindenre ráérek" – az eseményt szervező Tóth-Mihala Veronika szerint ez a mondás határozza meg a középkorúak gondolkodását. A „mindenre" magába foglalja az egyházi életet, a családi kapcsolatok ápolását, a fiatalkori barátságok újjáélesztését. Így megy ez nemzedékről nemzedékre, immár hatvan éve. Míg negyven évvel ezelőtt nem volt érdemes templomba járni, ma nem érdemes a drága időt az egyházban tölteni. „Jó lenne ebből a mederből kilépni, a mintát átírni. Azt mondják, ha rádöbbenünk arra, hogy milyen mintát követünk, nagyobb esélyünk van változtatni" – teszi hozzá a református lelkipásztor. „És lehetséges is, számtalan élettörténetet hallottam az elmúlt félévben ezeken a találkozókon, melyek hirdették: bár nem úgy indult a történetem, hogy Istenhez találjak, de Isten megkeresett engem" – foglalja össze a generációk közötti találkozók hasznát a szervező.
Forrás: ttre.hu
Fotó: Barcza János