Az emberiség egyik legkedvesebb szava a szabadság. Olyan tartalmat hordoz magában, amire minden ember vágyódik. Népünk elmúlt évezredes történelmében legtöbbször csupán hőn óhajtott vágy volt a szabadság. Kossuth Lajos így vallott: „... szabadság után sóvárgok, nem hatalom után... a szabadság embere vagyok. A szabadságé mindenütt és mindenben... A magyar nemzet szabadságra vágyik inkább, mint a hódítók dicsőségére."
A szabadság az emberi méltóság velejárója, mert az ember erre rendeltetett. Az általános értelemben használt szabadság politikai, társadalmi, gazdasági, etikai és vallási értelemben fogalmazható meg. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcra emlékezve Vad Zsigmond esperes az igei tanítás fényében gondolkodott a keresztyén szabadságról.
Híven őrzi a forradalom és szabadságharc egyik legvéresebb csatájának emlékét Nagysalló maroknyi magyarsága. A nagysallói csatát a magyar honvédsereg Görgey Artúr vezetésével Komárom felmentésére igyekvő része vívta. A magyarok a Garam folyón átkelve kelet felől, míg az ellenséges erők nyugatról érkeztek Nagysallóhoz, ahol reggeltől estig tartó, öldöklő küzdelem folyt. Az összecsapás egykorú emléke az a három osztrák ágyúgolyó, amelyek a templom nyugati falába fúródva ma is láthatók.
A dicsőséges tavaszi hadjárat egyik felvidéki helyszínén egykori honvédeink mai utódaira bukkant a Reformátusok Lapja újságírója.
„A magyar szabadságeszme egyik legdicsőbb apostola volt” – írja az előbb már idézett Kossuth Lajosról Hegyaljai Kiss Géza. Bár az 1848–49-es szabadságharc vezető egyénisége evangélikusnak született, az egykori monoki református lelkipásztor által megállapított ténynek köszönhetően a szabadság eszménye mellett mindenkor kiálló magyar reformátusság emlékezetében is kiemelt helyet foglalt el.
Évről évre zarándokok keresik fel a székelyföldi református temetőt, ahol Gábor Áron, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc legendás ágyúöntője nyugszik. Ha a forradalom nem tört volna ki, a népdallal is megtisztelt Gábor Áron minden bizonnyal kortársai által különcnek tartott, bogaras öregúrként halt volna meg.
1848-ban szervezetileg négy különálló és önálló egyházkerületből állt a magyarországi református egyház, csak az 1881-es zsinaton alakult meg a Magyarországi Református Egyház, immár öt kerületből – az erdélyivel együtt. 1848-ban a református egyház tervezte egységesülését, ezért az Erdélyi unió kimondása után a szeptemberi minisztériumi tárgyalásokra mind az öt egyházkerület elküldte küldötteit. Itt döntöttek arról, hogy a következő évben, 1849 augusztusában zsinatot tartanak, melyen egységesítik a református egyházat. A szabadságharc eseményei azonban ezt meghiúsították – derül ki a Szatmári Judit egyháztörténésszel készült interjúnkból.
1848. március 15. nem csak a fővárosban hozott radikális változásokat. A márciusi ifjak kezdeményezése a vidéki városok ifjúságát is tettekre sarkallta. Közülük is kiemelkedik Debrecen, ahol református Kollégium diákjai, tanárai is bekapcsolódtak a forradalmi eseményekbe. Volt, aki fegyvert fogott, mások műveltségüket használták fegyverként, s egyaránt komoly veszélyt jelentettek mindazokra, akik a nemzet szabadságát kívánták sárba tiporni.
Nem teljesen logikus, hogy egy katolikus többségű kisvárosban pezsegjen a reformátusság szellemi-lelki központja – Pápán viszont évszázadok óta így él a dunántúli református közösség, amely ma is meghatározó része a város életének. Március 15-e a Pápai Református Kollégiumnak és Pápa városának is kiemelkedő ünnepsége, ugyanis az alma mater számos forradalmárt adott az országnak.
reformatus.hu-összeállítás