Folynak az előkészültek a 450 éves Káté megünneplésére

2010. december 15., szerda

altJövőre lesz 450 éve, hogy elkészült a Heidelbergi Káté. Ebből az alkalomból előadások, kiállítások és konferenciák lesznek Heidelbergben és más német városban.

Jövőre lesz 450 éve, hogy a reformátusság egyik alapvető hitvallása, a Heidelbergi Káté megszületett. Ebből az alkalomból előadások, kiállítások, nemzetközi konferenciák lesznek Heidelbergben és más német városban.

 

altAz emdeni a Lasco Könyvtárban megrendezik a Káté-kiállítást, amihez kapcsolódóan 2011 március 3-5. között nemzetközi tanácskozás is lesz a Heidelbergi Káté világméretű hatásáról. A nagyszabású és méltó ünneplés megszervezésében több egyházi, illetve nem egyházi szervezet is összefogott. Így a hedielbergi Pfalzi Választófejedelemség Múzeuma, a Baden-Württembergi Állami Kastélyok és Díszkertek Alapítvány, a REFO500 és az a Lasco református könyvtár Emdenben. Az ünnepségbe a holland reformátusok is aktívan bekapcsolódnak, például az apeldoorni Het Loo kastély is. A bevezető előadást március 3-án Dr. Herman Selderhuis apeldoorni holland professzor tartja „A Káté – egyetlen vigasztalás mind az életben, mind a halálban” címmel. A káté történetéről és teológiájáról többek között Dr. Lyle Bierma amerikai professzor, Dr. Thorsten Latzel heidelbergi teológus, Dr. August den Hollander amszterdami professzor beszél. Egész délelőttön át fogják részletezni a Káté hollandiai hatását (Dr. Johan R. ter Molen, Dr. Paul Rem, Dr. Arie Baars, Dr. Wim Verboom, Dr. Michael Haykin). Lesznek előadások, melyek a Káté szellemtörténeti hatását tárják fel, például a természettudósokra gyakorolt inspiráló erejét (Dr. Barbara Mahlmann-Bauer, Dr. Wolfgang Uwe Eckart, Dr. Frank Engenhausen). A svájci befogadásról és elterjedésről, a Káté népszerűségéről Dr. Peter Opitz zürichi és Dr. Christoph Strohm heidelbergi professzor szól majd. (reformiert-info.de – jalb.de – 2010-12-15 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió