A „Föld Órája" vagy „Adj egy pihenőórát a Földnek" nem tagadhatjuk, hangzatos szlogenek, de vajon mi van mögöttük? Egyszerűen szólva önkorlátozás. Az energiaéhségünket egy röpke órára megzabolázzuk. „Off" állapotba kapcsoljuk mindazokat a szerkentyűket, amelyek az elektromos hálózatra, mint gyermek anyja kebelére tapadnak. S ezzel azonos időben nem csak az energiaforrások tudatos használóivá válunk, hanem elménket és lelkünket is kivonjuk az elektronikus média ostroma alól.
Március 29-én a Telkibányai Református Gyülekezet kis csoportja szintén adott, több mint egy órát a Földnek. A helyi akció lényege az volt, hogy teremtsünk alternatívát a híveknek, hogy mivel töltsék ki a homályba borított időt. Az első alkalommal meghirdetett gyertyafényes dicsőítés, több mint egy tucat érdeklődőt vonzott. A templom padjai között gyertyasor állt őrt, hogy mindenki odataláljon az úrasztalához. Itt a mécsesekből kirakott óra számlapja jelenítette meg a múló időt. Az alkalom felvezetése után a 19. zsoltárt olvastuk és énekeltük el.
„Az egek hirdetik Isten dicsőségét,
kezének munkájáról beszél a menny.
Nappal a nappalnak adja át e szót,
éjjel az éjjelnek adja tudtul.
Nincs szó és nincs beszéd,
hangjuk sem hallatszik,
mégis eljut hangjuk az egész földre,
szavuk a világ végéig."
Az együttlét során abban erősödtünk, hogy bár a mesterséges fényeket és iránymutató eszközöket lekapcsoltuk, mégsem maradtunk fizikális és lelki sötétségben. Az ég csodálatos csillagvilága és az Ige koromsötéten áttörő mennyei világa egyaránt jelzőfények az útkeresők számára. A mécsesek pislákolása mellett dicsőítő énekek töltötték be a templom hatalmas hajóját, majd a csendben az imaközösség halk szavai adtak kapaszkodót az útitársaknak. Az apró, bátorító fénypontok ideális körülményeket biztosítottak az egybegyűlteknek az elmélkedésre, a beszélgetésre és a belső töltődésre. Az újra és újra felhangzó énekek és imádságok között, a Biblia csillagokra vonatkozó igeszakaszai hangoztak el, valamint ehhez kapcsolódó idézetek a Jelek a mindenségből c. könyvből.
Fél tízkor felhangzott az 503. dicséret és benne a következő gondolat: „Te nen ragyogsz az égen, De más napom van nékem: Betölti Jézus szívemet." Az éneket dúdolva mentük ki a cinterembe, ahol egy kis szeretetvendégség várt minket. A templom előtt, a meggyújtott mécsesekből Magyarország formát raktunk ki. Az installáció észak-keleti részére pedig, ahová önmagunkat képzeltük, egy keresztet is formáztunk. Isten a természet csodálatos fényeit és az írott kijelentést felhasználva utat mutat a mai napig, akik Őt keresik. Mi ezen az estén válaszoltunk a Mindenható jeleire szóban, dalban, imádságban, közösségben és fényekben. Ahelyett hogy tovább fogyasztottuk volna véges kincseinket, a mennyei, kifogyhatatlan töltőre kapcsolódtunk rá és Krisztussal telítődve indultunk haza.
Szalay László Pál
Forrás: tirek.hu