Clifton Kirkpartrick, az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PCUSA) nyugalmazott zsinati tanácsosa, a REV korábbi elnöke a nagygyűlés társadalmi igazságosság szekciójában elfogadott irányvonalak egyik fontos témájára reflektált. Erről szól az apartheid ideológiája ellen tiltakozó Belhari Hitvallás útmutatását felelevenítő írása, amely a nagygyűlés előkészítő kiadványában jelent meg.
A Belhari Hitvallás
A Belhari hitvallásban a Galatákhoz írt levél csodálatos látomás visszhangzik: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.” (Gal 3, 28). A Belhari hitvallás az elejétől a végéig számos kijelentésével erősíti meg, hogy mi mindnyájan egy család tagjai vagyunk, arra hívattunk, hogy egy egyház legyünk, és szilárdan ki kell állnunk minden igazságtalanság ellen, amely tagadná ezeket az igazságokat.
A hitvallás alkotói arra is emlékeztetnek minket, hogy az egyik legfőbb módja annak, miként is befolyásolja az egyház a világot Isten országával összhangban, az az, hogy Isten akaratának élő tükrei legyünk az egész emberiség számára. Vagy ahogy a Belhari Hitvallás fogalmaz: „Hisszük, hogy Krisztus megbékéltető munkája válik nyilvánvalóvá az egyházban, mint a hívek közösségében, akik megbékéltettek Istennel és egymással”.
A hegyi beszédre támaszkodva a hitvallás kifejti, miként vette kezébe Isten a kezdeményezést, megbékéltetve minket magával és egymással. Hogy mit is vár el a keresztyénektől Isten, a következő idézetben fogalmazódik meg: „Isten az egyházra bízta a Jézus Krisztusban és Krisztus által való megbékélés üzenetét; az egyház arra hivatott, hogy a föld sója és a világ világossága legyen; az egyházat azért mondjuk áldottnak, mert a békességet munkálja; az egyház tanúja szóban és tettben az új égnek és az új földnek, ahol igazság lakozik”
Az egész egy előadóteremben kezdődött 1978-ban. Jaap Durand professzor éppen tanítványainak tartott előadást a Holland Református Missziói Egyház teológiai akadémiáján (a „színes” egyházban), Fokvárosban. A zsúfolásig megtelt teremben olyan a diákok előtt állt, akik még mindig a néhány évvel korábbi Soweto-i mészárlás és a Dél-Afrikát sújtó gyűlölet, félelem, és erőszak légkörének sokkoló hatása alatt álltak. A professzor megkérte a diákokat, hogy írjanak arról, hogy vajon létezik-e teológiai érv, amelynek alapján ellenállhatnának az apartheid rendszerével.
Együtt gyürkőztek neki a munkának, és végül egy közös tétellel álltak elő, ami később visszaköszönt a Belhari Hitvallásban és a református keresztyének apartheiddal szembeni tanúságtételében Dél-Afrikában és másutt a világban. A következőt állították: „Az apartheid a különböző faji csoportok kibékíthetetlen ellentétén alapul. Ez tehát ellentétes Jézus Krisztus evangéliumával, amely a megbékélés tanításán alapul.”
Az Apartheid (a „megosztottság állapotának”) hosszú története során mély gyökeret vert akkorra Dél-Afrikában. Évszázadokon keresztül holland és brit telepesek tették rabszolgává és nyomták el a helyi afrikai lakosokat, majd később a vegyes faji hátterű és dél-ázsiai embereket is. Az apartheid lett a helyi törvény alapja 1948-ban, és gyorsan meghatározta nem csak a civil társadalmat, hanem az egyház valóságát is. A búrok egyháza, a dél-afrikai Holland Református Egyház (DRC) leválasztott, de továbbra is uralt három „leányegyházat”: az egyiket a bennszülött afrikaiak számára hozták létre, a másodikat a vegyes faji hátterű keresztyén embereknek, a harmadikat pedig az indiai közösségnek.
A diákok által megfogalmazott alapvetés hamarosan a Holland Református Missziói Egyház (DRMC) zsinatának hivatalos álláspontjává vált, és nagy lelkesedéssel képviselték azt a Református Egyházak Világszövetségének (RVSZ) nagygyűlésén is, 1982 nyarán. Soha nem fogom elfelejteni azt, hogy ott lehettem Ottawában a református egyházak globális tanácskozásán és megtapasztalhattam a lelki egységet a megbékélés teológiája mögött és az a határozott hitbeli belátást, hogy az apartheid ellentétes Jézus Krisztus evangéliumával.
Amikor a Holland Református Egyházak (DRC) megtagadták, hogy visszavonják az apartheid teológiai támogatását, a Református Egyházak Világszövetsége felfüggesztette tagságukat. A globális református közösség határozottan elutasította az apartheidet, és önmagát az igazságosság és a megbékélés közösségének nyilvánította.
A globális támogatáson felbátorodva, a DRMC végül arra a megállapodásra jutott, hogy Isten azért hívta el őket, hogy hitükről nyilvánosan tegyenek vallást azokban a viharos időkben, amely kijelölné a tanúságtételük irányát és ajándékként szolgálhatna a világegyház számára. Létrehoztak egy kis bizottságot, két teológus, Russell Botman és Dirkie Smit elnökségével. Alig néhány nap alatt, miközben a zsinat még mindig ülésezett, a bizottság elkészített egy figyelemre méltó dokumentumot, a későbbi Belhari Hitvallást. A dokumentumot, református szokás szerint, szétküldték a gyülekezeteknek, hogy tanulmányozzák és válaszoljanak rá a négy év múlva (1986-ban) Belhar-ban esedékes zsinati ülés időpontjáig. A zsinat végül elfogadta a hitvallást, és mintegy ajándékként ajánlotta Dél-Afrika és a világ részére, mint „szívből jövő panaszt, olyasvalamit, amit kötelességünk megtenni az evangéliumért, tekintettel a korra, amelyben élünk.”
Bár a Belhari Hitvallás azért íródott, hogy az egyházak számára hasznos lehessen a legkülönbözőbb közegekben, és nagyban hozzájárult az igazságért folytatott küzdelemhez Dél-Afrikában, ugyanakkor rendkívül időszerű az olyan helyzetben is, mint a miénk itt az Egyesült Államokban a 21. században. Bár a hitvallás egyetemes jelentéssel bír, a szerkesztők egy kísérőlevelet is megfogalmaztak, s azt kérték, hogy az mindig legyen mellékelve a hitvalláshoz, világossá téve a szerzők eredeti szándékát, és az esetleges következményeket, különösen Dél-Afrikában.
A kísérő levél kijelenti, hogy mint minden igazi református hitvallás, a belhari is azért íródott, hogy választ adjon egy olyan helyzetre, amelyben „az evangélium veszélyben van”, ha az egyház és a józan keresztyén emberek nem felelnek hitükhöz hűen a kihívásokra. Röviden szólva tehát a kísérőlevél világossá teszi, hogy a hitvallás a dél-afrikai egyház és a társadalom átalakításának szándékával született, egy adott helyzetben; de egyben a mindenkori világegyháznak is szól.
A hitvallás valódi változást hozott mind Dél-Afrikában, mind a világ többi részén. A hitvalló egyház által 1934-ben Hitlerrel és politikai rendszerével szemben megfogalmazott Barmeni Nyilatkozatot példaként követő Belhari Hitvallás sok keresztyénnek jelentett útmutatást Dél-Afrikában és máshol abban, hogy az apartheiddal szembeni küzdelemben ne csak politikai harcot, hanem az evangélium integritását fenyegető veszéllyel szembeni ellenállást lássanak. Hozzájárult annak a légkörnek a megteremtéséhez, ami lehetővé tette, hogy Nelson Mandela elhagyhassa a börtönt és miután elnökké választották, az országot a megtorlás helyett a valódi megbékélés felé vezesse, ahol minden embert Isten gyermekeként értékelnek.
A Belhari Hitvallás Dél-Afrika egyházai számára olyan alapvetés volt, ami újra egyesítette azokat a közösségeket, amiket az apartheid elszakított egymástól. Ennek legkiválóbb példája a Holland Református Missziói („színes”) Egyház és az Afrikai Holland Református („fekete”) Egyház egyesüléséből létrejött Dél-Afrikai Egyesülő Református Egyház.
A Belhari Hitvallás a világ más részein élő keresztyéneket is megihlette, akik Krisztus lelkével szálltak szembe az elnyomással. Palesztin keresztyéneket, akik falak árnyékában, ezernyi viszontagság közt élnek, nagy jelentőséggel bírt a hitvallás a felszabadulásért és szabadságért folytatott harcukban. Az afrikai keresztyének között, akik megtapasztalták a rabszolgasorba kényszerítő globális gazdasági rendszer hatását, amely több millió afrikait taszít nyomorúságos szegénységbe, rendkívüli visszhangra talált a hitvallás, amikor a Református Egyházak Világközösségével együtt elfogadták a gazdasági és környezeti igazságosság mellett kiálló Accrai Hitvallást.
A Belharban elfogadott nyilatkozat a református hitvallásokra jellemző módon a Szentháromság megvallásával kezdődik, és egy rendíthetetlen vallástétellel zárul: "Jézus az Úr". A két szilárd alap között a Belhari Hitvallás lenyűgöző és hasznos belátásokat fogalmaz meg az egységről, a megbékélésről, és az igazságosságról, amelyre Jézus Krisztus az egyházat hívja.
Egység
Belhar három fő állítást fogalmaz meg az egységről. Először is megállapítja, hogy az egység egyszerre „ajándék és kötelesség”. Az egység Isten ajándéka a teremtett világnak, az emberiségnek és az egyháznak. Ugyanakkor kötelezettség is, hiszen Isten el is várja, hogy egységben éljünk.
Másodszor megfogalmazza, hogy az egységnek láthatónak kell lennie. Nem a láthatatlan egyház áll a középpontban. Isten azt várja tőlünk, hogy láthatóvá tegyük az egységet, hogy azt mások is mintaként követhessék. A keresztyének elsősorban nem önmagukért hívattak arra, hogy egységüket megéljék, hanem az egységnek azért kell láthatóvá válnia, „hogy a világ elhiggye: az emberek és közösségek közötti elkülönülés, ellenségeskedés és gyűlölet bűn, amelyet Krisztus már legyőzött, és ennek megfelelően semminek, ami ezt az egységet fenyegeti, nincs helye az egyházban, hanem ellen kell állni neki.”
Harmadszor az egységnek aktívnak kell lennie. A hitvallás nem engedi meg, hogy a keresztyének kivonuljanak a világból, hogy egységben lehessenek. Belhar az Efézusiakhoz írt levél 4. fejezetére támaszkodva az egységre úgy tekint, mint ami elvezet minket egymás szeretetére, közösségi létre, legmélyebb hitünk megosztására az egy Úr, egy hit, egy keresztség jegyében, és az úrvacsorai közösségre. A megosztottság egyik legfájdalmasabb következménye az apartheid uralta Dél-Afrikában az volt, hogy a különböző faji hátterű keresztyének nem élhettek közösen az úrvacsora ajándékával. Végezetül pedig az egység túlmutat az összegyülekezett közösségen és a világ egységének szolgálába állít minket.
Egy olyan időszakban, amikor ez az álláspont rendkívül népszerűtlen volt, a Belhari Hitvallás nyíltan és világosan megfogalmazta, hogy sem faj, sem társadalmi osztály, sem nemi hovatartozás, sem szexuális orientáció, sem teológiai álláspont, sem a fogyatékosság vagy életkor nem lehet elválasztó korláttá, amellyel embereket kizárunk az egyházból. Jézus Krisztus egyháza befogadó közösség, amelyik nyitva áll minden ember előtt. Az egységet nemcsak a „hasonszőrű emberek” közösségében tapasztaljuk meg. A hitvallás a fajok, a nyelvek, a kultúrák és lelki ajándékok sokszínűségét Isten ajándékának látja, amivel gazdagíthatjuk egymást. A hitvallás alapján nehéz elképzelni egy hiteles egyházat, amely nem multikulturális közösség lenne.
Megbékélés
A Belhari hitvallás központjában az az üzenet áll, hogy „Isten az egyházat a megbékélés üzenetével bízta meg.”
A dél-afrikai helyzet lényegére tapint: „ennek az üzenetnek a hitelessége komolyan sérül és jótékony hatása elé akadályok gördülnek, ha egy magát amúgy keresztyénnek valló országban hirdetik, ahol a nép faji alapon történő mesterkélt megkülönböztetése elősegíti és állandósítja az elidegenedést, a gyűlöletet és az ellenségeskedést”. Ez a fejezet az emberek faji hovatartozása és bőrszíne alapján kikényszerített szétválasztás határozott elítélésével zárul, kijelentve, hogy az hamis tanításon ideológián alapul és ellentétes a megbékélés szolgálatával.
Igazságosság
A szakasz azzal a kijelentéssel kezdődik, hogy „Isten az, aki igazságosságot és igaz békét kíván teremteni az emberek között". Talán a legerősebb kijelentése azonban a következő: " Isten egy igazságtalansággal és háborúsággal teli világban, különösképpen is a nyomorultak, a szegények és a kizsákmányoltak Istene". Az a teológiai gondolat, hogy Isten mintegy előnyben részesíti a szegényeket, lényegében ebben a szövegben gyökerezik. A hitvallás egy másik erős kijelentése a következő: „az egyháznak, mint Isten tulajdonának oda kell állnia, ahova az Úr is áll, vagyis az igazságtalanság ellenében a kizsákmányoltak oldalára; hogy Krisztus követésében az egyháznak tanúskodnia kell a hatalmasok és kiváltságosok ellen, akik önző módon csak a saját hasznukat keresik, irányítva másokat és ártva azoknak.”
Arra hívattunk, hogy ott álljunk, ahol Jézus állt egykor: a szegények és a kitaszítottak, a vámszedők és társaik oldalán. Az igazságot kereső egyház az életét és szolgálatát az egyházon kívüli világra, a társadalom „peremvidékeire” összpontosítja, és hajlandó kockázatot vállalni a „hatalmakkal és fejedelemségekkel” való szembenállásáért, hogy azoknak az igazságát képviselje, akiket Jézus szeretett és előnyben részesített. Arra kaptunk bátorítást, hogy az igazságosság kérlelhetetlen szószólói legyünk még akkor is, ha tanúságtételünk szembe megy emberi törvényekkel és hatóságokkal, és büntetést vagy szenvedést von maga után.
A hatóságok számára, Dél-Afrikában és máshol, a Belhari Hitvallás figyelmeztetésként szolgált. A keresztyének egység, igazság és megbékélés melletti elkötelezettsége nem ismer kompromisszumokat. Az olyan embereknek, mint mi magunk, iránymutatásként szolgálhat, hogy az egység, igazságosság és megbékélés a hűséges keresztyének számára alapvető értékek, útjelzők, amelyek mentén az életünket éljük.
Külügyi Iroda