– Napjaink kommunikációját meghatározza a menekültkérdés, egyre többeket foglalkoztatnak az okok és a miértek, Önök azonban már hosszú évek óta ezen a területen végeznek kutatásokat. Hogyan vált hivatássá két különböző világ találkozásának krízise?
Horváth-Sántha Hanga: Azt hiszem, 2001. szeptember 11. volt az a nap, amikor megváltozott a világ, a mai napig mindenki pontosan emlékszik hol volt és mire gondolt, mikor a new york-i eseményekről hallott. Akkor találkoztam először a terrorizmussal és utána meg akartam tudni, mi az az ideológia, amiért tanult emberek képesek életeket feláldozni és elvenni. Ezt a témát kutatva azzal szembesültem, hogy hajlamosak vagyunk toleránsan viselkedni olyanokkal is, akik nem kérnek a toleranciánkból és értékeinkből. Svédországban nőttem fel, ezért személyesen is megtapasztaltam, mennyire könnyen adjuk fel önmagunkat: éveken keresztül templomban tartották iskolai évnyitóinkat, majd arra hivatkozva, hogy ne sértsék a nem keresztyéneket, eltörölték ezt a szokást. Szerettem volna megtudni, miért azt jelenti a liberális demokrácia hirdette tolerancia, hogy már akkor feladjuk önmagunkat, mikor még senki sem kéri ezt tőlünk.
Incze Nikoletta: Mindig erős volt az igazságérzetem, a klasszikus liberalizmus keretei között nőttem fel, ezért olyan értéknek tartom az emberi jogokat, a szabadságot és az egyenjogúságot, amikért érdemes kiállni. A szeptember 11-i események számomra is meghatározóak voltak, ekkor még nemzetközi tanulmányok szakos hallgató voltam, ennek hatására szakdolgozatomat is a muszlimok európai integrációjából írtam Nagy-Britannia, Franciaország és Németország helyzetét vizsgálva. Ezután kulturális antropológiát tanultam, majd amikor Angliában éltem, lehetőségem nyílt egy imámtól tanulni az iszlámról, így vált számomra fontos területté a politikai és vallási elemek szétválasztása . Soha sem értettem, miért hallgat a mai liberális közeg, ha az iszlám világ követ el jogsértést, ezért szerettem volna megtudni, mi van ennek hátterében.
– Munkájuk során hogyan valósulnak meg ezek a kezdeti célkitűzések?
Incze Nikoletta: A visegrádi összefogással létrejött Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának magyarországi megalapításában vettem részt. Ez a cseh központú civil szervezet azt tűzte ki célul, hogy a politikai iszlám ideológiáját megismertesse a nem muszlim közösségekkel az iszlám alapművein keresztül.
Horváth-Sántha Hanga: Bár most otthon vagyok a kisfiammal, a születése előtt gyakran mehettem terepre, oda, ahol a valós események történtek. Igyekeztünk megismerni, milyen folyamatok állnak a menekültválság hátterében, jártunk a görög-macedón határon, a belgrádi raktárépületekben és például Horgoson. Fontos volt, hogy a saját szemünkkel is lássuk, mi történik, és ebből vonhassuk le a következtetéseinket: számunkra az elsődleges információforrást az emberek jelentik, az ő történeteiken keresztül próbáltunk meg tudományos módszerek segítségével olyan közérthető tanulmányokat írni, melyekből minden érdeklődő megismerheti és értelmezheti a nemzetközi helyzetet – így nemcsak egy szűk kutató közegnek szólt a munkánk, hanem egy sokkal szélesebb körnek.
– A nemzetközi folyamatokat megismerése nyomán milyen motivációkat, okokat látnak a menekültválság hátterében?
Horváth-Sántha Hanga: Sokan menekülnek fegyveres konfliktus elől Irakból és Szíriából, de sokan indulnak útnak egy jobb élet reményében, gazdasági kilátástalanság vagy a kedvezőtlen klimatikus körülmények miatt. Ám munkánk során találkoztunk olyannal is, aki puszta kalandvágyból vágott neki az útnak, ilyen volt például egy kabuli fiú, akinek a szülei jómódú orvosok, de ő mindezt hátrahagyva több ezer eurót fizetett egy embercsempésznek, hogy Angliába menjen tanulni. Emellett vannak olyan családok, melyek mindenüket pénzzé teszik, hogy a „legéletképesebb” gyermeküket Európába küldjék, ők azok a „horgonygyerekek”, akik a menekültstátusz megszerzése utána elhozzák a családjukat is – rajtuk viszont igen nagy a nyomás, mert ha nem járnak sikerrel, nem térhetnek haza, nem fogadná vissza őket a családjuk. Ezekből a példákból is jól látszik, mennyire széles skálán mozognak és mennyire összetettek a folyamatok, mindenkinek megvan az egyéni története és motivációja, amit meg kell ismernünk.
Az együttlátás lehetősége
Migráció- és iszlámkutató, külügyminisztériumi főosztályvezető, református lelkész és szociális joggal fogalakozó szakember is volt a Reformátusok Szárszói Konferenciájának pénteki megszólalói között. A téma az arab tavasz keltette migrációs hullám Európára gyakorolt hatása volt.
Incze Nikoletta: A mi megközelítésünk ettől eltérő, nem az embereket vizsgáljuk, hanem azt, milyen ideológiai alapokra építik életüket. Ehhez szükségünk van megbízható forrásokra, ami az iszlám esetében Allah és Mohamed – minden, amit az iszlámról meg kell értenünk, az a hozzájuk köthető alapművekben található: a Koránban, Mohamed szírájában és hadíszaiban. A muszlimok is ezt tanulmányozzák, ezekből idézik az erkölcsi útmutatást és mi ezekből érthetjük meg, hogy az iszlám nemcsak vallás, hanem egy teljes civilizáció saját politikai, jogi és hadászati rendszerrel. Ezekből érthetjük meg, hogy az iszlám terjedése szintén alapműveik meghatározó elve, ami Mohamed tevékenységéből ered: a ma élő muszlim gondolkodók előszeretettel utalnak rá, hogy prófétájuk nevét akkor ismerte meg az arab világ, amikor Mekkából Medinába ment – ezzel hadvezérré vált és a kezdeti 150 követőből rövid időn belül 100 000 lett. Ez a „szent hidzsra”, a kivonulás hozta el az iszlám sikerét és emiatt tekintenek némelyek ilyen hidzsraként az Európába utazásra is.
– Különböző elveket vizsgálva tekintenek az Európában és az arab világban zajló folyamatokra. Mit taníthatnak nekünk ezek az eltérő nézőpontok?
Horváth-Sántha Hanga: Elsősorban azt, hogy a félelem soha sem jó tanácsadó, aki szeretne képet kapni a valóságról, ismerjen meg különböző tanulmányokat, nemzetközi forrásokat és formálja saját véleményét. Nehéz ma a menekültkérdéssel foglalkozni és megtalálni az arany középutat, azonban még ennél is aggasztóbb a Közép- és Nyugat-Európa közötti párbeszéd hiánya: sokszor úgy tűnik, mintha nem ugyanazt értenénk bizonyos fogalmakon és így elbeszélünk egymás mellett. Az a tapasztalatom, nyugaton már csak annyit jelent a vallás, hogy esetleg karácsonykor ellátogatnak templomba, de emögött nincs ott az egész élet. Az iszlám ettől teljesen eltérő módon gondolkozik, az ő rendszerük képes átszőni és szabályozni az egész életet, de a vallástól elszokott nyugati világ ezt már nem képes megérteni és felfogni – így lehetetlen megérteni a másikat.
Incze Nikoletta: Az európai ember hajlamos a saját gondolkodásmódját kivetíteni mások viselkedésére: mivel mi toleránsak vagyunk, azt feltételezzük, hogy mások is azok. Ilyen elképzelések alapján formálódik egy helytelen kép az iszlámról, holott az a kultúra gyökereiben tér el a miénktől. Erre az egyik legjobb példa Máté evangéliumának aranyszabálya: „Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük” – a jogállamiság és az alkotmányosságunk alapja az a zsidó-keresztyén hagyomány, ami az egyenlőségre tanít. Ezzel szemben az iszlám mindig muszlimokra és nem muszlimokra osztja a világot, akik között soha sem lesz egyenlőség.
– A konferencián is szó esett erről az egyenlőtlenségről. Hogy jelenik meg ez az Európába érkező muszlim közösségek esetében?
Horváth-Sántha Hanga: Komoly probléma, hogy néhány szervezet és személy a muszlim közösségeket arra ösztönzi, ne integrálódjanak, ne akarjanak az adott államhoz tartozni és használják továbbra is jogrendjüket, a saríát. Meg kellene szüntetnünk az erre irányuló mechanizmusokat és a büntetlenség kultúráját, hiszen akik ezeket a folyamatokat támogatják, tisztában vannak a liberális demokrácia szabályaival és tudják, hogy kell a „törvények radarja alatt repülni”. Ha nem lépünk fel ezellen, nem tudjuk megállítani az iszlamizációt, mert nem látunk rá, mi történik az Európában élő muszlim közösségekben.
Incze Nikoletta: Európa ma a vallási érzékenységre hivatkozva engedi párhuzamos jogrendek létezését, Angliában például családjogi kérdésekben a saría (iszlám törvénykezés) alapján köthetnek peren kívüli egyeszséget. Ez azért történhet meg, mert elhisszük, hogy a vallási érzékenységet sértené, ha fellépnénk ellene, holott ezek politikai kérdések és el kell választanunk a politikát a vallástól vagy még nagyobb lesz a szakadék a párhuzamos társadalmak között.
– Mi a párhuzamos társadalmak valósága korunkban?
Incze Nikoletta: Az elmúlt ötven év integrációs folyamatait vizsgálva azt látjuk, hogy a muszlimok beilleszkedése problémás, az integráció sikertelenségét bizonyítja a párhuzamos társadalmak léte. Ennek első hullámában családegyesítéskor olyan rokonok érkeztek az állampolgárságot szerzettekhez, akik nem beszéltek nyelveket és nem volt semmiféle képzettségük – ők olyan zárt közösségekbe tömörültek, melyekből szinte lehetetlen kitörni. Egy nagyon egyszerű példa erre: a muszlim nőkön nagy a nyomás, hogy fátylat viseljenek akkor is, ha nem szeretnének, pedig Európa pont a szabadság hazája kellene legyen. Az Angliában kialakult párhuzamos jogrendszer, ami büntetőjogi kérdéseket ugyan nem tárgyal, de családjogiakat igen: sok muszlim nő nem is tudja, hogy a válás vagy az erőszak esetén fordulhatna fellebbviteli bírósághoz.
Horváth-Sántha Hanga: Egyre több mecset épül Európában, egyre több imám érkezik és egyre több olyan iskola kezd működni, amit az iszlám törvények alapján kívánnak szabályozni – ezeket figyelve van okunk azzal számolni, hogy ez a tendencia folytatódik majd. De érdemes belegondolni abba is, hogy ez a tendencia milyen görbe tükröt tart elénk: ki szeretne egy kiüresedett értékrendhez tartozni, ami nem tud felmutatni semmi mást, csak a toleranciát? Szembe kell néznünk saját értékrendünkkel, mert jelenleg az az identitás, hogy nincs identitás.
– Ebbe a görbe tükörbe pillantva hogy látják: kik vagyunk mi ma?
Horváth-Sántha Hanga: Azt mondanám, nem vagyunk európaiak abban az értelemben, amit az Európai Unió szeretett volna megvalósítani. Nem jött létre az európai identitás, mi még mindig nemzeti alapon határozzuk meg magunkat, míg a muzulmánok nemzeti hovatartozástól függetlenül definiálják magukat muzulmánnak. Szeretném hinni, hogy ebben a közegben Magyarország még mindig keresztyén ország, ahol fontos a közösség, a család és a nemzet – és itt nem a határok közé szorított nemzetre gondolok, hanem az egész magyarságra. Remélem, hogy tudunk gondoskodni egymásról, és ebben kérem Isten segítségét.
Incze Nikoletta: Európa érdemeit az értékeiben találjuk, mint a szolidaritás, a humanizmus, a kritikus gondolkodás vagy maga a szekularizmus, melyek visszavezethetők a görög-római kultúráig, a zsidó-keresztyén örökségig és a felvilágosodásig. Ma is olyan értékek működtetik a társadalmat, mint a vallás-, a szólás- és a véleménynyilvánítás szabadsága – olyan vívmányok, melyeknek megőrzése az emberi közösségek fejlődését szolgálja. Európa identitásválságba került, de még ma is sokan szeretnének itt élni, és bár nem tökéletes, de működik. Ez pedig azt jelenti, hogy ha visszatalálunk az értékeinkhez és kiállunk mellettük, akkor továbbra sem tud áttörni rajtunk egy monokultúra.
Farkas Zsuzsanna, fotó: Kalocsai Richárd