Serdül a kölök – lehet erre úgy gondolni, mint az élet egyik legszebb korszakára, mint áldott állapotra? Pécsi Rita első előadásának összefoglalója.
A név identitásképző szerepéről beszélt Kocsis Áron az első reggeli áhítaton az 1Móz 32,23. versétől kezdődő igeszakasz alapján. A történetből egy névadásról értesülünk. A név nagyon fontos az önmeghatározásunkban. Sokan érdeklődnek családnevük jelentése, története iránt, önazonosságuk része, hogy tudnak őseikről, nevük meghatározza őket. Nevünk, családi hátterünk, szocializációnk, hitélményeink mind meghatározzák azt, kik vagyunk.
Jákób egész életében rászolgált nevére, mindent megoldott: az örökség megszerzését apjától, jussát apósától, de a Jabbók révéhez érve, Istennel tusakodva többé nem tud agyafúrtságára hagyatkozni. Akaratereje itt is látszik: addig küzd, amíg meg nem roppan a csípője, az a megcsontosodott valami, ami eddig tartotta őt.
Isten nemcsak velünk, értünk is küzd, foglalkozik velünk, mert fontosak vagyunk neki. Emiatt a küzdelem miatt van új nevünk, emiatt nevezzük magunkat keresztyéneknek. Akit az Isten elnevez a keresztségben, a megtérésben, annak nincs mitől félnie. Jákób próbált mindent agyafúrtan megoldani, ajándékot küldött maga elé – ezért sántikálva, megroppanva jött ki a helyzetből, amikor látta Isten arcát.
Isten megérintette Jákóbot, így lett a csalóból Izráel, Isten bajnoka. Az ember harca Istennel mindig vereségre ítélt küzdelem – a porszem nem győzhet alkotója felett. Isten velünk küzd, amikor önmagunkat keressük, velünk küzd azokért, akiknek a küzdelmét figyeljük önmaguk keresésében. Önmagunk megtalálásának harcát egyedül kell megvívnunk Istennel. Ez nem magányosság, ez az öntudatra ébredés küzdelme, és aki megvívja, Isten harcosa, bajnoka lesz. Elneveztük, számon tartjuk azt, amikor az Istennel találkoztunk, és kicsit megroppantunk bele? Eljutottunk már Jabbók révéig? Előbb-utóbb mindenki elér ide életében, és aki küzd, új nevet kap, olyat, ami fel van írva az Élet Könyvében.
*
Serdül a kölök – lehet erre úgy gondolni, mint az élet egyik legszebb korszakára, mint áldott állapotra? Pécsi Rita szerint igen. Az előadó ehhez adott támpontokat, hogyan tudjuk áldott állapotnak tekinteni, és megfelelő terhesgondozóként, bábaként lenni jelen ott, ahol Isten új embere születik egy pattanásos, lázadó kamaszból.
A serdülőkor értékét bizonyítja, hogy az élővilágban egyedül az ember megy át ezen, amikor egy adott természetű gyermekből egy teljesen új kinézetű, gondolkodású felnőtt születik, még az agyban is megváltozik. A serdülés tulajdonképpen újjászületés – az ember Isten önálló munkatársává születik, egyszeri és megismételhetetlen egyéniséggé érik. Ebben a felforgató változásban nagyon fontos, hogy érzékeléskapcsolatban legyünk a kamasszal – aki ebben a zaklatott időszakban nagyon sok mindent másképp érzékel.
Számos hibába eshet bele, aki kamaszt nevel. Például, hogy nem úgy viszonyul gyereke kamaszodásához, mint amikor a gyermek burokban, láthatatlanul, az anyaméhben növekedett – ezt ugyanis általában öröm és kíváncsi várakozás kíséri. Ahogy ahhoz a növekedéshez, úgy a kamaszkori rejtett formálódáshoz sem nagyon van mit hozzátenni – a csecsemőnek nem csinálhatunk fület, a kamasznak sem erős gerincet, ez rajtunk kívül áll. A terhességben és a kamaszodásban rokon a várakozás ténye és az is, hogy a fontos változások rejtve történnek. Felnőttként csak kísérni és csodálni tudjuk, ahogyan újjáteremtődik a szemünk láttára egy fiatal. Tagadhatatlan, vannak szülőfájdalmak is, amelyek a kamaszt és környezetét is megviselik. A kamaszkor egy hangos, csikorgó váltóállítás – de Isten kezében van a váltó akkor is, amikor éppen minden felkavarodik.
Egy keleti bölcsesség szerint egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell – ahogy a szülésnél, a kamaszkornál is kell külső segítség. Ilyen lehet az iskola, az ifjúsági csoport, a gyülekezeti közösség.
Amikor új ember születik, el kell vágni a köldökzsinórt. A kamasz is lerombol és megkérdőjelez minden mintát, amit gyermekkorában kapott, hogy később maga újra felépítse azokat. Ez a lerombolás nagy énzavarodottságot, befelé fordulást hoz. Ez az időszak nagyjából a kikonfirmálással esik egybe az életkor tekintetében. Amikor ez a korszak eljön, minden eddigi módszert és viszonyulást le kell tenni – a gyermekkori módszereknek leáldozott, mert csak vad ellenkezés lesz rájuk a válasz. Aki kamaszodik, nem járhat többé a kisifibe, itt már egy év korkülönbség is sokat számít. Fontos jelszó szülőknek, akik megkérdik, mit tegyenek még: kicsit kevesebbet!
Fontos támogatni a fiatalt önállósági törekvéseiben, hogy a szülő és a teremtő Isten társává váljon. Társsá a feladatok teszik, hogy érezze: számítanak rá. „Ha nem érzi, hogy őt valahol várják, onnan el fog kopni." A kamaszkorban maga Isten hívja a fiatalt munkatársnak – ahogy a születő gyermek életét is ő maga adja ajándékul.
Pécsi Rita használati utasítást is adott a kamaszokhoz. Tudni kell, hogy a direkt nevelést nem tűrik –a kamasz jó kísérője a sugalmazás nagymestere, aki nem magát akarja felnevelni a fiatalból, hanem segíti kibontakozni. Legendás a kamaszokról, hogy jellemző rájuk egy élettani lustaság. Volt például olyan ifjú, aki dolgozatírás közben zuhant ki a padból, mert elaludt, előző nap edzőteremben töltötte az idejét. „Egy serdülőre ki kéne írni, hogy átalakítás miatt zárva" – mondta a szakember. Az agypályák is átalakulnak, és van olyan, hogy a fiatal úgy viselkedik, mint aki nem komplett, „de tudni kell, hogy komplett lesz." Ilyen feltételek között a hullámzó szellemi teljesítmény nem tragédia, nem megmagyarázhatatlan aljasság, hanem természetes jelenség. A serdülőket érő hormonáradatról szemléletes a hasonlat: ha egy kilencéves fiú tesztoszteronszintjét napi egy pohár sörnek fogjuk fel, akkor döbbenetes tudni, hogy ugyanennek a gyereknek a tesztoszteronszintje tizenöt évesen hét és fél liter sörként fejezhető ki. Nem csoda hát, ha állandóan a kihívást, az akciót keresik – például fagyasztott csirkével fociznak egy nyári táborban, vagy a lehető leglehetetlenebb módon szöknek meg a kollégiumból. A lányoknál is robbanásszerűen termelődik ösztrogén, ezért mindenhol a kapcsolatot, kapcsolódást keresik, elsősorban a családban, a könyvekben, a brazil szappanoperákban – és ha az apától nem kapják meg ezt a kapcsolatot, akkor máshol fogják ezt koldulni.
Egy kamasz – akárcsak egy hároméves – roppant önközpontú, éppen ezért nem szerencsés vele ironizálni, ugyanis minden játékos csipkelődést magára vonatkoztat negatív kritikaként. Ebben az időszakban saját énjébe van bezárva, a kritika megsebzi, a támogató, valóban értékes dicséret viszont az egekbe emeli. Ebből az önmagába zártságból igyekeznek majd felnőtt bábái a világra segíteni, ha eljön az ideje.
A világra segítés fájdalmas részei például azok az esetek, amikor a kamasz a világon mindent, amit tőlünk tanult, megkérdőjelez. Azt, hogy miért is kéne tisztán menni a házasságba, meg miért is lenne jó hinni Istenben. Ilyenkor higgadtan, őszintén kell neki válaszolni – könnyen lehet, hogy csak érveket gyűjt, és a következő vitában már azt fogja képviselni, amit velünk szemben hevesen ellenzett. Ezek a csörték ellenben igen kemények tudnak lenni, sokszor bántóan, pimaszul mondanak ellent a fiatalok. A kritizálás azonban nem csak rosszat jelent. Jelzi például, hogy a kamasz belső igényszintje nő, hogy egy kérdésben érveket gyűjt. Olyan vezetőre van szüksége ilyenkor, aki érzi és érti, mi van vele, de ragaszkodik az elveihez, és betartja a szabályokat, amelyeket kijelölt (a kamaszok néha kifejezetten várják a szabályokat – hogy nekik mehessenek). Nem csoda, ha egy felnőttnél a kamaszvitákban néha elgurul a gyógyszer, pedig a tét pontosan itt nagy: hitelesen, de nem indulatosan tudni képviselni az álláspontunkat, mert tudjuk, hogy a kamasz szívében és önértékelésében gyenge, ezért szólogat be. (Ezt a kamaszos-panaszos alárendelő beszólogatást sok felnőtt is megőrzi és végzi.) A kamaszok könnyen sodorják magukat negatív légkörbe, jajgatókórusba, könnyen átvesznek hangulatokat – ezt a légkört meg kell próbálni felszámolni.
Énvakságban élnek a kamaszok, nem látják a szobájukban a rendet, saját szépségüket vagy arcátlanságukat. Ki vannak éhezve a valódi elismerésre, a visszajelzésre, hogy miben jók. „Kötöttség – amennyi muszáj. Szabadság – amennyi csak lehetséges. Lélekápolás – minden mennyiségben" – foglalta össze a nevelés mennyiségi kérdéseit Pécsi Rita.
A kamaszokkal nehéz szót érteni, de indirekt módon, érzelmileg könnyen elérhetők, megszólíthatók. Fontos bevonni őket, közel hozni hozzájuk, ahová meghívjuk őket segítőként, társként. Ha nem vonjuk őket érzelmileg közel, akkor máshová fognak kapaszkodni.
Lejegyezte: Bagdán Zsuzsanna