A szálláshely – nevéhez hűen – a Kéthegy-forrásból eredő patak partján, a füzéri várral szemben, a domboldalon helyezkedik el. A református templom mellett álló épület teraszán viruló színes muskátlik láttán joggal érezheti a látogató, hogy a béke szigetére jutott el.
Azonban nem volt mindig ennyire idilli a kép. A hívogató, takaros ház egy évvel ezelőtt még igencsak szomorú látványt nyújtott az új parókia hatalmas, majdnem egyhektáros udvarán. A 2014 óta a gyülekezetben szolgáló Orbánné Verók Zsuzsanna lelkipásztort elszomorította, amit látott. „Lassan öt éve, hogy megérkeztem Nyíri, Hollóháza és Füzérkomlós gyülekezeteibe. Az akkori gondnokkal, Kajati Andrásnéval felmértük, mi tartozik hozzánk. Azonnal szembeötlött a szép új parókia mögötti lepusztult épület. Kiderült, hogy az volt a régi lelkészlak. Fájt látni, hogyan megy lassan tönkre, ezért elhatároztuk, hogy megmentjük a pusztulástól” – emlékezik vissza a lelkipásztor.
Kudarcok után sikerek
Még az előzőleg itt szolgáló lelkész, Deliné Horkay Márta ötlete volt, hogy hasznosítsák szálláshelyként az egykori lelkészlakot. Orbánné Verók Zsuzsanna felidézi, hogy pályázati úton igyekeztek forrást találni az építkezéshez, de próbálkozásaik rendre kudarcba fulladtak. Végül lehetőségük nyílt tanácsot kérni Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkártól, aki figyelmükbe ajánlotta az egyházak közösségi célú programjainak és beruházásainak támogatására meghirdetett pályázatokat. Az ifjú lelkész megfogadta a tanácsot, ennek eredményeként pedig ötmillió forintot kaptak a tető felújítására. A Tiszáninneni Református Egyházkerülethez is nyújtottak be kérelmet. Mivel a vezetőség látott jövőt az elképzelésben, melléjük álltak, így 2018 augusztusában a gyülekezet építkezni kezdett. „Nehéz volt elhinni, hogy négy év sikertelen küzdelem után egyszer csak beindul a gépezet” – mosolyog a lelkipásztor. Így voltak ezzel a presbiterek is. „Amikor kiderült, hogy megvalósulhat a felújítás, alig tudtuk elhinni, hiszen annyira romos volt az egész terület” – magyarázza Matusz Árpádné.
Megőrizni, amit lehet
A gyülekezet hitt a lehetőségben, a kezdetektől támogatta vezetője elképzeléseit. Persze akadtak félelmeik is, hiszen a száztizenkét tagot számláló közösségre is igaz az, ami a legtöbb, határhoz közeli kis településre jellemző: a falu lassan elöregedik, kevés fiatal él életvitelszerűen helyben. De Orbánné Verók Zsuzsanna nem hagyja, hogy a hívek elengedjék magukat. „A gyülekezeti tagok elmesélték nekem, hogy évekkel ezelőtt, amikor az új parókiát építették, milyen sokan jöttek segíteni. Amikor a mostani építkezéskor időnként kétségbeestek, hogy kevesen vagyunk hozzá, nem lesz, aki dolgozzon, mindig arra emlékeztettem őket, hogy azt a korábbi építkezést ma már nem tudnánk megcsinálni: sokan elköltöztek, az idősek még idősebbek lettek. Ki tudja, hogy később lenne-e lehetőségünk arra, amit ha fáradságos munkával is, de most el tudunk végezni? Ráadásul a miénk mindig is építkező gyülekezet volt: mindegyik itt szolgáló lelkipásztor ideje alatt fejlesztettek valamit. Az előző rendszerben Hörcsik Lajos engedély nélkül látott neki a templom tatarozásának, a gyülekezeti terem pedig – amelynek felújítását most kezdtük – Ötvös Károly idején készült, pedig a hatóságok ezt sem nézték jó szemmel. Petró Béla templomot épített Hollóházán, Deliné Horkay Márta pedig új parókiát épített” – idézi fel a lelkésznő.
A régi lelkészlak története során többször is leégett, de újra és újra felépítették. A most felújított épület kétszáz éves, de a falak kiállták az idő próbáját. Tehát az itteniek mindig a munka mögé álltak. „Ha arra nézünk, amit örökségül kaptunk, eszünkbe kell jutnia annak, hogy nem mindegy, mit hagyunk magunk után” – hangsúlyozza a lelkipásztor. „Ezért is célunk, hogy minden régi építményt megmentsünk az enyészettől és használjuk azokat. Kitaláltuk például, hogy a régi, használaton kívüli fatárolóból pavilont készítünk. Mindent, amit elődeink építettek, igyekszünk megmenteni az utókornak” – teszi hozzá.
Nem vártak másra
A biztatás és a remény, hogy lehet jövője, megtette hatását: a közösség összefogott, és egy évvel ezelőtt hozzálátott a munkálatokhoz. Horváth Endréné gondnok vezetésével a gyülekezeti tagok maguk végezték el mindazt a munkát, amit csak tudtak. Ebben élen járt a presbitérium, amelynek nyugdíjas asszonytagjai is festettek, függönyt varrtak, parkosítottak, ha kellett, követ, földet talicskáztak. „Azt mondták, nincs értelme arra várni, hogy majd jön valaki, aki magára vállalja ezeket a feladatokat, inkább ők maguk végzik el” – emlékezik vissza Orbánné Verók Zsuzsanna.
De nem maradtak egyedül a teherhordozásban. A településen felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenki támogatta a kezdeményezést, sokan jöttek önzetlenül segíteni. „Annyi helyről kaptunk segítséget! Egy másfél és egy hároméves kislányunk van, akkoriban szültem, amikor belevágtunk ebbe a feladatba. A helyettesítő lelkipásztorok segítőkészen vállalták, hogy kicsit tovább maradnak. Hiszen ahhoz aligha lett volna egyedül erőm, hogy kisgyermeket neveljek, gyülekezetet vezessek és közben a pályázatokkal foglalkozzak: ehhez kellett a segítség” – mutat rá a lelkipásztor, aki azt is hozzáteszi, hogy kollégái mellett a helyiek is segítették őket. „Felekezeti hovatartozástól függetlenül az egész falu támogatta az elképzelést. A parókia szomszédságában élő katolikus férfi például vállalta, hogy meghegeszti és felszereli a kerítéspaneleket. Ugyancsak katolikus az a fiatalember, aki saját szerszámaival készítette el a lambériát és a küszöböket. Az utómunkálatok befejezéséhez szintén katolikus testvér szállította a cementet, a sódert, vagy amire épp szükség volt” – osztja meg tapasztalatait Orbánné Verók Zsuzsanna.
Erős gyökerek – erős közösség
Azok is az ügy mögé álltak, akik ma már nem élnek Nyíriben, de úgy érzik, oda tartoznak. Ennek szép példája az az összefogás, amelynek köszönhetően sokan hazatértek az elszármazottak közül a gyülekezet márciusi jótékonysági báljára, és jelenlétük mellett anyagiakkal is támogatták a kezdeményezést. „Körülbelül félmillió forintot sikerült összegyűjteni, amelyet tereprendezésre fordítottunk. Ez a közösség létszámát tekintve nem kis összeg” – fogalmaz Szabados Erzsébet. „Az elszármazottak mindig örömmel veszik, amikor a honlapunkon vagy a gyülekezet Facebook-oldalán megosztunk egy-egy hírt. Érezni lehet, hogy attól függetlenül, hogy épp hol élnek: Budapesten, Debrecenben vagy bárhol a világban, Nyíri a gyökereket jelenti számukra. Az, hogy elmentek innen, nem jelenti azt, hogy lezártak egy fejezetet az életükben. Jólesik nekik hazagondolni, és időnként vissza-visszajönnek. Ez jó érzés” – összegzi a presbiter, aki falukutatással is foglalkozik. Az általa talált feljegyzések fényében pedig állítja: ez a gyülekezet mindig élni akart.
Vendégház a közösségért
A hittel, elszánt munkával és összefogással megépült Patakparti Vendégház három nyolcágyas, pótágyazható szobával, két vizesblokkal, jól felszerelt konyhával, nyitott és fedett terasszal, kisebb és nagyobb közösségi terekkel, tágas, zárt udvarral várja a látogatókat. Nem csupán gyülekezeteket, hanem mindenkit szívesen látnak, aki szeretne a környéken kirándulni, vagy elcsendesedésre alkalmas helyet keres. Igény esetén a szomszédos Pálháza egyik vendéglőjével való együttműködésnek köszönhetően ételrendelésre is van lehetőség.
A Patakparti Vendégház huszonnyolc férőhellyel, két fürdőszobával, jól felszerelt konyhával, nyitott és fedett terasszal, kisebb és nagyobb közösségi terekkel, tágas, zárt udvarral várja a látogatókat. Nem csupán gyülekezeteket várnak – mindenkit szívesen látnak, aki szeretne a környéken kirándulni, vagy elcsendesedéshez alkalmas helyet keres. Igény esetén étkezést is biztosítanak. További információ a verokzsuzsanna1@gmail.com címen kérhető.
A gyülekezet vágya, hogy a vendégek elégedettek legyenek, jó hírüket vigyék és visszajárjanak. Ez segítene abban, hogy az egyházközség fenntarthassa önmagát. Orbánné Verók Zsuzsanna hozzáteszi: örülnének, ha nem csupán a gyülekezet, hanem a falu is profitálna a vendégházból. A nehézségek ellenére ugyanis a nyíriek hiszik, hogy van, lehet jövője a településnek.
Élni akarnak
„Élni akaró közösség ez. Itt senki nem reményvesztetten áll a dolgokhoz” – magyarázza a lelkipásztor. Ebben a szellemben szervezik kitartóan gyülekezeti alkalmaikat is. Az istentisztelet és hitoktatás mellett közösségi programokat is rendeznek. A társgyülekezetekkel közösen kirándulnak, családi napot tartanak. Az elmúlt években és az idén konfirmált fiatalok együtt táboroznak, és van egy kicsi kórusuk is. „Az Úristen mindig megadja azokat a segítőket, akik odaállnak egy-egy alkalom mögé, akikre számíthatunk: ahogy az építkezés kapcsán is megtapasztaltuk, ő megáldotta a munkánkat. Nélküle képtelenség lett volna véghezvinni mindezt. A legapróbb dolgokban is megmutatkozott, hogy gondját viseli ennek a gyülekezetnek” – állítja Orbánné Verók Zsuzsanna, aki bevallja: eleinte ő maga is nehezen tudta elhinni, hogy az elképzelésük megvalósulhat. „Furcsa volt látni, hogyan születik újjá az addig romos épület, hogyan kap új tetőt, nyílászárókat. Még közvetlenül az építkezés megkezdése előtt, tavaly júniusban is hihetetlennek tűnt, hogy augusztusban végre elkezdődnek a munkálatok, és kevesebb mint egy évvel később már a felújított, berendezett ifjúsági szállásért adhatunk hálát. Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült ezt a tervet megvalósítani. Tényleg azt kell mondanunk, hogy Isten mindent nagyon jól intézett, mert minden úgy alakult, ahogy annak lennie kellett” – összegzi a lelkipásztor.
Kocsis Julianna, fotó: Kalocsai Richárd
A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.