Életének 87. évében meghalt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író, a nemzet művésze. Az alkotót hosszan tartó súlyos betegség után érte a halál hétfő kora hajnalban. A kormány Csoóri Sándort saját halottjának tekinti.
Csoóri Sándor 1930-ban született Zámolyon. 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Orosz Intézetében tanult. 1953-54-ben az Irodalmi Újság, ezt követően, 1956-ig az Új Hang munkatársa volt. Dolgozott a Műszaki Egyetem újságjánál, és 1968-tól húsz éven át a MAFILM dramaturgja volt.
Első versei 1953-ban, első kötete, a Felröppen a madár 1954-ben jelent meg, ezt követően kapta meg először a József Attila-díjat. Életét a diktatúra ellen folytatott küzdelem határozta meg, ezért a pártállam megfigyelés alá vetette, szilenciummal sújtotta, az 1950-es évek közepétől évtizedeken át nem kaphatott elismerést, díjakat sem munkásságáért. A népi-nemzeti ellenzék vezetője, a rendszerváltoztatás meghatározó egyénisége, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapítója, később elnökségi tagja volt. 1988-tól a Hitel folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke. 1992-ben ő kezdeményezte a Duna Televízió létrehozását.
Munkásságát, szerepvállalását 1981-ben Herder-díjjal, 1984-ben Bibó István-díjjal, 1985-ben és 1995-ben és 2004-ben Az Év Könyve-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Számos más hazai és nemzetközi elismerés mellett 2000-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést is. 2012-ben a Kossuth-nagydíjat, 2014-ben a Nemzet Művésze címet kapta meg.
„Meghalt Csoóri Sándor. Ezt most így kell mondani. Róla a leginkább, akit ismert mindenki – az is, aki sosem hallotta a nevét. Mert ő ismert mindenkit, azt is, aki menekült fel s alá ingó frontok között, akinek kertjében röhögve kidöntötték a kedves körtefát, aki látott zsarnokságot és szeplőtelen forradalmat, akinek nevével, ha hagyja, zsonglőrködtek volna a hazugság hatalmasai, akit lepöcköltek a pol-korrent urai fényességes asztalukról, aki tudta, hogy anyja fekete rózsa, életbe és reménybe feketült szépség, aki volt szerelmes, akinek csontjait kihányták dúlt temetőkből, aki volt hadifogoly és száműzött szabadság-lovag, hazatérő huszár, egy a nyolcvanból, szabadságba szerelmes és elárult barát, Jóbként Istennel perlő, és határon túli magyar az inneni irigyeknek, vagyis, úgymond, román és tót – egyszóval magyar, mint mi mindannyian itt, a 20. és 21. században..." – méltatja őt Bogárdi Szabó István püspök a Parókia Portálon.