Egyházak összefogása az igazságos élelmezésért

2012. november 19., hétfő

Idén negyedik alkalommal tartották meg az Ökumenikus Érdekvédelmi Szövetség (ÖÉSZ) által szorgalmazott Élelmezési Hetet, mely során keresztény egyházak és szervezetek fogtak össze az igazságos élelmezésért.

A résztvevők célja olyan politikák és gyakorlatok szorgalmazása, melyek gazdaságilag és környezetvédelmileg fenntartható módon kezelik a globális éhínséget és alultápláltságot. Az október 14-21 között tartott hét egybeesett a Falusi Nők Világnapjával (október 15.), az Élelmezési Világnappal (október 16.) és a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapjával (október 17.).

Az Élelmezési Hét jegyében az ÖÉSZ tagegyházai és tagszervezetei különböző országos és regionális akciókat szerveztek, hogy felhívják a figyelmet az élelmiszerbiztonságra. A témában több szervezet is készített kutatásokat, jelentetett meg tudományos cikkeket, ajánlásokat. Az ÖÉSZ továbbá aktív érdekképviseleti tevékenységet folytatott a FAO Világélelmezési Bizottságának idei ülésén. A hét napirendjén szerepeltek többek között tematikus istentiszteletek, különböző hazai fórumokon való felszólalás, kiállítás és panelbeszélgetések.

A regionális szintű események között említendő a nyugat-afrikai egyházi vezetők és a térség politikai vezetőinek egynapos találkozója, mely során előtérbe került a kisüzemi agro-ökonómiai gazdaságok támogatása, valamint az élelmiszertartalékok kiépítése. További példa az október 16-án, Guatemalavárosban tartott regionális élelmiszer-biztonsági fórum, melyet a Church World Service (nemzetközi segélyszervezet) tartott közösen a PRESSAN nevű közép-amerikai élelmezésügyi program tagjaival. A fórum során a résztvevők fejlesztési stratégiákat vázoltak fel a térség krónikus élelmiszerellátási gondjainak megoldására.

Fenntarthatóbb és ellenállóbb mezőgazdaság

Október 15-20. között Rómában tartották a FAO Élelmezési Bizottságának (CFS) soron következő ülésszakát, melyen az ÖÉSZ felszólította a CFS tagországait, hogy azonnali és radikális intézkedésekkel csökkentsék a klímaváltozásból fakadó élelmiszerbiztonsági kockázatokat azáltal, hogy a kisgazdaságokra épülő fenntarthatóbb és ellenállóbb mezőgazdasági rendszert támogatják.

Mindezek a tevékenységek igyekeznek felhívni a figyelmünket a jelenlegi globális élelmezési rendszer igazságtalanságaira. Jelenleg a világ élelmiszertermelése 10 milliárd ember (a föld 2050-re becsült lakossága) számára lenne elegendő, míg minden nyolcadik ember – a fejlődő országok lakosságának többsége – krónikusan alultáplált. Ezzel szemben kb. kétszer annyi ember - 1,4 milliárd - túlsúlyos és szenved az elhízás közvetett betegségeitől, mialatt a világon termelt élelmiszer harmada kárba vész. Az Európai Unióra vonatkoztatva az EU összesen 614 hektárnyi földet használ saját élelmiszerellátásához, melynek 50%-a a területén kívül, a fejlődő országokban található. „Manapság az étel nem oda kerül, ahol szükség van rá, hanem ahol a pénz van." – jelentette ki Olivier De Schutter, az ENSZ táplálkozásügyi különmegbízottja.

„Az Élelmezési Hét során keresztények és az együttműködő partnerek világszerte követelik az átalakulást: átalakulást az élelmiszer termelésében, fogyasztásában és elosztásában, hogy megszűnjön az éhezés és dinamikus közösségeket hozzunk létre, környezeti fenntarthatósággal egyetemben." – mondta Peter Prove, az ÖÉSZ ügyvezető igazgatója, aki állítja: „Egy ilyen átalakulás egészen gyakorlati és megvalósítható, ha a hitünk szerinti elhívást összekötjük a politikai látásmóddal."

Németh Katalin
Forrás: Protestantnews

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió