Egyforma, takaros házak sorakoznak a faluban, mintha csak egy makett lenne az egész település. A tákosi egyformaságnak azonban szomorú oka van: a tiszaháti falucskát elmosta a 2001-es árvíz. A falut szinte teljesen újjá kellett építeni. Ahogy Baráth Menyhértné háza felé sétálok, virágoskerteket és újból megtelt csűröket látok. A közvetlen, ízes beregi tájszólású asszony a templomhoz, vagyis a tákosi Notre-Dame-hoz vezet - A Magyar Református Egyház októberben megjelent lapja, a Kálvincsillag cikke.
Baráth Menyhértné neve egybeforrt Tákossal. Arról mesél, hogy nem sokszor lépte át a település határát.
"Édesapám elesett a II. világháborúban, ezért édesanyám nem engedett tanítónak. Tizenhárom évesen már markot (levágott gabona – a szerk.) szedtem, sokat dolgoztunk, de nem esett tehernek, tudtuk, hogy ennek így kell lennie. Mindig azt mondta az ember, hogy a Jóisten velünk van jóban, rosszban, de valóban velünk is volt."
Erzsike néni mosolyogva emlékszik vissza a körmösökre, az egész napos fonásokra és kétkezi aratásokra. Nehéz sorsa volt, de azt vallja, hogy akarattal és hittel minden nehézségen túl lehet lépni. Úgy emlékszik, hogy mikor még copfos kislány volt, az emberek nem marakodtak, hanem kimutatták, hogy szeretik egymást.
"Mindig arra kérem az Istent, hogy becsüljék meg egymást az emberek, értékeljék egymást, és ne nézzenek át egymáson! Tudja, jobb a sűrű krajcár, mint a ritka garas – mindig ezt mondom. Mert pénz nélkül nem lehet élni, de mellőzhető. Akármennyi vas lehet, ha szeretet nincs, akkor semmi sincsen."
A tákosi néni nem kel ki hajnalban addig az ágyból, amíg a Bibliából nem olvasott, mert ettől egész nap nyugalom hatja át. Hiszi, hogy ez segíti a mindennapokban, ettől a terhek elviselhetőek lesznek, és szeretettel fordulhat az emberekhez.
Erzsike néninek fiatalon nem adatott meg, hogy tanító legyen, de az élet kárpótolta. Mindig ő vigyázott a faluban a gyerekekre. Volt olyan, akit még „éccakára is vissza kellett hozni”. Egyszerre négy-öt gyermektől hangos az udvara, „olyan jó érzés, hogy hallom őket kiabálni”. Erzsike néni szerint a család a legfontosabb érték. Büszke a gyermekeire, az unokáira, akiket – csakúgy, mint őt – a tákosi templomban kereszteltek meg.
"Ha bejöttünk a templomba, mindig azt mondta nagyanyám: ebbe a padba ülj! Azóta minden istentisztelet alkalmával ott ülök. Húsvétba abba a padba négyen ültünk, én, a lányom, az unokám és a dédunokám. Nagy boldogság volt nekem..."
Tákos favázas, paticsfalú, fazsindellyel fedett temploma a népi építészet becses emléke. „Hírnevét különböző kezektűl származó, mégis egységesnek tűnő belső terének köszönheti. Mivel a templom fábúl, agyagos sárbúl készült, mondhatjuk: a tákosi mezítlábas Notre-Dame.” Erzsike néni a templom gondnokaként saját maga írta az ismertetőt. Sajnos mostanában egyre kevesebbszer mondhatja el, mert már nincs annyi látogató, mint évekkel ezelőtt, ennek ellenére minden reggel lesétál a templomhoz, hátha valaki kíváncsi az Európában egyedülálló paticsfalú műemlékre.
Baráth Menyhértné úgy tartja: az első otthona a templom. „Ha ide bejövök, minden gondot elfelejtek, megnyugszom. Jól érzem magam, szeretek itt lenni, mert tudom, hogy a mindenható Isten vigyáz ránk, mert az ő akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le a fejünkről...”
Dobos Zita
A Kálvincsillag a 2009. május 22-én létrejött Magyar Református Egyház hivatalos kiadványa. A magazin a tervek szerint évente egyszer jelenik meg. A mostani a próbaszám, ingyenes, 35 ezer példányban nyomtatták és 136 oldalas lett. A lap október elejére készült el és a részegyházak terjesztésében jut el a gyülekezetekhez. A szerkesztőbizottság a részegyházak delegáltjaiból állt össze, a főszerkesztő Fekete Károly lelkész, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) tanszékvezető egyetemi tanára, a Generális Konvent Liturgiai Bizottságának elnöke, a Református Tiszántúl című egyházkerületi lap felelős szerkesztője lett. A szerkesztők várják az olvasók észrevételeit, visszajelzéseit, postai úton (1146 Budapest, Abonyi u. 21.), illetve e-mailen is: kalvincsillag@reformatus.hu